A ti családi, baráti körötökben van munkanélküli? Észrevettetek rajta viselkedésbeli változásokat, amióta nem dolgozik?

Én a magam nevében tudok nyilatkozni, én vagyok munkanélküli a családban. A párom elmondása szerint, Semmi értelmét nem látom a dolgoknak, befordultam, szomorú vagyok. De amint felhívnak egy állásinterjúval kapcsolatban, kivirulok, újra tudok nevetni és van életkedvem. Majd jön a csalódás és újra mélyre kerülök.

Most van egy lehetőségem, talán lesz munkám, Hétvégén kezdődik a 2 hét próbaidőm, ahol megnézzük "tetszünk e egymásnak" a főnökkel.

Nagyon remélem, hogy összejön, mert sajnos már nem csak akkor tűnik fel a saját viselkedésem, ha felnyitják a szemem, hanem én is észreveszem magamon az enyhe depresszió tüneteit. És tudom, hogy ezzel sem magamnak, sem a páromnak, sem a családomnak nem teszek jót.

igen,én.Pontosan azokat tapasztalom sajnos,és a családom is rajtam,amiket felsoroltál....

28 éves vagyok,és van egy 4 éves kisfiam.2! éve nem találok munkát...

Ahelyett, hogy itt elemezgetnéd, inkább szétnéznél a munkahelyeden vagy ismerősi körödben, hogy van-e valami állás, amire pont megfelelne! te is csak dumálsz, ahelyett, hogy segítenél!

Baromi nehéz állást találni, mert nem azt nézik, hogy az ember mit tud vagy mire képes a munkában, hanem hogy ki kinek az ismerőse vagy hogy ki vállal el bármit nulla fizetésért... Kerülj csak olyan helyzetbe, hogy elveszted a munkádat önhibádon kívül, és nincs aki segítsen, melletted álljon, aztán megtudod milyen is az a kétségbeesés. Remélem rólad is majd feltesznek ide egy kérdést, ahelyett, hogy segítenek majd!

"De amint felhívnak egy állásinterjúval kapcsolatban, kivirulok, újra tudok nevetni és van életkedvem. Majd jön a csalódás és újra mélyre kerülök."

Látod kérdező, ez az amit te nem tudsz átérezni. Amikor valaki újra és újra bejut állásinterjúkra, ahol teljesen megfelelő lenne a munkára, maximálisan el tudná látni, de mégis elküldik. Illetve fenéket küldik el, még csak fel se hívják 1-2 hét múlva, hogy kösz nem...

Közelebbi családi és baráti körben szerencsére nincs munkanélküli senki, aminek nagyon örülök.

Tágabb környezetben sokan vannak- de ahogyan a személyiségünk, tanulmányaink, értékrendünk stb. különböznek, úgy a munkanélküliségre adott válaszreakcióik is.

Ezt így nem lehet általánosítani.

Nyilván sok függ attól is, hogy mennyi ideje keres állást valaki- mert az évek óta jövedelem és ellátás nélkül maradó, mások jóindulatára hagyatkozni kényszerülő eltartott felnőtt bizonyára elkeseredettebb, mint a frissen, sikolából kikerült még nagy terveket dédelgeő fiatal.

Persze látok olyat is, aki igazából a kisujját sem mozdítja, várja, hogy valaki más (rokonok, állam, hivatalok stb.) oldja meg az életét- olyat is, aki külföldre ment és ott szenved tovább, olyat is, aki foggal-körömmel kapaszkodik, hogy a nyugdíj előtti kis ideje még meglegyen és olyat is, aki inkább szült még pár gyereket, ezzel is elodázva a problémát.

Kérdező: gondolj bele, hogy te hogy éreznél, ha még zsebpénzed sem lenne- mert még azt is kérned kellene felnőtt ember létedre mástól, mert nincs munkád, de dolgozni szeretnél.

Az elutasítást, a sikertelenséget egyetlen egészséges lelkivilágú ember sem viseli jól huzamosabb ideig.

Munkanélküli vagyok. Szeptemberben megy a lányom óvodába, addig munkát kell találnom.

A tünetek: ok nélküli idegesség, semmihez semmi kedv. 7 órától vagyok ébren, még pizsamában vagyok, már a 2. tejes kávémat iszom. Takarítani kellene, de nem bírom rá venni magam. Pedig össze kell szednem magam. De nincs munkám, nincs célom, nincs napirendem, szét csúsznak a napjaim.