Utálom apumat. Megváltozik valaha is?

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mindig is ilyen volt, vagy csak azóta ilyen, amióta nincs a szüleidnek munkája és anyagi gondban éltek.

Ha mindig ilyen volt, akkor nem szeret. Ez esetben próbáld kibírni valahogy 18 éves korodig, aztán állj a saját lábadra!

Ha a kilátástalan helyzet miatt ilyen, akkor képzeld magad az ő helyzetébe, éld bele magad az ő idegállapotába, és legyél egy kicsit elnézőbb vele.

Sajnos apudat nem tudod megváltoztatni. Sajnos az én apám mind a 3-unkat vert. Főleg engem, meg a nővérem. Nővérem 18 éves kora előtt elszökött. Én maradtam. 15 éves koromig vert, aztán csak minden nap hozzám vágta, hogy nincs belőlem haszna, meg hogy jó lesz már, ha egyszer eltakarodom. 23 , majdnem 24 voltam, mikor elkerültem otthonról. Elvégeztem a fősulit, és a párommal úgy döntöttünk, hogy külföldre megyünk. Nekem az egyik indokom azt volt, hogy minél messzebb. Nagyon pesszimista voltam, mielőtt megismertem volna a pasimat. Lehajtott fejjel jártam, nem mertem senki szemébe nézni, és annyira belémverték, hogy hülye vagyok, hogy el is hittem. Sokszor arra gondoltam, végetvetek az életemnek. Sajnos borzasztó gyerekkorom volt, mert nem csak apám csinálta ezt, de a nevelő anyám is, és a testvérem is (öcsém) mindig egrecéroztatott. Az iskolában is bántottak, nem voltak barátaim, akikkel megoszthattam volna a fájdalmam. Nem útáltam apám, egyszerűen csak féltem tőle, és érzelmileg teljesen semleges volt számomra. Az első évben, mikor hazalátogattam, gondoltam, most megmutatom neki, elmondom, hogy mennyit tettem egy év alatt, de nem volt elég. 2. évben úgy jött ki, hogy sajnos nem tudtunk együtt hazamenni a párommal. így ő két héttel hamarabb ment, és mire én mentem, addigra ő visszajött. Az utolsó este elment apámékhoz, és apu kihúzta a gyufát nála. Eddig tudtam csillapítani a páromat, mert ott voltam mellette. De most kipakolt. Azt mondta neki, hogy ha meghallja, hogy bántanak, hazajön, elvágja a torkukat és rájuk gyújtja a házat. Több alkohol volt benne sajnos, mint kellett volna, kicsit becsiccsent. Durván hangzik, de segített. Azóta nem piszkálnak a szüleim. Sőt, ha nem is leszünk soha puszi pajtások, elmondta, mikor otthon voltam, hogy mi történt, és hogy belátja, nem olyan apa volt, amilyennek kellett volna, hogy legyen. Én megbocsátottam neki azt hiszem, de soha nem felejtem el, hogy tönkretette a gyermekkorom. Most elmondtam neki, hogy babát várunk. Örült neki, és mondta, hogy néha beszélgethetnénk, és hogy segíteni akar. Talán mégiscsak javítható az ember? Nem tudom, de azt hiszem, valamelyest visszakaptam az apám, akit 3 éves koromban elvesztettem.

Ezt azért írtam le, nem vagy egyedül, és talán neked is végig kell ezt csinálnod. De jó lenne, ha neked nem kellene 26 éves korodig várni azzal, hogy rendeződjenek a dolgaitok. Az én apám szerintem azért enyhült meg, mert látta, hogy a gyerekei egyedül hagyják, és így egyedül fog meghalni. Azt hiszem megijedt.

Próbálj meg beszélni vele, feltétlenül kettesben, mikor ráértek beszélgetni. Mond el neki, hogy érzed, hogy eltávolodott, ne félj elmondani az érzéseidet, mert én és az egész családom magunkba folytottunk mindent, és a gyűlölet házában laktunk.

Segíts te neki, kezdeményezz, mert lehet, hogy örökre elveszíted.

Hm..miért mondja rád,hogy kényes vagy?

Te hányszor kapcsolod ki a netet,hogy odaülj apukáddal beszélgetni,megkérni,hogy játszon veled,vagy egyáltalán bármit közössen csinálni?

A legkönnyebb a billentyűt verve panaszkodni,hogy nem szeret..na de mikor adsz rá időt neki?

szerintem ő adna időt de az apja igazából meg se érdemelné!azért ül itt mert kivan lelkileg és segitséget várna nem lehordozást!

Lehet az is baj,hogy anyud megcsalta.és nem bir élni igy vele,de nincs lehetőség különre meghát ott vagytok ti gyerekek és miből élnétek meg?!szar ez igy nagyon neked.hol laksz helyileg?