Nagyon elítélnétek ha megtenném? Cserbenhagyásnak számítana -e, ha élni szeretném a saját életem? Lsd. Lent.

Azzal én a helyedben kb. 1 percig se foglalkoznék, hogy kit tekintenek mártírnak, meg kit se. Ezért ugyan nem maradnék egy rosz kapcsolatban, mert "mit szólnak a szomszédok". Éljenek vele ők, ha akarnak. Ha meg elköltöztél, akkor tök mindegy, mit gondolnak, sose látod őket többé, hadd lássák mártírnak a férjedet, ha ettől jobb nekik...

De a gyerekek: sajnos azt kell mondjam, hogy te nevelted őket ilyenné, erkölcsi felelősséged van. Nem véletlen, hogy egyik se egyetemista, és nem a legjobb szakmában szakad bele a munkába. Bizony, ez a te műved, bár nem szép dolog így a képedbe mondani. Szóval a minimum, hogy a 17 éves gyerekről gondoskodnod illik, ha nem teszed, akkor joggal lesz lelkiismeret furdalásod. A nagy gyerek menjen, keressen munkát, kezdjen önálló életet. De a kicsi még kicsi bizony, ott még van neked pár év tennivalód.

Hogy nem becsülik a munkádat, azt bizony magadnak köszönheted. Rá kellett volna őket szoktatni, nevelni a munkára és más munkájának a becsületére. És nem, nem mentség a férjed, hiszen te választottad, te szültél ilyen apának gyerekeket, nem a gyerekek tehetnek arról, milyen szüleik vannak. Úgyhogy neked kellene elgondolkozni, vajon mit rontottál el a nevelésben ezért őket nem lehet hibáztatni, hogy ilyenné nevelted őket...

Elnézést, ha nyers voltam, ha ráérnék, kétszer ilyen hosszan, kedvesebbe is leírhattam volna, de a lényeg akkor is ez lett volna, max. "becsomagolva".

ha az én életemben alakulna ki ilyen helyzet én nem csak eljátszanék a gondolattal, hanem meg is lépném! ahogy írtad, egy életed van, azt kell úgy megélned, hogy a végén ne mondhasd azt, hogy mennyi minden kimaradt!

válj el, gyerekekkel vagy anélkül költözz el, és lehet, hogy rád talál a szerelem, egy olyan ember képében, akit megérdemelsz, és aki megbecsül!

én lépnék a helyedben, és ahogy Te is mondtad, akkor észreveszik majd, hogy milyen fontos voltál a családod életében! neked is jár a boldogság, én sok sikert kívánok, és erőt, hogy megvalósítsd az álmod!

Én is a kilépés mellett voksolok. Ezt már nem átgondolni kell, hanem megtervezni. Elsőként az ajánlanám, hogy várd meg míg a lányod nagykorú nem lesz. Ez családjogilag fontos, mert én úgy tudom, hogy 18 éves koráig a szülő köteles gondoskodni a gyerekéről. De már közben nézz utána, hogy és hol tudnád újra kezdeni az életedet. Kezdj el ismerkedni. Nem tudom élnek-e még a szüleid, tehát, hogy lenne-e hova menned. Utána kellene nézni válás esetén mi és mennyi járna neked. Hogy mennyire stabil a munkahelyed. Tudnál-e hova menni. Kicsit ásd bele magad, hogy jogilag bebiztosítsd magad. Úgy kell az egészet megtervezni, hogy a gyerekeid ne járjanak rosszul. Ők még megváltozhatnak.

Akár egy jótékony kapcsolat hatására. A férjed már nem fog. Igazából neki kellene elmennie, de az utcára nem teheted.

Szóval most már ne az legyen a kérdés, hogy kilépjél –e, hanem hogy pontosan hogyan

egzisztenciádat.

A kilépés mellett teszem le a voksomat én is. Én egyedül mennék, a gyerekekkel viszont tartanám a kapcsolatot, akár napi szinten is, és később, ha már rendeződnek a gondolatok a fejedben, odaköltözhetnének hozzád, de ne azért, hogy cselédkedj nekik. Ne feledd, egy életed van.

(Basszus! Én is negyven vagyok, csak az én lányom, még pelenkás)

még valami: ezt írod

"De értitek, mire akarok kilyukadni, ha én elmegyek, én leszek a "rossz", aki marad,a férj, meg az elhagyott " Mártír"

A férjed szemében valószínű így lesz. Meg az ő családja és baráti társasága is ezt fogja gondolni. Talán a szomszédok is.

Na és akkor mi van? Le kell szarni. Azt gondolnak, amit akarnak. Elég, ha az a pár ember akikkel jóban vagy igazad adnak neked. Ezzel foglalkozz a legkevésbé. Szedd össze magad, vegyél valami csajos magazint, csináltass új frizurát, és a szokásos dolgok. Kényeztesd már magadat végre. Költsél magadra. Tök fiatal vagy még.