Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Elhunyt az ex párom! Elmenjek...

Elhunyt az ex párom! Elmenjek a temetésére, vagy inkább ne?

Figyelt kérdés

Az első nagy szerelmem volt ez a férfi, az első mindenben, így mindig is különleges helyet foglalt a szívemben. Most, huszonévesen sajnos elhunyt.

Igazából jobban megvisel, mint gondoltam, pedig évek óta nem beszéltünk már. Teljes szívemből úgy érzem, hogy szeretnék ott lenni a temetésén és végső búcsút venni tőle. A férjem külföldön tartózkodik, de azt mondta tegyem azt, ami jól esik. Édesanyám pedig szívesen elkísérne.

A probléma az, hogy ennek a férfinak a párja nem igazán kedvel engem. Rögtön azután jöttek össze, hogy mi szakítottunk. Igazából elszerette tőlem őt, úgyhogy nekem lenne okom nem kedvelni őt, de ez nem így van. Sokáig féltékeny volt rám, el akart távolítani az ex párom életéből és ezért mindent meg is tett. Nem tudom mennyire élnek ezek az ellenérzések még benne, de én nem akarok balhét, sőt... Bántani sem akarom, nem akarom, hogy rossz érzései legyenek amiatt, hogy én is ott vagyok. Kicsit tartok ettől a helyzettől és nem tudom mi lenne a helyes. Van-e ott keresni valóm, vagy inkább hagyjam?



2013. szept. 12. 22:01
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem nyugodtan elmehetsz. Talán van annyira intelligens, hogy nem csinál balhét egy temetésen-de mi oka is lenne erre? Ez a búcsúról szól.
2013. szept. 12. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
65%

Én elmennék, a helyedben, de nem mennék oda reszvétet nyílvánítani.

Valószínűleg sokan lesznek, lesz kisebb nagyobb fondja is a párjának, hogy észvreegyen egyáltalán.

A lényeg, hogy ne keresd a kontaktot vele.

Gondolom magad kiatt, és a búcsúzás miatt neked lenne fontos elmenned.

A magam helyében viszont nem mennék, én úgy gondoloma temetés nélkül is tudok gyászolni, búcsúzni.

2013. szept. 12. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 anonim ***** válasza:
59%

Én elmennék a helyedben.

Első nagy szerelem, mindenkinek különleges (tudom.)

A nő meg... Hát könyörgöm, egy halottól ne sajnálja már, hogy valaki, aki valaha szerette, végső búcsút vesz tőle.

Őszinte részvétem egyébként.

(Engem is megviselne, ha az exem meghalna...)

2013. szept. 12. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim ***** válasza:
45%

szia!

én is elmennék a helyedben,de ha nem muszáj nem találkoznék a párjával.

engem is rettenetesen megviselne ha az exem meghalna ( első volt mindenben) én elmennék. a szívedre hallgass.

2013. szept. 12. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
70%

Én nem mennék el a temetésre,hiszen nem tudhatod,h mit vált ki a gyász a párjából..Ha amúgy sem kedvelt téged,lehet,hogy ez csak olaj lenne a tűzre...Nem is feltétlenül ellened irányulna,egyszerűen csak szüksége lenne valakire,akit gyűlölhet,és te tökéletes bűnbak lennél szerintem..

Viszont a temetés után kimennék és vinnék virágot a sírra,és búcsút vennék tőle én is.

Egy huszonéves halála akkor is megvisel,ha csak távolról ismertem,nem még ha az exem is volt..Szóval részvétem

2013. szept. 12. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 anonim ***** válasza:
47%
szerintem meg de, menj el, csak ne állj oda közel a sírhoz,a közeli hozzátartozók közé, hanem inkább távolabb legyél. utána meg vihetsz a sírra virágot, közben inkább maradj egy kicsit távolabb.
2013. szept. 12. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 anonim ***** válasza:
27%
Mint a hozzászolok többsége,én is elmennék,főleg hogy nem lennél egyedül,édesanyád is elkisérne.
2013. szept. 12. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 anonim ***** válasza:
0%
És ha egyedül mennél el később?
2013. szept. 12. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 anonim válasza:
én sem aznap mennék ki, hanem másnap! akkor senki sem szólhat, nincsen kínos jelenet sem ! és különben sem arról szól hogy aznap ottvagy-e és ki lát téged...
2013. szept. 12. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
27%
Engem nem viselne meg,de menj el.Jogod van ott lenni,és búcsúzni.
2013. szept. 12. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!