Nagyon nehéz helyzetben vagyok, a véleményetekre lennék kíváncsi. Mit gondoltok?

Én és a barátom 3 és fél éve vagyunk együtt távkapcsolatban.Imádjuk egymást, mindketten szerelmesek vagyunk, aki csak ismer minket, állítja, hogy nagyon összeillünk.

A gond az, hogy ő eléggé letargikus típus alapból is, és ha együtt vagyunk, akkor jó kedve szokott lenni, de alapból eléggé depresszív, ha magára marad a gondolataival, akkor engem kezd el hibáztatni a lapos társasági élete miatt, szakítani akar, stb. (Amiről egyébként ő is tudja, hogy nem rajtam múlik.A fejébe vette, hogy nekem rosszul esik, ha ő a barátaival találkozik, és hiába mondom neki, hogy nem így van, tudja, de mégsem hiszi el legbelül.)

Nemrég beszélgettünk, mert attól tartottam, hogy ha megint rossz hangulata lesz, akkor megint itt fogunk kilyukadni..erre pedig azt mondta, hogy nem lesz rossz hangulat, hogy ő hihetetlenül szerelmes, és már alig várja az összeköltözést (1,5 év van még a tanulmányaink befejezéséig), és szeretné nekem megmutatni, hogy mennyire szeret, meglepetésre készül, stb.Rákérdeztem, hogy egy esetleges rosszabb időszak után is ez lenne-e a véleménye és azt mondta, hogy szerinte nem lesz ilyen, ha pedig lesz, akkor megoldjuk együtt, mert szeretjük egymást.

Tegnapelőtt beszéltünk telefonon és hallottam a hangján, hogy megint kezd rájönni a 'hülyesége' (mi ezt így szoktuk hívni, persze tudjuk, hogy ez egy betegség), és kérdeztem, hogy megint szakítani akar-e, de mondta, hogy nem, nyugodjak meg, majd élőben megnyugtat, ha nem megy.Erre tegnap reggel telefonált újból (addig nem beszéltünk) és előjött azzal, hogy szakítsunk.Végül este találkoztunk és mondott dolgokat (hogy ő nem való barátnak, egyedül akar lenni, stb).Megbeszéltük, hogy most már nem lehet tovább halogatni, muszáj felkeresni egy orvost..Szerintetek tudna ezen segíteni egy szakember?

A helyzet igazából az, hogy ha velem van, vagy ha nincs ideje agyalni, nem marad egyedül, akkor nem hiszi el, hogy vannak rossz időszakaink miatta, ha pedig rájön ez a dolog, akkor pedig azt nem hiszi el, hogy mi jók vagyunk együtt.Már nem tudok kiigazodni rajta, hogy melyik énje az igazi? A vidám, amelyik velem képzeli el az életét, vagy a depressziós, aki egyedül szeretne lenni?

Egyébként az a legrosszabb az egészben, hogy ha éppen nem engem hibáztat, akkor a szüleire, a barátaira vagy a társadalomra fogja azt, hogy ő nem teheti azt, amit akar, mert valami mindig visszafogja..tehát nem én akadályozom.Ha tudnám, hogy nélkülem jó lenne neki, akkor nyugodt lennék, de így teljesen tanácstalan vagyok.

Elnézést, hogy hosszú lett, de ez nagyon nyomaszt engem, és érdekelne a véleményetek.

Tud majd segíteni rajta a szakember?

Ui.: Ez egy végtelenül mély és őszinte kapcsolat, hatalmas szerelem, ami szerintem a legtöbb embernek egyszer sem adatik meg ilyen az életében, tehát azt kérném, hogy ne nézzetek le bennünket.