Rossz környezetből származó "gyereknek" lehet valaha normális élete?

Úgy,hogy mersz pályázni a végzettségednek megfelelő pozícióra!Ha tényleg jó végzettséged van,akkor felvesznek és meglátod az önbizalmat ad majd..A férfiakkal való probléma pedig úgy elkerülhető,hogy nem foglalkozol a témával,mert valaki majd biztos nyitni fog feléd(lehet most is próbálkozik valaki),te meg majd mint dolgozó,fiatal nő nagyobb önbizalommal nyílsz meg előtte..

Erőt kell venned magadon. Engem nem vertek, anyukám szeretett (és most is), de a szüleim hamar elváltak. Nem tudom, hogy ez valami családi átok, vagy mi, de a családom nőtagjai egyedül tengetik az életüket. A nagyapám meghalt, amikor anyu két éves volt, a nagynéném meg hat. Nagyanyám egyedül nevelte fel őket, vitte a gazdaságot, úgyhogy kemény asszony volt. Ennek megfelelően élt, nem tűrt ellentmondást semmiben. Én ennek tulajdonítom, hogy a nagynénémnek soha nem volt normális kapcsolata, az évek folyamán egyre magának valóbb lett, a halála előtt ő ápolta nagyanyámat, azóta nyugdíjas. De teljesen gátlásos, ritkán mozdul ki még a boltba is. Anyuval ketten élnek egy házban, ami gyakorlatilag egy nagy kaki, mert a mama nem engedett meg rajta semmi felújítást, emlékszem gyerekkoromból, hogy a gáz bevezetése is csak nagy harcok útján sikerült. Anyu ugye elvált, de gyanítom, hogy ebben is a mama keze volt, gyerekkoromban számtalanszor megkaptam tőle, hogy pont olyan van, mint az apád. Amikor már nagyobb lettem, akkor meg pláne, napi szinten martuk egymást. Anyu pedig nem mert ellenkezni az anyjával. Bennem is mindig sok gátlás volt, ha el kellett mennem a boltba, előre átgondoltam, hogy mit mondjak, volt, hogy azért nem mertem valamit elintézni, mert egyszerűen nem mertem megszólalni. Amikor iskolás voltam, akkor is, ha nem szólítottak fel magamtól soha nem mondtam a helyes választ a kérdésekre, pedig tudtam. Nos, elhatároztam, hogy én így nem fogok élni. Talán mára jutottam el addig, hogy gátlás nélkül merek beszélni emberekkel, ügyet intézni, bárkit felhívni telefonon. Párt is találtam, 16 éve vagyok együtt, a most már férjemmel, két gyerekünk van. Abban hogy kinyíltam, nyitottam a világ felé, sokat segített a munka, hiszen napi szinten emberekkel kellett kommunikálnom, s mielőtt szülni jöttem, kétszer is elismerték a munkámat. Azonban látom, hogy a nagynéném egyre inkább hasonlít a mamára, egy az egyben, mintha őt látnám, semmi nem jó neki, mindenkit ugráltatni akar, azt hiszi, hogy mindig az a jó, amit ő kitalál. Azt nem mondanám, hogy rossz ember, mert segítőkész, de abszolút merev és ez egyre rosszabb lesz, ahogy öregszik. Anyu meg ugrál neki. Szóval csak magad tudsz változtatni, tudom, hogy nehéz, de kis lépésekkel próbálkozz. Önbizalom, ha valakinek nem vagy elég jó, majd másnak az leszel.