Van köztetek olyan, aki 16-18 évesen lelépett otthonról, mert nem jött ki jól a családjával, és vitte valamire az életbe? Ti hogy építettétek fel magatoknak? Nem hiányzott a családotok? Vagy a mai napig nem hiányzik?

"És nincs lelkiismeretetek? Elvégre ..mégis csak felnevetlek titeket"

Az nem nevelés hogy etetik meg terrorizálják az embert. És nem, nem volt lelkiismeret furdalásom, mert nagyon sokat tettek azért hogy se szeretni, se tisztelni ne tudjam őket. Attól hogy valaki kipottyant, vagy összehoz egy gyereket, még nem lesz automatikusan szent. És nem kell eltűrni mindent- még a szülőtől sem.

Most persze nem az olyan hisztikre gondolok hogy apu-anyu nem vett meg valamit ezért fújunk rá, hanem olyanokra hogy akkora pofont kaptam hogy a fal adta a másikat- apám szerint kiérdemeltem, mert nem csavartam vissza a gulyáskrém kupakját. Vagy beígérte hogy agyonver, mert nem ugrottam azonnal és vittem neki sört. Úgyhogy nem , nincs lelkiismeret furdalásom, és köszönöm szépen az ILYEN nevelést.

Én szeretetben nevelem a sajátomat, nem emelek rá kezet. Érdekes módon eszében sem jut tiszteletlenül viselkedni, remélem azért mert úgy érzi kiérdemeltem ezt tőle, és nem kötelességből. Mert ugye a szülő lehet agresszív, alkoholista, kilophatja a szemedet, de akkor is "tisztelni kell mert felnevelt" Hát nem, nem kell.

3-as vagyok.

Árvaellátást kaptam (amíg suliba jártam), ami havi 42.000 ft körül volt. Plusz vendéglátós szakmával jó pénzeket kerestem suliidőben csak hétvégenként, nyáron az egész szezonban (Balcsi mellett laktam). Kajám meg megvolt oldva, gyakorlatilag költenem nem sokat kellett a lakhatáson tisztálkodáson ruházkodáson kívül semmire.

Akkor dobbantottam, amikor meglett az érettségim, de már évekkel azelőtt tudatosan készültem erre a lépésre (otthon nyelvet tanultam, ami pénzt kerestem diákmunkákkal és nem lopták el a drága szüleim, próbáltam félretenni, stb.). Jelentkeztem egyetemre, diákhitelt is felvettem, emellett folyamatosan dolgoztam mindenféle diákmunkákat, egy sokszemélyes albérletben gürcölve húztam ki az első pár évet. Diplomám nem lett végül a pénz hiánya miatt, de a nyelvtudásra ekkor is gyúrtam, így végül sikerült elcsíptem egy jól fizető állást, ahol szépen lehetett lépegetni a ranglétrán - már ha az ember kidolgozta a belét, de a célom megért ennyit. Pár évvel később külföldre költözem, beszélek több nyelven, jó munkám van, estin egyetemre járok és vannak szuper emberi kapcsolataim és egy fantasztikus házasságom.

A "családommal" azóta sem vettem fel a kapcsolatot, számomra nem emberek, nem vagyok rájuk kíváncsi. Apám alkoholista volt, anyám borderline, mindennapos volt a verés, éheztetés, pincébe zárás, lelki terror, zsarolás valamelyike és minden hasonló nyalánkság, amit el tudsz képzelni.. Teljesen tiszta lelkiismerettel léptem ki ebből a helyzetből és vissza se néztem, nem is tervezem. Azt sem tudom, élnek-e azóta, nem is érdekel - ha rajtuk múlik, tuti valami alja emberi roncs lenne belőlem.