Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is ki kéne rakni...

Szerintetek is ki kéne rakni a barátomat, akit már 2 hónapja mi tartunk el?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy az egyik gyerekkori barátomat kidobták otthonról (32 éves) és mivel nem tudott sehova menni befogadtuk a családba pár hónapra, amíg nem áll talpra.



Megállapodtunk abban, hogy keres magának munkát és leszokik a cigiről, illetve nem iszik alkoholt míg nálunk van. Ez így rendben is lenne, csak az a baj, hogy minden munkahelyéről 1-2 nap után eljött, arra hivatkozva, hogy nagyon megerőltető, esetleg bunkóba főnök, ez azért is kiábrándító, mert nem ugrálhat 10 osztállyal, szakma, nyelvtudás és munkatapasztalat nélkül. Ezt vidzont ő bem érti meg. Továbbá rendszeresen cigizik is, tegnap rajta kaptam, hogy a házban dohányzik és még neki állt feljebb, illetve rendszeresen előfordul, hogy részegen jön haza, amit a feleségem nem bír elviselni. Igaz alapból utálja a barátomat, mertegy buta, bunkó prolinak tartja. (Ami sajnos igaz is...) Csak azért tűrte meg eddig, mert ha mi nem fogadjuk be utcár került volna. Viszont mostmár meg akarunk tőle szabadulni, de enélkül, hogy hajléktalan legyen belőle. Sajnos a szülei nem fogadják vissza, elegük lett belőle.


A legutóbbi incidens alkalmával én is majdnem kidobtam. Ugyanis amikor elbeszélgettem vele arról, hogy nem ártana gyorsan állást keresni, azt mondta, hogy ráér, mondtam neki, hogy ez nem így van, mert nem akarjuk évekig eltartani. Erre ő azt mobdta, hogy milyen szemetek vagyunk, mert bőven van pénzük (feleségem fogorvos, én jogász) arra, hogy eltartsuk.

Ennél persze cifrább volt, de nincs kedvem részletezni.


Szerintetek szemétség lenne kirakni? Fiatalon nagyon jó barátok voltunk, de mostanra csak egy élősködők lett.


2016. dec. 9. 17:16
1 2 3 4 5
 1/41 anonim ***** válasza:
100%
Vagy kirakós vagy örökre a nyakadon marad. Választhatsz.
2016. dec. 9. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
100%
Bocsi, kirakod
2016. dec. 9. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
100%
Visszakérdezek: szerinted normális dolog sltartani egy idegent, aki még pofátlan is, és visszaél a jóindulatoddal?
2016. dec. 9. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 anonim ***** válasza:
100%
*eltartani
2016. dec. 9. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/41 anonim ***** válasza:
100%

Ki kéne rakni.

Ez csak számára szemétség. De ha Ő nem képes hozzátok alkalmazkodni, szerintem nektek sem kell.

2016. dec. 9. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 anonim ***** válasza:
100%

Hiba volt befogadni, ez az ember nem a barátod.

Eszében sincs munkát keresni és elmenni tőletek. Intő jel lehetett volna, ha a családja is elfordul tőle.


Pakold össze a cuccait és vidd el egy hajléktalanszállóra. Neki is jobb lesz, ha rákényszerül, hogy változzon.

2016. dec. 9. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/41 A kérdező kommentje:
Nem, persze, higy nem normális dolog. Viszont nem idegen, igaz mostanra barátnak sem nevezném. Csak az zavar, hogy nem akarom csövesként látni pár hónap múlva. Tudom, hogy utál dolgozni, semmit nem akar csinálni. Konkrétan az érdekli csak, hogy legyen tető a feje felett, pina, cigi, net és kaja. Semmi más. Most a pina kivételével megvan mindene, így képpes elstagnálni akár élete végéig.
2016. dec. 9. 17:27
 8/41 anonim ***** válasza:
93%

Mit vársz tőlünk Kérdező?

Mi itt mindnyájan kidobnánk.

DE!

A gyerekkori emlékeidre való tekintettel, keress neki egy olcsó albit, fizess ki 2 hónapot, aztán szevasz!

Ezt is csak azért merem javasolni, mert jó anyagi helyzetben vagytok.

Ha utána utcára kerül, az már az ő sara, egy életen keresztül nem foghatod a kezét.

Ha utána keres (mert tollasnak nézi a hátatokat) ajtót se nyiss!

2016. dec. 9. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 A kérdező kommentje:
#8 Én is erre gondoltam, találtam egy gyári munkát is nem messze ahol fizetnék a bejárást, kapna 1 étkezést és 130k nettó fizetést. Albit pedig tudnék kerestetni neki az egyik ingatlanos rokonommal. Innen csak rajta állna.
2016. dec. 9. 17:38
 10/41 anonim ***** válasza:
100%

Na látod!

Ez az egyetlen megoldás, hogy te is nyugodt légy.

2016. dec. 9. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!