Ha megtudnád felnőttkorodban, hogy az anyád végig tudott róla, hogy te tizenévesen milyen szenvedéseken mentél keresztül, tudott az önsértő, öngyilkos magatartásaidról mérges lennél rá?

Nem, mert nyilván észlelte azt is, hogy titkolni akarom. Ma nagyon n

Nagy divat lett mindenért a szülőt hibáztatni.....

Tehetett volna? Ha egy kamasz belekerül ebbe, akkor a legritkább esetben hagyja, hogy segítsenek rajta. Ha a bizonyos szülő szépen bekopogott volna a tizenéves gyereke szobájába, és feltárta volna, hogy ő ezt tudja, és ez nagy baj, tenni kell ellene, vajon mekkora ellenállásba ütközött volna?

A magam részéről örülök, hogy nem sejtette (?) vagy legalábbis soha nem adta tudtomra, hogy sejti, milyen zűrökön mentem át.

Nézd, nagyon remelem, hogy a gyerekem bízik annyira bennem, hogy hozzam fordul, ha baja van es nem hulyul meg annyira, hogy divatból vagdossa magat.

De ha mar egyszer felnőtt vagy, a saját életedet kellene élned, nem visszafelé tekintheti. Könnyű mást hibáztatni mindenért.

Az a gond, hogy egy kamaszt elküldeni pszichológushoz nem lehet. Ilyen szempontból ő már felnőttnek számít, tehát a terápia csakis akkor tudna használni, ha ő (is) akarná. Felajánlani a lehetőséget, ez a maximum, amit tehet ilyenkor a szülő.

Egyébként szerintem engedd el ezt a sérelmet. Valószínűleg neked át kellett esni ezen, és ennek kapcsán megtanulni valamit az életről vagy magadról. Ne akard a múltadat megváltoztatni - egyrészt nem lehet, másrészt meg most, ebben a pillanatban a múltad nélkül nem ez a Te lennél, hanem egy másik ember. Fogadd el, hogy ez ilyen volt, zárd le, és csináld most máshogy az életed.