Ha valaki durva és rideg az állatokkal, milyen ember lehet?

Látom, megint beindult az ítélkező-show...

A párod ettől még bármilyen ember lehet, ebből csak annyi látszik, hogy van egy problémája, ami nagy valószínűséggel lelki eredetű (lehet gyerekkori trauma, de bármi más is), és még nincs túl rajta. Ezen lehet segíteni, aminek a minimum feltétele, hogy ő maga is akarja ezt. Az, hogy téged zavar a viselkedése, sajnos nem elég. Ahogyan az sem segít, ha mások elítélik ezért. Sőt, ez utóbbi inkább árt, ha a cél az, hogy ő "jobb" ember legyen. (A "jobb" azért erősen idézőjeles, mert ez megint attól függ, hogy ki akar felette ítélkezni?)

"És sok emberrel is így beszél, persze a háta mögött, főleg akik mások mint ő, vagy más nézetei vannak." - ebbe a mondatba külön gondolj bele! Pont ugyanazt tetted, amikor leírtad, mint amit kifogásoltál benne. Lesajnáltad, elítélted a párodat a háta mögött, mielőttünk. Legyél kicsit megbocsájtóbb! MIND ilyenek vagyunk többé-kevésbé. Csak van, aki ezt tagadja. :)

Ha alakítani szeretnéd őt, akkor szerintem jobb módszer, ha olyan példát mutatsz neki, amit elfogad, követhet. Beszélgethetsz is vele erről, ha erőszakmentesen tudod ezt tenni. Vitatkozni, ítélkezni, kalapáccsal alakítani a másikon szinte sohasem szerencsés. Ha te jobban kommunikálsz felé, ő is jobban fog feléd. Ez viszont szinte mindig beválik. (Csak van, amikor már túl későn. "Az élet nem habos torta elvtársak!") ;)

Hát, hát. Leszögezem, nem tartom magam rossz embernek, és a környezetem se tart annak.

Ellenben fiatal gyerekként úgy nőttem fel, hogy a család keverék kutyája tartott terrorban, nemegyszer megkapott, a szüleim meg rá se bagóztak, először aztmondták, "majd megszeret és viszont", aztán meg, hogy "mert nem foglalkozol vele semennyit". Patt helyzet volt, hogy is foglalkozhattam volna vele, amikor paráztam tőle. Jó 8 év telt el, mire valaki megmérgezte és el kellett altatni. Azok az évek a mai napig bennem vannak, nem szeretem a kutyákat, igaz nem is rúgnék beléjük, egyszerűen csak távol tartom maga tőlük. Tudom, hogy ez egy barátságos kutyánál tök felesleges, de ez van, így szocializálódtam. Nem szeretem, ha közel jön, dörgölőzik, haverkodik. Megj.: más állattal ez nincs így, a macskáimat szarrá dögönyözöm (egyébként mostmár 20. éve van velem a legöregebb).

Ami fura, és a kérdésed kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy az emberekkel is pont úgy vagyok, mint a kutyákkal. Nem szeretem a mézesmázos közeledést, a "nyalást", a jópofizást, az affektálást stb., a tömeg is leginkább irritál. Valszeg ez is gyerekkorra vezethető vissza. Van köztetek pszichológus? :D

Hát....

Éna macskákat rühellem, de úgy.....váááááááá, és úgy néz rám egyik rokon ( akinek van kb 6, mikor simogatja őket és én nem nyúlok hozzájuk, mint valami gyilkosra....de egyszerűen hányingert kelt bennem az összes, nem tehetek róla...van h rá is förmedek h húzzon el tőlem....

Amúgy se vagyok állatimádó, egy aranyos édi, szépséges kutya felelne csak meg kb.

És hogy milyen ember vagyok??

türelmes. Túlságosan is. Gyerekek hülyeségéet, dilijeti kinevetem, vagy vele dilizek, türelmesen várom, míg tombol, szinte nevetve ( persze ha velem lenne napi 24 órában, nem tom mi lenne...)

De megbocsájtó vagyok felnőttekkel is, nem akadok fent baromságkon. Igaz tud fájni nagyon az is ha elhagynak , mert emelett érzelmes is vagyok. Inkább kussolok, mint veszekszek, haarmóniára törekszem. Akor is ha ez arról szól, hogy azt mondom tesómnak hogy igaza van, pedig nincs - és gúnyoan mondanám, de erőt veszek magamon, cska h végre hagyjon már békén a beképzelt, bölcs viselkedésével.

Szerintem ez az egész állatok felé való viselkedés nevelés kérdése.

Mármit, hogy ezzel kapcsolatban hogy reagáltak a szüleid, szeretetteék veled, vagy érdektelennek neveltek állatok felé....engem szerintem utóbbi.

09:39! Gyerekként nem de felnőttként elvárthaó lenne annyi intelligencia, hogy tudd az a kutya egy áldozat volt! Az állat akármit tesz sosem ő a hibás érte! Az állat nem ember, nincs benne gonoszság, sen utálat! Ha velesd így viselkedett az azt jelenti hogy a szüleid nem nevelték meg és ez az állatnak nagyobb szenvedés, esetleg rossz helyről vették és idegi baja volt! Mert ki szeret agresszív lenni? És nem a levegőbe beszélek, mert az én kutyám majdnem megölte szemem láttára egy másik kutya és mégsme utálom azt a másikat sőt sajnálom és szeretném ha normális gazdához kerülne. És gyerekoromban én is rettegtem pár kutyától akik mindig kiszöktek az utcába de érdekes módon ez nem hatott ártalmasak az állatokkal való kapcsolatomra. Ezt kéne tudatosítani. Hogy az állat nem tehet róla, ezért nem utálhatod... Az külön minősít ahogy mondod "végre megmérgezték" Én is imádom a macskákat is. És a mostani kb minden nap megharap és mély sebeket karmol rám, mert ő így játszik... Mégsem mondom rá hogy gonosz, egyszerűen csak nem tudja hogy nekem ez rossz.

És kedves kérdező, szerintem igaz a mondás, aki nem szereti az állatokat az rossz, beteg ember. És az is bizonyítja hogy embertársaival bánik a párod. Én nem lennék vele. Igaz én pl imádom az állatokat, de a gyerekeket nem. De sosem szólnék be nekik vagy bántanám őket...

10:57 - ez nem intelligencia kérdése. Meg tudod magyarázni egy pókiszonytól szenvedő (felnőtt) embernek, hogy nem, az nem bánt? Nem, mert ő tudja(!) ezt, de mégsem képes uralkodni magán. Én felnőttként - ahogy írtam is: "Tudom, hogy ez egy barátságos kutyánál tök felesleges, de ez van, így szocializálódtam" - tudom, hogy NEM bánt, és az akkori kutyánk nem azonos a világ összes többi kutyájával, mégsem tudok és nem is akarok barátságos lenni. Parázok, hogy nem tudom, mit fog a következő pillanatban csinálni, ezért jobb, ha nem is közelít hozzám.

Kettő: ki ne találd már, hogy a 7-8 éves gyereket többször megmaró kutya volt az áldozat, mert rögtön nyakonhugyozom magam. A kutya - ha beteg is mentálisan, vagy idegileg, ahogy te írtad, akkor is csak kutya, és egyelőre még nem az ember van az állat alá rendelve. Egyébként nem a kutyát hibáztatom, végeredményben a szüleimnek kellett volna eltávolítani idejekorán, és akkor nem lenne ez, ami most van. Bárki is okolható ezért, a lényegen, illetve a kérdező kérdésén nem változtat: nem feltétlen rossz ember az, aki pld. a kutyákat nem szereti.

Maga a mondás szerintem abszolút nem igaz. Csak magamból tudok kiindulni, rajongok a macskákért, célom, hogy nekik szenteljem az életemet, viszont az emberekkel nem igazán foglalkozom.

Mindenesetre nagyon csúnya ahogy a párod viselkedik, attól, hogy odamegy hozzá egy állat, még nem kéne elhessegetni, biztos felnőtt ember már és csak magát égeti ezzel a viselkedéssel. De azt sem jelenti, hogy a párod rossz ember ha veled kedves és másokkal is.

25/N

Nincs azzal semmi gond, ha valaki nem szereti az állatokat, de nem bántja őket. Ellehet menni mellettük közömbösen.

Viszont számomra a kérdező is elég furcsa, ő a rohadt nagy állatbarát, de egy ilyen emberrel van együtt.

Ha én tényleg olyan betegesen rajongok az állatokért, az első gusztustalan megnyivánulásánál kidobom a pasim. Sőt, ha nem társ az állat szeretetemben az egész kapcsolatnak nincs értelme. Én pl nagyon rosszul reagálnám le, ha a férjemtől engedélyt kellene kérnem, hogy haza vihetek-e egy kutyát, vagy macskát. Egyszer mondana olyat csak, hogy nem, hagyjam az utcán, ott véget érne a kapcsoaltunk. És nem azért mert az állatot választom (mert gondolom ezt sokan így értelmezik), hanem mert olyan dologban akadályozna, ami számomra fontos. Nekem ez fontos szempont volt párválasztásnál, hogy legalább olyan kattant legyen az állatokat illetően mint én. Ha valaki tényleg akkora állatbarát nem tud együtt lenni egy olyan emberrel sem, aki nem szereti az állatokat, nemhogy olyannal aki bántja.