Nincs senkim. Egyedül érzem magam. Mit tegyek?

Inkább örülnél, és értékelnéd, hogy az a család magához vett, szeret, eltart, gyerekeként kezel. Tudod hány árvának nem adatik meg ez a lehetőség? "A gyerek azé aki neveli"... az otthonod pedig az a hely, ahová visszavárnak. Ne a semmirekellő apád után sóvárogj, van apád, csak nem biológiai.

Ez sajnos nem egy könnyű szituáció, borzasztóan nehéz feldolgozni az egészet. Annak ellenére, hogy nem kellett hasonlót sem átélnem, át tudom érezni a helyzetedet. Az jó, hogy vannak barátaid, hogy van egy család, ami befogadott, és ahol szeretnek téged, de semmi nem tudja pótolni az elvesztett első 10 évedet. Ezt bizony hosszú idő, és kemény küzdelem feldolgozni, és az egyetlen segítség, amit kaphatsz, az az, ha a barátaid és az örökbefogadó családod támogat ebben. A legfontosabb, hogy tisztában legyél azzal mélyen belül is, hogy értékes vagy, akit lehet és érdemes szeretni. Egy párkapcsolat persze majd tényleg lehet segítség ebben, de nem fog megoldani semmit helyetted sajnos.

23:43-nak üzenem, hogy sajnos "mindenki a maga szintjén nyomorog", és attól, hogy másnak még szarabb, neki nem lesz könnyebb. Tényleg jó, hogy van egy család, aki magához vette a srácot, de attól még élete első 10 éve nagyon durva volt sajnos, és az eléggé meghatározó az egész életére nézve, amíg nem tud teljesen szembenézni mindennel, és feldolgozni magában az összes traumát.

A nevelőszüleid tisztában vannak a helyzeteddel, különben nem vettek volna magukhoz. Szerintem kell, hogy annyira értelmesek legyenek, hogy megbeszélhesd velük a problémáidat. Ha öszinték tudtok egymáshoz lenni, az sokat segíthet azon, hogy mennyire érzed otthon magad velük.

Teljesen feleslegesen aggódsz, és nem beszéled meg ezt a nevelőszüleiddel. Nyilván, ha már 6 éve nevelnek, a legjobbat akarják neked és szeretnék, hogy boldog légy. Én megpróbálnék a helyedben beszélni velük erről. Nem szép dolog, hogy átvágod őket. És hidd el, szeretnek téged, azért vettek magukhoz. Neked ők a családod, hozzájuk fogsz hazajárni, ők várnak majd haza, a gyerekeid az ő unokáik lesznek. Tudod, sok ember nagyon szeretne gyereket, és valamiért nem sikerül nekik, sokan meg meg sem érdemlik. A nevelőszüleid írtó rendes emberek lehetnek, hogy magukhoz vettek téged, ne bántsd meg őket azzal, hogy nem vagy velük őszinte. A másik, hogy most kamaszodsz, ilyenkor még azok a fiatalok is sokszor magányosnak, kirekesztettnek érzik magukat, akik az édes szüleikkel élnek. Túl leszel ezen a korszakon és meglátod, ahogy telnek az évek, egyre inkább szüleidként fogod kezelni ezeket az embereket. És ez így is van jól, hiszen ők a te szüleid. Ők nevelnek, ők gondoskodnak rólad, etenek, itatnak, taníttatnak, ruháznak, ha beteg vagy ápolnak. Nem attól szülő valaki, hogy megcsinál egy gyereket, hanem hogy becsülettel, tisztességgel fel is neveli. A te nevelőszüleid most pont ezt teszik. Legyél büszke rájuk, mert sajnos nagyon kevés ilyen ember van, aki képes önzetlenül ennyi mindent adni valaki másnak. És szeresd őket, nyilván azért szerettek volna egy gyereket, hogy legyen kit szeretgetniük:) És örülj, hogy megtaláltad őket:) Sok boldogságot neked! Apádat meg felejtsd el, attól ő még nem lett a szülőd, hogy megcsinált... :)

Szerintem az a baj, h mar ketszer visszakerultel az arvahazba, mar nem mered elhinni, h ez vegleges; es ugy erzed, h allandoan"utra keszen" kell allnod. Ezert lehet az, h ugy erzed vendegsegben vagy. Probald elmelyiteni a kapcsolatod a csaladoddal! De en is ugy gondolom, az egyik valaszolohoz hasonloan, a sajat csaladod hozza meg a megnyugvast es a biztonsagot. :)