Miért nem tudok hinni abban hogy lehet hosszú, idős korig tartó BOLDOG kapcsolatom? Működik még a házasság intézménye?

Én meg pont hogy inkább pozitív példákat látok a környezetemben. Olyan is van igaz, akik elváltak, vagy rossz házasságban élnek, de az ő számuk elenyésző a jó házasságban élőkéhez.

Szóval szerintem működhet.

Lesz, a mi házasságunk :)

Engem a szüleim rossz házassága inkább motivál, nekik "hála" tudom értékelni a meleg családi fészket (sajátomat), nagyon is.

Ha negatívan állsz hozzá, biztos, hogy előbb-utóbb elromlik valami. Ehelyett kezdheted a napot mosolyogva, a férjed/párod átölelve, és feldobhatja minden napod az, hogy valaki őszintén szeret és vár haza.

Nem volt mintám nekem sem, sem anya, sem apa személyében, szociális fóbiákkal küzdök, elég régóta, de tudom, hogy egy életem van, és azt ki is akarom élvezni, a szeretteimmel :) A saját családomért én vagyok felelős, példák ide vagy oda.

Ha szeretik egymást, tolerálják a másik apróbb hibáit,megbeszélik a gondokat, és mindketten akarják, hogy jól működjön a házasság, akkor sikeres lesz.

Tenni kell érte, nem álmokat kergetni.

Ha állandóan váltogatod a partnert, akkor ideig-óráig hiheted, hogy boldog vagy, de sokáig nem.

Azért nem tudsz hinni, mer csak rossz példa van előtted.

A férjem is ugyanígy volt, amíg meg nem ismert engem.

Mondta is, hogy minek a házasság? Becsapás, és csak elválnak..semmi értelme.

Akkor elmondtam neki, hogy a házasság 2 emberen múlik. A férjen, és a feleségen.

Attól függ milyen lesz a házassság, hogy milyen társat valaszt maga mellé.

Ennyi erővel párkapcsolata se legyen, hiszen úgyis szétmennek.

Nekem nagyon sok jő példám van, van rossz is, annak ellenére hogy a tágabb családunkban is csak 2 válás volt.(az egyik a férj alkoholproblémái, a másik a feleség félrelépése miatt, de mindkét esetben 30-35 éves új kapcsola van mögöttük)

Van olyan ahol jobb lett volna ha válnak, ugyancsak alkoholproblémák miatt, de egy olyan házasság felbomlását nem a házasság szamlájára írnék, hiszen egy alkoholista emberrel nem lehet együtt élni.

De a nagyszüleimnek odén van az 54. Házasságiévfordulójuk, a szüleimnek a 28. A keresztszüleimnek 4 éve volt a 28. Amikor a hall választotta el őket.

A dédimamámék is nagyon sokáig voltak együtt, elválasztotta őket egy "halál" a mami évekig nem lépett tovább..jól tette, mert a papi mégsem halt meg, még 20 -25 évet leéltek együtt.

Ismerek ugyanilyen esetet, ahol" csak 1,5 évet gyászolt a nő, és férjhezment..persze a halottnak hitt férj hazajött...

És a csavar, megoldották, 3-an élrek tovább, mert a volt férjet persze hogy nem felejtette el a nő, csak továbblépett, az új férjhez meg nem véletlenül ment hozzá../mindez kis faluban esett/

A nagymamám testvérei apuval egyidősek(inkább hozzá állnak közelebb korban, az említett háborús malőr miatt) ők is 5-en vannak, mind 35 éves házassággal mögöttük, közülük kerül ki az 1 válás, de ez a férfi is 31 éves kapcsat 2 30-29 éves "gyerek" van', ők nem házasodtak újra, mert mindkettejüknek 2. Lett volna...

Unokatesőmék is 18 éve házasok, a másikak 10, a 3.ak 11 éve kapcsolatban,mnagy lagzit akarnak, és nincs meg rá a keret, azért nem házasok, van megint másik, ott 15 éve házasok..

Mi igaz még csak fél éve vagyunk hazasok, de valahol el kell kezdeni.. Ez a 6. Évünk együtt, 4 éve már együtt élünk.

Remélm mi lezsünk amkövetkező pozitív példa...de ez csak rajtunk múlik.

A családomban van rossz példa is, de többségben van a jó! A szüleim és a nagyszüleim is együtt vannak, együtt élték le az életüket. Nagyapám azt szokta mondani, hogy a házasság,jó kapcsolat alapja a szex, a bizalom, az őszinteség. Mindig mindent megbeszélnek a nagyival. Ha kell összevesznek, nem nyelik le a békát, ha probléma van nem játsszák a hattyú halálát, nem sértődnek meg, hanem egyből megbeszélik. Ez a szüleimnél is bevált módszer. Ha anyunak baja van apuval, nem a barátnőjéhez szalad, hogy "fú, ez a hülye bla..bla" hanem apuval beszéli meg. Elvégre is ez a kettejük dolga, semmi köze ehhez másnak.

Ha a másiknak támogatás kell, akkor segítik, támogatják egymást. Közösen gondolkodnak. Nem én és te van, hanem MI. én sok kapcsolatot ott látok elúszni a környezetemben, hogy az emberek nem beszélnek egymással, belefásulnak a dolgokba és nem tesznek azért hogy együtt közösen haladjanak szépen előre. Sőt, valakin felülkerekedik az egója és az mérgezi meg a kapcsolatot. Sokan ellenzik a klasszikus apa dolgozik, anya a családot látja el kapcsolatot... én valahol ezt nagyon szépnek találom. Anyám és nagyanyám is mindig aládolgozott a férfinek, segítette, megteremtette otthon a légkört. Miért a férfit segítette? mert ő tudta hazahozni a több pénzt. Aztán néhány évvel ezelőtt fordult a kocka, anyámnak kedvezett a szerencse, és a munkájában előrelépett, és ő vitte haza a többet. Apám nem játszotta a kemény, fasza csávót, hogy a "nő márpedig ne keressen többet mint én" hanem segítette anyut mindenben. Ha kellett főzött, mosott... ha kellett akkor a munkában is támogatta. Az az igazság, hogy erről én sokat tudnék mesélni, sok mindent láttam és megéltem... de a titka szerintem egy jó párkapcsolatnak az, hogy MI vagyunk és nem Te és én.

Körülöttem is csak jó példa van.

A nagyiék 50 házassági évfordulóját épp az esküvőnkön ünnepeltük, és nagyon boldogok. A szüleim is és szinte minde rokonom. Egyedül unokatestvérem vállt el de ők 18 évesen házasodtak mert jött a gyerek 4 hónap után, egyszerűen nem is illettek össze, azóta mindketten megtalálták a saját párjukat. A férjem felől is mindenki boldog házasságban él (legalábbis látszólag).

Körülöttünk inkább ismerősök, barátok csaponganak, nem is értem...vagyis sokszor azt látom nem kommunikálnak egymással....

Az az érdekes, hogy én hiszek a házasság intézményében annak ellenére, hogy rengeteg elvált/boldogtalan ember van körülöttem.

Nagyszüleimnek pár éve volt a 60. házassági évfordulója, újra összeházasodtak. Mamám sírt, tatám sírt, boldogok voltak nagyon nagyon. Azóta mamám sajna leépült, és elmesélte, hogy nagyon sokszor boldogtalan volt tatám mellett, amellett, hogy szerette. Mindig harcolnia kellett azért, hogy tatám legalább egyszer igazat adjon neki, és ne csak "hallgass" legyen a neve. Ezeket borzasztó volt megtudni.

DE! Ezek az idők elmúltak, már nem olyan a világ. Mamám pedig egy felhőtlen házasságot tudhatott volna be 60 év után ha most éltek volna. Úgy gondolom párkapcsolatok terén is fejlődött az emberiség. Most már nem vénlány valaki 20 évesen, van idő keresni a megfelelő embert, van idő mindenre. Nem kell rohanni. És pont ezért hiszek a házasság intézményében. Mert ha van időd kiválasztani a megfelelő embert, akivel testileg, lelkileg passzoltok, akkor onnantól már csak rajtatok múlik, hogy alakul az életetek, nem pedig a természeten, a genetikán, a sorson, vagy ki miben hisz.

Valószínűleg azért, mert csakis rossz tapasztalataid vannak és negatív példákat látsz magad körül, és/vagy valaki, aki érzelmileg közel áll hozzád, nagyon sokat kárál neked arról, hogy "úgyis" ez lesz és az lesz (ez persze mindig negatív jelentéssel megy), és hogy "úgyse" fog sikerülni stb.

Igen, tudok. Van egy nagyon-nagyon kedves ismerősöm, tündéri ember, majdnem 70 éves, hosszú-hosszú ideje boldog párkapcsolatban él és önmaga is nagyon boldog, életvidám és kiegyensúlyozott ember. 50-nek se nézné az ember. Mindig róla veszem a jó példát. :)