Mi lehet a gond a kapcsolatunkkal?

Fiatalok vagytok, két éve távkapcsolatban és ritkán találkoztok. A távkapcsolatoknak ez a hibája. Mindenki épít egy légvárat, szeret valakit, aki a legritkább esetben sem az, akinek gondolja, csak valami eszménykép, rózsaszín betűk az msnről, kellemes hang a telefonban. A találkozgatások rövid ideig jók, mert egyébként kijönne, hogy ez a kapcsolat csak távolról jó kapcsolat. Egy idő után a találkozáskor is olyanok vagytok egymásnak, mint az idegenek, csak a gép/telefon mellett működik, amúgy annyira nem, aztán szét megy az egész.

Ha szépen megvagytok és utána váltotok távkapcsolatra egy időre az járható út vagy az, hogy távkapcsolat, amit viszonylag hamar rendes kapcsolatra váltotok (költözés, tök tudja) az is működő képes, de egy tisztán távkapcsolat főleg fiatalok között szépen leépül, ahogy fent írtam. Ez a baj a kapcsolatotokban. Egy ilyenből hiányzik a párkapcsolat lényege.

szerintem "csak" annyi a probléma, hogy élni akar, más kapcsolatokra, kalandokra, újdonságra vágyik.

ez amúgy nem is gond tulajdonképpen, akkor lenne furcsa, ha fiatalon nem így lenne.

persze tudom, hogy elég kiábrándító lehet ez neked, én is voltam hasonló helyzetben, de ez az élet.

hidd el leszel Te még sokkal boldogabb is. egy másik fiúval.

Azért az elsővel vitatkoznék egy kicsit. Van az az eset, amit ő írt le, de ott van az én esetem: neten ismerkedtem meg a párommal teljesen véletlenül (tehát nem direkt párt kerestem), és 2,5 évig MSNeztünk. Az első találkozásunkkor összejöttünk, és azóta is együtt vagyunk, immár 3 éve. Nem mondom, hogy minden rózsaszín, minden kapcsolatban vannak apró-cseprő gondok, mi is veszekszünk néha, de éppen annyit, amennyit egy normális pár szokott. Az a baj, hogy hiába nem írod le a korodat, akkor is azt kell mondjam, ha tiniként vagytok egy távkapcsolatban, sokkal valószínűbb, hogy nem fog működni, mint később, amikor már az ember egy kicsit lenyugodott.

A lényeg tehát az, hogy egy távkapcsolat igenis tud működni, csak alkat, érettség, és talán életkor kérdése.

Próbáljátok megbeszélni a gondjaitokat, de ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Ha valóban szerelmesek vagytok még, először külön-külön próbáljátok meg kitalálni, hogy mivel bajotok, és ezt utána egy személyes(!!!) találkozó alkalmával beszéljétek meg...remélem, olyan gondokról lesz szó, amiket orvosolni lehet! Kitartást :)

Szia:) kicsit megerősítem az előttem szólók véleményét...közben saját kis történetemmel példálózok...

A kapcsolatunkban a párommal voltuk már együtt, egy városban 2 évig...laktunk együtt pár hétig...most pedig távkapcsolatban élünk egy éve...szóval minden lehetséges variációt kipróbáltunk már:D

azt kell mondanom, hogy a távkapcsolat sajnos egy nagyon nehéz dolog, tele bizalommal, féltékenység nélkül, erősen, szilárdan, harmadik nélkül is sokszor nagyon nehéz....sokkal nehezebb elfogadni ha a másiknak rossz napja van, ha fáradt, ha nincs kedve messengerre jönni, nem beszélve a nézeteltérésekről...:-S persze minél fiatalabb az ember (általában, s saját példámból adódóan is) annál több és annál apróbb dolgokon veszekszik a párjával (barátjával). Mi is 3 év alatt rengeteget változtunk. És azt mondom, hogy tiniként nem nagyon tudtam volna fenntartani a távkapcsolatot, pont az állandó veszekedések miatt. Még most is nagyon fiatal vagyok és sokszor elgondolkodom, hogy miért kell a távkapcsolat...(sajnos 3 évet felrúgni nem könnyű, főleg ha vele képzeled el a jövődet és a családodat...)

Bocsi ha okoskodásnak tűnik amit írok, ezeket azért írtam, hogy próbálj meg elgondolkodni, vajon érdemes-e benne maradni ebben a kapcsolatban? Vagy érdemesebb egy másik, talán helyesebb srác mellett kikötni?

De hogy kicsit a kapcsolatotok mellett beszéljek az első év utáni nyáron mi is annyit veszekedtünk, hogy azt hiszem azóta azért nem veszekedünk mert akkor egy életre kiveszekedtük magunkat:) szóval ha erősebb a szerelmetek mint bármelyikőtök büszkesége akkor menni fog. Arra meg, hogy min, és hogyan veszekedtek odafigyelni:)

A távkapcsolattal kapcsolatban meg még annyit, hogy működhet, de csak ha van egy "vége" a dolognak, tehát, ha látod az alagút végét, hogy x év múlva együtt tudunk élni stb...(mondjuk nem tudom Ti mennyire terveztek, de én másképp nem élném túl...)

bocsi hogy hosszú lettem...

sok sikert:)

Az utolsóval nagyon egyet értek. Kell egy cél, amire azt mondjátok, hogy annál a pontnál már nem távkapcsolat lesz. Különben olyan kilátástalan az egész.

Én is fiatal vagyok 21 éves. 17 évesen ismerkedtem meg a barátommal msn-en. Egy évet beszélgettünk mire éreztük, hogy ez már sokkal több mint barátság. Egyszerűen annyira passzolt a gondolatvilágunk, hogy nem tudtuk volna elfelejteni a másikat.

2,5 évig éltünk távkapcsolatba, volt hogy csak 1-2 havonta láttuk egymást pár napra. De kitartottunk, mert azt terveztük, hogy 2,5 év után oda jön egyetemre, ahova én jártam.

És valószínűleg felelőtlennek tűnik, de egyből össze is költöztünk. Tudom, hogy fiatalok vagyunk és sokan úgy gondolják, hogy alig ismerhettem. De most már lassan egy éve együtt élünk és ez életem legszebb időszaka. Sosem fogom megbánni, hogy így dönöttem, mert csodálatos ember.

Szóval szerintem meg lehet csinálni fiatalon is. A kommunikáció rettenetesen fontos. Ha nem tudjátok úgy megbeszélni a problémkat, hogy egyféle kompromisszum is szülessen (megoldás) köztetek, az csak a vége felé sodorja a kapcsolatot.

19 évesen ismerkedtem meg a barátommal. Másfél év múlva elköltözött egy másik országba. Innentől több mint 2 év távkapcsolat jött. Aztán végre összeköltöztünk. Majd nem egészen egy év múlva szakítottunk. Összesen 5 évig voltunk együtt.

Tudod eleinte mondogattam magamnak a szakítás után, hogy azért milyen szép meg jó volt vele, nem bánok semmit. De azóta lassan megint eltelt egy év, és én keserű (és 25 éves...) vagyok. Elpazaroltam ezermiliió évet, lehetőséget, ölelést, s talán boldogságot. Szóval okosan mérlegelj, és te ne a saját hibádból tanulj, itt az enyém...