Szerintetek normális, ha a szüleitek valójában azt sem tudják kik és milyenek vagytok igazából?

Igen, lehetsz ettől függetlenül jó szülő!:)

Én ugyan így vagyok édesanyámmal. Szüleim elváltak, anyummal semmilyen problémát nem beszélünk meg. Most már azért sem, mert én nem szeretném. Volt pár összeveszésünk, plusz ha ideges volt valami miatt, mindig rajtam vezette le. Ha én elmondtam egy , számomra nehéz, problémát, ő már egyből mondta tovább a testvéremnek. Ha a testvéremnek volt problémája, akkor arról senki nem tudhatott, ilyenkor már nem számított az "egy család vagyunk" szlogen.

Anyum meg van róla győződve, hogy én mindig hazudok, holott ez nem igaz, nem szoktam hazudni, de valamiért ez rögzült be neki. Ezek óta nem szeretek vele problémákról beszélni, miért is tenném, amikor megoldás úgysem fog születni, anyum kiabálása meg (elnézést, de) nem érdekel.

Véleményem szerint ez a szülő hibája (tisztelet a kivételnek), mert ha tartósan nem beszéli meg nyugodt hangnemben a problémákat, akkor evidens, hogy a gyereke vagy máshoz fordul és nem a szüleihez/szülőjéhez, vagy pedig egyszerűen magában tartja a problémát.

A nyugodt és kompromisszumra képes probléma megbeszélés a bizalom jele. Ha ez nincs, akkor vagy nagyon rossz a szülő és a gyerek viszonya, vagy teljesen hiányzik a viszony.

Persze hogy lehetsz jó szülő:) Máris tudod mit ne tegyél.

Én sem állok közel a szüleimhez, de a gyerekeimmel majd másképp lesz. Sosem fogom azt tenni velük, amit a szüleim tettek, én mindig a gyerekem mellett fogok állni és mindenben segítem.

Te egy külön ember vagy, az lehetsz aki csak lenni akarsz, nem kötelező a szülők után menni.

Azért arra is ügylej, hogy ne ess át a ló túloldalára!

Sok nőnek akinek a "gyereke a mindene", azzal az a gond, hogy a gyerek előbb, utóbb a saját életét akarja élni. És amikor kirepül a fészekből, egyedül maradsz.

Úgyhogy ezzel csak óvatosan.