Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Én tulzom el a dolgot?

Én tulzom el a dolgot?

Figyelt kérdés

Karácsonykor párom családjánál van az ünnepi ebéd, ami úgy néz ki, hogy 2 tesója főz (ök egy helyen laknak és ide megyünk át mind), 1 pedig főzésben segít és 2-3 féle sütit is készít. Én sütök legtöbb félét mindig (most pl 5-öt).

Ez eddig rendben is van, megcsináltam idén is, 2 éves matrica módon tapadó gyerek és fekvésre kényszerült pasi mellett, úgy, hogy kb 10 percre ültem le egész nap, és senki nem kérdezte miben segítsen, senki nem mondta, hogy nem kell ám bevállalnod....még erre sem voltam kiakadva, el is készültem, sőt bizonyítani akartam, hogy ilyen helyzetben is megállom a helyem egyedül....de:

Meg volt beszélve, hogy 2 "sógornő" süt, egyik felsorolt 3 félét, másik is 3-4 félét ígérgetett. Hát ehhez képest az egyiktől semmit nem láttam (nem csomagoltak csak 2 féle sütit), a másiktól egy sütés nélküli, meg egy kevés bejgli... Az zavar, hogy kicsit becsapottnak érzem magam, mert én a körülmények ellenére is tartottam a szavam, ők meg szinte semmit nem csináltak (este 7kor kezdtünk kajálni és elötte egész nap csak a leves és a köret készült el úgy, hogy volt rá 3-4 főzni tudó -de legalábbis zöldséget pucolni tudó-ember). Ja és sogornöknek 2-3 szanad napjuk volt, gyerek sincs, nekem meg csak 2-3 szabad óra amíg aludt a gyerek, aki ráadásul náthás is volt, és azon paráztam végig, nehogy felébredjen ha bedugul az orra.

Nagyon bosszant és nagyon "böki a csőrömet". Csak se veszekedni nem akarok, se elrontani a családi békét, viszont így meg én nem tudok túl lépni a dolgon...becsapottnak, csalódottnak érzem magam, és megkérdőjeleződik az is, hogy mennyire fogadnak be engem a családba...amúgy sincs valami nagy önbizalmam.

És ehhez még az is hozzájön, hogy karácsonyra anyukám is ide utazik hozzánk 250 km-ről, sógort megkértem, hogy vigyen ki elé az állomásra (mivel párom ugye fekszik, gyerekkel nem akartam tömegközlekedni, ha nem muszáj.), megbeszéltük mire jön értem...erre hiába vártam, a végén kiderült, hogy elfelejtette (!wtf) igy már beért a vonat, mire odaértünk, úgyhogy ezt el sem mertem mondani anyunak, hogy miért nem voltunk ott időben... a sütögetős dolgon is csak kerekedett a szeme, hogy akkor most mi van, mert én már elöre eldicsekedtem a "szuper" sogornökkel...Nagyon ciki és kellemetlen volt.

Tudom, nem ez az élet legnagyobb problémája, de nekem ez most fontos kérdés. Szóval, érdekelne a véleményetek erről a helyzetről, ti mennyire vettétek volna rossz néven, csinálnátok e valamit, vagy lenyelnétek a békát?


2017. dec. 26. 00:24
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
91%
Te vállaltad az 5 süteményt úgy is, hogy sz*rok voltak a körülmények (a gyereked és a férjedre gondolok). Igaz, nem volt szép tőlük, hogy ígérgettek fűt-fát, de én nem paráznék ennyit a dolgon. Örülj neki és légy büszke magadra, hogy 5 fajta süteményt csináltál 1 nap alatt a körülmények ellenére is!
2017. dec. 26. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
89%
Én sem paráznék ezen annyira. Vagyis akkor már tuti kihuznák a gyufát, ha ezt már tizedjére játszanák el. Azt nem értem, hogyha sütni nem szeretnek, miért nem vettek valami kész sütit?! Nálunk anya megmondta elöre, ö nem akar Karácsonykor egész nap a konyhában állni, kaja lesz, de sütinek egy doboz Marlenkát kapunk. Szerintem ezzel semmi baj nem lett volna. Vagy nagyon feledékenyek a sogornöid vagy irto lusták. Az a szerencse, hogy nem muszáj tartani velük a kapcsolatot, elég ha karácsonykor jopofiztok, aztán mindenki élje a saját életét.
2017. dec. 26. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem kicsit eltúlzod! Most tanultál az esetből, jövőre nem kell 5 fajtát sütnöd, nem is értem miért 8-10 fajta süti összesen. És nem muszáj ekkora felhajtás a karácsony miatt.
2017. dec. 26. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
14%

Teljesen jogos,megértelek,hogy úgy érzed,cserben hagytak.Finoman,de megmondanám a sógornőknek,hogy csak úgy ígérjenek meg bármit,ha be is tudják tartani,mert így meg átqrják a másikat és a becsületesebbik fél szívja meg.

Vagy legalább lekötötték volna a kis lurkót,vagy valami ilyesmit.

Ha látod,hogy ilyen női rokonaid vannak,kérj bejglit elvitelre,csomó cukrászdában csinálnak.Ha gondolod,akár tálat is rendelhetsz,csomóan így csinálják,tök okosan.

2017. dec. 26. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
100%
Kérlek, ezt a mártírkodást a gyereked jövője érdekében MOST fejezd be, mert nincs rosszabb, mint egy mártír anyával felnőni. Te meg tipikusan ezt csináltad most. Megcsinálod, de közben mindenkit elküldesz a búsba, hogy nem segítenek, utána meg előadód a hattyú halálát. Ez rohadt idegesítő tud lenni. Van szád, nyisd ki, mondd meg, hogy légyszi segítsetek!
2017. dec. 26. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
97%
Nem szeretem azokat az embereket akik túlvállalják magukat, majd utána hónapokig csak panaszkodnak. Karácsony volt, elvileg a családról szól az ünnep. Egyébként amíg a suti a sütőben sül vagy a tészta kel, addig miért nem ültél le? Odaviszel egy széket és megoldva a probléma. Ha ennyire nem bírod, akkor jövőre a sógornéd példáját követve nem erőlteted meg magad, vagy rendelsz cukrászdából.
2017. dec. 26. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
85%

Én lenyelném a békát, legközelebb csak egyféle sütit vinnék, és kész. A párod családja különben, tehát tőled ez nem is lehetne elvárás. Természetesen illik mindenhová vinni valamit, pl. egy tálca sütit, de ebben az esetben a férjednek kell ezt elkészítenie, vagy megvennie, hiszen az ő családjához mentek, nem neked szorgoskodni számodra idegeneknek.

A "sógornőket" csak azért lehetne elítélni, mert hazudtak a sütik mennyiségét illetően. De ha nem szóltak volna semmit arról, hogy mivel is készülnek, akkor egyáltalán nem elítélendő, hogy szinte semmivel sem készültek. Elfoglalták magukat mással a szabadidejükben. Hát aztán? Így gáz, hogy belehazudtak mindenkinek a képébe, de ha ez nem lett volna, akkor nincs azzal gond, hogy lazítottak.


A család férfitagjaitól miért is nem várod el ugyanezt?? Ők is tudnak sütni, aki tud olvasni, az egy receptet is tud követni.

Nem mellesleg nem értem minek ennyi édességet enni...

2017. dec. 26. 03:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
88%
Ezt végig olvasni sem bírtam. Képzeld én meg légmellet kaptam karácsony előtt pedig 3 hónapja műtöttek vele, így nagyon nem ennek kellett volna történnie. Kiderült az orvos csúnyán elszúrta az előző műtétet így újra kell most műteni, ráadásul nem laporoszkópos eljárással hanem nyilt mellkasműtéttel. Szenteste egy nyomi zsömlét.és.2 szeletcsonkát kaptunk "ünnepi" vacsorának. És kilógottvbelőlem egy cső ami rohadtul fájt. Azóta is a kórházban vagyok és örültem, hogy a szüleim hoztak be nekem egy kis rántott halat meg krumplisalátát. Szóval nagyon tudlak sajnálni, biztos pocsék lehetett 5 féle sütit sütni és elviselni, hogy idén nem 10 félét ehettetek. Kicsit szelektálnod kéne a problémáidat mert nagy bajban leszel ha egyszer a valami valós dolog jön.
2017. dec. 26. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
100%
Mindketten hoztak 2-2 féle sütit. Az miért nem elég? Meg nem mindegy, hogy sütés nélküli? Az is édesség meg lehet finom. Enyhén szólva túl van lihegve ez az egész.
2017. dec. 26. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
100%

1. te vállaltad be az 5 sütit úgy,hogy van egy matricamódon tapadó gyereked és egy fekvő férjed. Ezt akkor is tudtad, amikor elvállaltad.

2. ha nem sütöttek annyi félét akkor nem sütöttek, lépj túl rajta és tanulj az esetből,hogy legközelebb ne vállalj be csak 2 félét.

Miért is kellett volna megkérdezniük,hogy segítsenek-e? Te kértél segítséget? Vagy csak elvártad volna?

2017. dec. 26. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!