Édesapám meg fog halni, amit nem tudok feldolgozni. Mit csináljak? Teljesen össze vagyok törve.

Nekem a keresztanyám, aki a barátnőm is volt, fiatalon, 48 évesen ment el. Amiért örökké hálás leszek, hogy volt idő elbúcsúzni tőle. És a sógorom, akit 2 hónap alatt elvitt. De nagyon együtt voltunk, egymás mellett, és ezt sosem felejtjük el.

Okosabbat nem tudok.

Hiszek a viszontlátásban. A halottaink csak előremennek, és ott várnak minket, amíg nem megyünk mi is. Aztán együtt várjuk a gyerekeinket, unokáinkat.

Muszáj, hogy így legyen!

Öleld, szeresd, amíg még itt van.

Minél több időt tölts vele. Akár aludj mellette a földön, de legyél ott neki, legyél ott vele.

Ha most kihagyod ezeket a perceket, soha nem bocsájtod meg magadnak.

19. szülinapom előtt derült ki, hogy a 3 hete fájó gerincsérve apukámnak igazából daganat, 6 héttel később temettük a szülinapom utáni héten. Nem élte meg, hogy 19 lettem. És a legszörnyűbb az volt, hogy az utolsó 1-2 hétben jöttem rá, hogy ebből nem fog kigyógyulni. Igazából annyira letaglózott a hír, hogy az én erős és egyébként egészségesen élő apukám daganatos beteg, miért pont ő? Miért nem más, aki nem figyel magára, vedel és zsíros kajákat töm magába, ráadásul szörnyen elhízott? Miért pont az én apukám? Így ahelyett, hogy a kezdetektől mellette lettem volna elvonultam a szobámba és el voltam a magam kis világában. Mai napig bánom, hogy csak az utolsó hetekben töltöttem vele több időt. Annyi mindenről kellett és tudtunk volna beszélni még. Egyszer el kell fogadnod a helyzetet, ez is a gyász része, viszont most tölts minél több időt apukáddal amíg lehet! Neki is segítség és megnyugvás, hogy ott vagy vele és neked is. Kitartást és sok erőt! Soha nem fogod elfelejteni és lesznek rossz időszakok de egy idő után a szépre fogsz emlékezni és megnyugvással gondolsz majd rá, hogy ő már egy jobb helyen van és neked élned kell boldogan, hogy ő is nyugodtan pihenhessen. Nekem apukám azt tanácsolta, hogy próbáljak ki mindent az életben amire lehetőségem van, mert egyszer élünk. Ő egy halom dolgot halogatott, hogy majd, amikor már nem kell sokat dolgozni, majd amikor már felnőttünk, hejj ráérünk még. Ő nem ért rá, így nem akarta, hogy hasonló hibát vétsek. Azóta is eszerint élek és ugyan néha megkönnyezem ha eszembe jut egy szép emlék vagy valamivel kapcsolatban elszomorodok, de erőt is ad amikor azokra az időkre gondolok, amit együtt töltöttünk és hogy mennyi hasznos tapasztalatot adott át, amíg volt rá lehetősége.

24N