Néha úgy érzem, mintha csak lakótársak lennénk, és nem egy család! Normális ez?

:(

Sajnálom. Kicsit nálunk is ilyen volt. Amióta elköltöztem (18 évesen, egyetemre) azóta kezdték el értékelni az együtt töltött időt a szüleim. Amióta meg végleg elköltöztem (párommal más városba) azóta mégjobban hiányzom nekik.

Van egy jó hírem: A saját családod olyan lesz amilyennek Te szeretnéd, amilyenné Te formálod.

23-L

Hát, én is így nőttem fel. Mondjuk mi együtt ettünk, de nem volt ám közben semmi beszélgetés meg ilyesmi. nekem volt, hogy hetekig a köszönés volt a kommunikációm,a mikor valaki elment vagy hazajött.

Én úgy voltam vele, hogy ha a felnőttek ezt nem hiányolják, akkor elvoltam a magam kis világában.

De ez egyáltalán nem jó, egyáltalán nem normális.

Két dolgot tehetsz. ha nagyon zavar, akkor megpróbálsz te kezdeményezni. Beszélgetést, vagy csinálsz valami sütit és megkéred a családodat, hogy üljetek le együtt enni, ilyenek.

Vagy azt csinálod mint én tettem, hogy figyelmen kívül hagyod az egészet és éled a saját kis életedet, szerzel barátokat, hobbit és abban éled ki magadat.

Az első jobb megoldás, de sokkal macerásabb. Én lusta voltam ehhez.

Hát kezdj el beszélgetni velük. Gondold el este lefekvéskor mit mondhatnál el nekik.

A tesóddal ráadásul nem is olyan nagy a korkülönbség köztetek.