Jogosan nem akarom tartani apámmal a kapcsolatot? Jogos a dühöm vele szemben? (hosszú)

Apámra már évek óta nem tudok úgy nézni, mint egy apára szoktak 'felnézni' a lányuk. Sőt... Ha telefonon keresztül meghallom a hangját, a gyomrom görcsbe rándul. Besokalltam tőle, nem vitás.

Az elmúlt 2-2,5 évben tetőzött a helyzet. Napról napra egyre rosszabb a helyzet, ahogy öregszik, úgy romlik a természete is. Közvetve kiderült -majd későbbiekben kitérek erre is-, hogy személyiségzavaros.

Nagyon, nagyon sok minden történt a múltban, amik hatására fokozatosan törpült el a szememben apám, veszítette el hitelességét, amik miatt nem tudok már úgy tekinteni rá, mint apa-figura. Sorra követte el a rosszabbnál-rosszabb döntéseket, amikből egyáltalán nem tanult.

Egyik rossz döntése miatt 15 éve lakunk albérletben -éveken keresztül csak ígérgette, majd tavasszal, majd ősszel költözünk. Persze nem lett belőle semmi- aminek a fala már penészes és még sorolhatnám. Részegen elment a nagyszüleimhez vergődni, majd nagypapámat megverte. 7-8 évig nem volt munkája, nem is erőltette meg magát, egyszerűbb, kényelmesebb volt számára itthon feküdni, internetezni, míg anya gürizett. Rájárt anya bankkártyájára, a rokonoktól ünnepekre kapott zsebpénzemet is elszedte tőlem. Anya alól a kocsit is eladta. Szinte mindent kikapcsoltak, a telefont sem tudtuk feltölteni. Ekkoriban, akárhogy könyörögtünk neki, hogy menjen el dolgozni, csak annyit mondott, hogy 'nem fogja elpocsékolni magát 120.000 Ft-ért'. Hitelt hitelre, adósságot adósságra halmozott. Volt pofája anyát elküldeni a nyugdíjas nagyszüleimhez (anya szüleihez) pénzt kérni úgy, hogy korábban nagyapámat megverte.

Nagyon rossz állapotú lakásban lakunk, sosem tudtam senkit felhívni ide, egy szülinapi buliba sem mentem el, nehogy vissza kelljen hívni bárkit is. Szégyenkeztem a lakás miatt. Mindig az olcsó ruhák után vadásztam. Még ételre is kölcsön kellett kérnie. Mégis apám azt hiszi, hogy mindenem megvolt.

X évvel ezelőtt felvett hitelt, röhögve mondta, hogy 'ki ha ő nem' tudná visszafizetni (pedig mondtuk, hogy ne vegye fel). Azóta anya kevés fizetéséből vonják a hitel több, mint kétszeresét.

Apám apját életemben nem láttam -és nem is fogom, mert meghalt. Apám testvéreit nem is tudom, mikor láttam utoljára. A gyerekeiket meg sem ismerném már az utcán. Jó szót nem lehet a testéveire mondani, de iszonyatosan büszke rájuk, szentek és sérthetetlenek (miközben le sem ...-ják apámat, iszonyat nagy tévhitben él).

Az utóbbi 2-3 évben még inkább elszállt magától. Cikiz, kifigurázza a beszédemet (holott a testvére még pöszébb, mint én. Amikor elmondtam neki ezt, nekem állt, hogy mit képzelek én magamról...), azt, hogy göndör a hajam. Azt is, ahogy járok, a súlyomat. Egyszerűen mindenbe beleköt, pedig okot sem adtam rá. Nem mellesleg egy apának nem gondolom, hogy így kellene viselkednie...

Elszúrta anya életét is, úgy érzem, az enyémet is. Már nekem is jönnek a NAV-tól, illetve egyéb helyekről a levelek, csekkek, mert én ökör aláírtam neki valamit 3 évvel ezelőtt.

Folyton csak a $__rt csinálja. Gyomoridegem van a látványától is. Egy kedves szava sincs se hozzám, se anyához. Kulturálatlanul, ordenáré módon nyilatkozik. Megjelenni sem lehet vele sehol. Ha itthon van, nem csinál semmit, csak fekszik, TV-zik, a laptop-ot nyomogatja, vagy az ágyban eszik. Csak az elvárásai vannak. Tökéletesnek gondolja magát, minden úgy jó, ahogy ő csinálja, mondja. Úgy gondolja, ő a legokosabb, legszebb és még sorolhatnám...

És a fentiek csak az egész történet 'töredékei'...

Olyannyira telítődtem -90%-ban apám és az általa generált helyzetek miatt-, hogy pszichiáterhez kell járnom (3-4 éve), valamint gyógyszereket kell szednem. Nem mellesleg a pszichiáter látatlanban is határozottan állítja, hogy narcisztikus személyiségzavara van. Jelenleg egyetemre járok és munkát keresek, hogy eltudjak költözni és ne is lássam.

Normális ez az egész? (nyilván nem) Jogos, hogy így állok apámhoz? És ő hozzám?