Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kezdenétek olyan pasival...

Kezdenétek olyan pasival akinek 3 gyereke van 2 nőtől? (szereti, neveli őket)

Figyelt kérdés
Van egy 9 éves fia akit ő nevel. Az anya csak kéthetente viszi el. Ez egy rövid kapcsolata volt, gyerek lett belőle. Nyíltan azt mondta nem akarta a gyereket, de a csaj teherbe esett, így muszáj volt vállalnia, a csajjal viszont szakított mert nem szerette. Kicsit fura volt azt hallani, hogy mennyire nem akarta, illetve, hogy elhagyta a lányt a terhesség miatt. Viszont látom, hogy imádja a fiát most már, illetve 1,5 éves korától őnála van elhelyezve. Van két másik fia a feleségétől (ők ovisok 4-5 évesek lehetnek). Hetente többször elviszi őket, van hogy ott alszanak, illetve 2 hetente hétvégén. Úgy látom velük is nagyon jó a kapcsolata. Azt mondta az anyjukkal nagy volt a szerelem, de kihűlt mindkettőjük részéről tavaly elváltak. Úgy látom jóban van a nővel (de neki van már párja, szóval emiatt nem parázok). Szóval egyrészt látom hogy amennyire lehet összeszedett élete van annak ellenére, hogy elvált, de kicsit furának tartom, hogy már kétszer nyúlt mellé... Viszont nagyon kedvelem, jófej. Gyerekek ellen nincs kifogásom, szóval ha "egyhelyről" lenne lennének nem gondolkodnék. Nálatok kizáró ok lenne, hogy két nőtől vannak gyerekei?
2014. máj. 29. 18:28
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha az ember egyszer félre nyúl,hát van ilyen.de 2-3-szor sokadszor...Ott már valami bibi van
2014. máj. 29. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 Őszödi Ferenc ***** válasza:
Minden nő álma egy ilyen termékeny férfi, aki mást mond, annak puha az orra.
2014. máj. 29. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Őt már nem zavarná ha lenne gyerek 3-tól, 4-től.
2014. máj. 30. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Hat vedekezni azt nem tud.

Ajanlom a std tesztet meg a kapcsolat elejen.

Riziko a pasi

De gyereket azt tud majd neked cs.

2014. máj. 30. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Az én volt páromnak 1 gyereke van, és ugye jár hozzá egy ex-anyuka is...

Na az a nő felér 3 exnővel, a gyerek is legalább 3 gyerekkel...

2014. máj. 30. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Kétszer mentem bele úgy kapcsolatba, hogy a józan ész döntött, és boldogtalan voltam, pedig úgy tűnt, jól élünk. Azóta nálam mindig a szerelem döntött és nem a külső körülmények. Aztán együtt mindig mindent megoldottunk.

13 éve vagyok férjnél, boldogok vagyunk együtt, pedig mindenki azt mondta anno, hülye vagyok, ha belemegyek ebbe a kapcsolatba... Szóval én nem hagynám a helyedben, hogy a statisztika döntsön, hanem az érzelmeimre hallgatnék:)

2014. máj. 30. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Majdani saját gyerekeidnek is megadhatnád azt az esélyt, hogy ne rögtön jónéhány testvérje legyen, no meg az anyagiak. Hány gyereket szerettél volna? Számolj hozzá!
2014. máj. 30. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!