Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kéretlen/hívatlan barát. Te...

Kéretlen/hívatlan barát. Te hogyan "élnéd meg"?

Figyelt kérdés

A férjem egyik régi barátjáról van szó. Nincs vele semmi problémám, nagyon sokat segítettünk neki. Éjjel-nappal hallgattuk a baromságait, amíg egy környéken (városban) laktunk. Sokat járt hozzánk, amíg terhes voltam és utána is viszonylag gyakran jött.

Mi elköltöztünk pár száz kilométerre, de ettől függetlenül ugyan úgy tartjuk a kapcsolatot az ottani barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal.

Nem rég ez a cimboránk "felvette" velünk újra a kapcsolatot. Azért írom így, mert igazából, ha mi nem írtunk neki vagy nem hívtuk, akkor el is felejtett minket.

Pár hete közölte, hogy nálunk aludna, mert jönne egy interjúra. Természetesen, ahogy a jó barátokhoz illik, egyből fel is ajánlottuk az egyik kisszobát az itt alvásához. El is mentünk érte a vonatállomásra, hazahoztuk. Csináltam meleg vacsorát (4 személyre), amit konkrétan felfalt, így nekünk maradt a hideg étel. A gyerek még egy keveset tudott enni a meleg ételből.

Másnapra főztem ebédet, hogyha visszajön, akkor tudjon enni!

Reggel elkísértük a lányommal az interjúra, majd mondtam neki, hogy mi jövünk is haza, mert dolgunk van. Mondta, hogy semmi gond, majd egy másik ismerőse amúgy is jön érte és majd vele eljön hozzánk.

10-re ment interjúzni, 11-kor már hívott, hogy végzett. Beállított hozzánk délután 3-kor azzal, hogy ő most akkor összeszedi a cuccát és megy is. Adott két puszit és el is ment. Kérdeztem, hogy kér-e enni vagy valami esetleg?! De annyit mondott, hogy most más dolga van, majd beszélünk.

Megmondom őszintén, hogy ez azért kicsit rosszul esett. Annyit se mondott, hogy mi volt az interjún, csak elviharzott.

Másnap este írt facebook-on, hogy haza ért és majd ha lesz a következő kör, akkor jön fel megint.

Azóta nem jelentkezett, nem mondott semmit se. Illetve ma írt, hogy akkor csütörtökön jönne, amire a férjemmel együtt annyit mondtunk, hogy nem leszünk itthon.


Nem tudom, hogy erkölcsileg helyesen "cselekedtünk-e", de az előző szitu után megmondom őszintén, hogy nekem baromira nincs kedvem ezek után mosolyogni és "eltűrni".


Számomra nem barát az olyan ember, aki csak kihasználni tud..


2013. ápr. 16. 19:30
 1/8 anonim ***** válasza:
80%
Érthető, hogy nem tetszett a viselkedése, én sem látnék szívesen olyan "barátot", akinek csak addig vagyok jó, amíg nem kell szállodáért fizetni.
2013. ápr. 16. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Érdekes "barát". Nekem ez baromi bántó lenne, és ugyanígy cselekedtem volna, ahogyan te.
2013. ápr. 16. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Én is így cselekedtem volna. Remélem tud magyarázatot adni a viselkedésére.. De ez sehogyan sem becsületes dolog tőle! Legalább elnézést kérhetett volna.
2013. ápr. 16. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
80%

Mennyit evett meg? Négy ember kajáját hogyan tudja egy ember megenni? :o

Komolyan kérdezem mert nem tudom elképzelni? Mekkora mennyiséget főztél? (tényleg nem csesztetés,érdekel)

Amúgy nem hiszem, hogy nagyon beszélnék vele többet)

2013. ápr. 16. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
80%
Azt nem tudom elképzelni, hogy négy ember adagját megette volna és azt sem értem, hogyha együtt leültök vacsorázni, akkor, hogy tudja megenni a Ti részeteket is, vagy, hogy evés közben miért nem szóltatok, hogy Ti is ennétek? Ahogy azt sem értem, hogy miért írtátok meg neki, hogy bunkón viselkedett és nektek ez rosszul esett, így nem akarjátok Őt vendégül látni. Talán elgondolkozott volna, elmesélte volna, hogy mi volt az interjún, újra elmehetett volna hozzátok és minden másképp történt volna. Sokkal több volna és egyel kevesebb barát, kinek jó ez? Legyetek őszinték.
2013. ápr. 16. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Rakottkrumplit csinaltam, ami a kedvenc etwlw. Pont ezert. Nagy jenais talban. Leultettuk enni, de kozben en furdettem a lanyomat, a ferjem pedig levitte a kutyat setalni. Mondtam neki, hogy egyen nyugodtan, ne varjon rank.

A lanyom mindig furdes utan ehezik meg, igy akkor szokott kapni enni.

En kozvetlen ra par nappal kifejtettem neki, hogy ez igy nem volt kerek tortenet, annyit irt, hog oke. Semmi bocsi vag tarsai.

Azota nem is irt/kereset minket csak akkor beszeltunk, ha mi kerestuk ot.

2013. ápr. 16. 20:51
 7/8 anonim ***** válasza:

Lehet azt hitte van még rakott krumpli...

Bár ha é lettem volna a vendég azt mondtam volna inkább megvárlak benneteket is a kajával együnk együtt.

2013. ápr. 16. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
54%
Nem értem minek tálalod fel a vacsorát és mondod neki, hogy egyen egyedül.. Persze nem azért kellett volna együtt ennetek, mert előre attól kellett volna tartanod, hogy mindent megeszik, hanem azért, mert általában az a normális, ha együtt eszik egy család és nem az, ha együtt leülnek enni, közben az egyikük még a kutyát sétáltatja, a másik meg fürdik vagy fürdet, az pedig pláne szokatlan, hogy mindez úgy megy, hogy közben a vendék ott ül egyedül az asztalnál. Nagyon sántít ez a történet, de, ha minden így is történt, akkor van még mit fejleszteni a kommunikációs készségeiteken, mert ilyeneket, amit a barát megtett, csak olyannal csinálnak meg, akivel lehet.
2013. ápr. 16. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!