Ti is úgy vagytok a családdal (gyerekeitekkel, párotokkal), hogy ha otthon vannak várod, egyedül lehess, ha nincsenek otthon, akkor várod hazajöjjenek?

Nem igazán. Szeretek a családommal lenni, de egyedül is. Ez nem "alkalomhoz" vagy "időhöz" kötött nálam

13/L

"Sokszor, mikor ihletem van, olyan szívesen vonulnék félre a család itthon tartózkodásakor is. De mivel erre nincs mód, idegesítővé válnak."

Neked minek kellett család??

Neked MINDIG az KELL, ami nincs! Te egy vagy azok közül az örök boldogtalanok közül, akik maguknak köszönhetik, hogy sosem maradéktalanul boldogok, mindig az kell ami nincs, mindig legyen min sopánkodni, méltatlankodni, és főként bús, méla undorral mászkálni!

Én pont olyan vagyok, mint a kérdező, szóval teljes mértékben meg tudom érteni, habár gyerekeim nincsenek, és nem is hiányoznak, csak a férjemmel és a két cicánkkal élünk, de amikor ideköltöztünk, kiválasztottam egy szobát, ami csak az enyém, mert szükségem van privát szférára. Ezt sokan nem tudják megérteni, és kérdezgetik, hogy egy férjezett nőnek minek van saját szobája? Talán nem jövök ki a férjemmel? Rosszba vagyunk? Utána meg magyarázkodhatok, hogy dehogynem, sőt! Az, hogy van egy saját helyem, ahová elvonulhatok, ami csak az enyém, felbecsülhetetlen, és ez teszi a kapcsolatunkat zökkenőmentessé, hogy nem vagyunk összezárva, és például amikor én inkább teljes csöndben olvasni szeretnék, akkor bemegyek a szobámba, és élvezem a nyugalmat, a férjem pedig az ő szobájában nézi a meccset, vagy amihez kedve van.

De azt meg kell jegyezni, hogy a legkisebb szobát közös hálószobának tartjuk fent, szóval az éjszakákat nem a saját szobámban töltöm, hanem a férjemmel egy ágyban.