Miért nem segít senki még akkor sem ha ekkora a baj?

Az egész családom szinte kitagadott, ne kérdezzétek miért, szerintem rögeszméik vannak. Meg önbeteljesítő jóslataik az én bukásomról. (nagyapám is azt mondta, hogy belőlem egy hajléktalan lesz)

Most ki kell költöznöm az albérletemből mert nem találtam munkát és nincs hova mennem, 2-3 év gyötrődés során ledarálódtam a barátaimtól, nagyapám is ott ül a szép nagy házában, még nyaralója is van kiadva albérletbe, anyám is ül a szép nagy pesti lakásában, apám is az új nőjével és egyik sem segítene, mert 27 évesen mit segítsenek. Én meg már nem bírom, lefárasztott a munka, egy nő sem áll le velem, és nincs jövőm, szét lett kuszálva az életem, belekezdtem egy egyetembe, iylen körülmények között nem tudtam elvégezni. egy emberi roncs vagyok.

Így hát szóltam pár közeli barátomnak, családnak, hogy nagy a baj és már az öngyilkosságon gondolkodom, de egyik se tud többet mondani csak azt, hogy egy: én ne zsaroljam őket ilyennel, 2: tegyem meg nyugodtan, (főleg a család mondja) barátokból meg ellátnak mindenféle jótanácsokkal, hogy jobb lesz így, tartsak ki, de nem mérik fel a helyzet nehézségét.

Próbáltam mindent. De esélytelen. Nem anyagi probléma, van annyi félretett pénzem, hogy továbbálljak, de belefáradtam.

Ne próbáljátok megoldani ezt a lakhatási problémát mert nem fogjátok.

Abban segítsetek, hogy milyen család, barátok azok, akik nem tesznek semmit, ha valaki azt mondja, hogy már nem bírja, meg akar halni. Azt gondolná az ember, hogy azonnal tesznek, elhívják, beszélnek a fejével, felhívják, telefonon. A családom meg azt mondja "tedd csak meg"

Milyen világ ez?

Egy ilyen világban miért ne tegyem meg?