Min megy keresztül egy család, ha meghal az egyik gyerek?

Nálunk a nővérem fia halt meg 4 évesen. Hazafelé menet elütötte a zöld zebrán áthaladó nővéremet és a fiát és drogos autóvezető. Az unokaöcsém már a helyszínen meghalt. A nővérem ott sokkot kapott, úgy rángatták le a srácról akit agyba-főbe vert amikor tudatosult benne, hogy a fia halott. Nővérem és a sógorom teljesen összeomlottak. Apum is sokat sírt, ahogy mi is. A temetést is az én férjem, és anyósom intézte, mert egyikünk sem volt rá képes annyira le voltunk törve.(ezért ma is nagyon hálás vagyok anyósomnak, hogy levette ezt a terhet rólunk) Sokáig nagyon üres volt az élet az unokaöcsém nélkül. Minden nap mentünk a nővéremékhez, de nehéz volt akkor őket látni, hogy a gyászuk teljesen eltemeti őket. Anyum főzött, takarított, próbált lelket törni beléjük. Sógorom anyjával együtt ezerrel próbáltak segíteni. Apum is minden nap ment mert attól félt, hogy a nővérem öngyilkos lesz. Mi is rendszeresen mentünk, de nagyon fájó hónapok voltak ezek. Az előszobában még ott volt az unokaöcsém kabátja, cipője. A szobája ugyanúgy maradt ahogy hagyta. Képtelenek voltunk elpakolni. Mi lassan de kezdtünk újra élni.. Nővérem és a sógorom évekig élőhalottak voltak. Látni lehetett rajtuk, hogy mint az élőhalottak csinálják a dolgokat amiket kell, de messze nincsenek képben. Pl: felkeltek, fürödtek, ettek, dolgoztak, takarították a lakást, de mindent monoton módon. Csinálták mert ezt szoktuk csinálni de érzelemmentesen..

Unokaöcsém halála után 3 évvel a nővérem újra terhes lett. Az új kisbaba (aki azóta már 3,5 éves tündéri kislány) hozta vissza az életbe a nővéreméket. De a tragédia még ma is bennünk van, még ma is vannak napok amikor sírunk. Még ma is elképelem vajon most milyen srác lenne? A fájdalom tompul de soha nem múlik el. Senkinek nem kívánom, hogy átélje, mert borzalmas érzés..