Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek normális, ha...

Szerintetek normális, ha valakinek nincs bűntudata, hogy tönkretett két családot?

Figyelt kérdés
A nővérem összejött egy nős pasival, aki otthagyta a feleségét (mondjuk elég sok idő kellett hozzá, mire megtette). Édesanyám és én nem néztük jó szemmel a dolgot, márcsak azért sem, mert a pasi 25 évvel idősebb nála. A nővérem felnőtt, nyilván azt tesz, amit akar, de mint a rokonai, szerintem jogunk van véleményt formálni. Sok itthon a veszekedés miatta. Nem akarja otthagyni a pasit, pedig szinte semmit nem tud róla még mindig és nem is érdekli. Csaka szex köti össze őket, de őt ez sem zavarja. Nemrég megkérdeztem, hogy nincs-e bűntudata, amiért tönkretette a férfi családját (25 éves házasságról beszélünk, ahol 24 éves gyerek is van) és azt mondta, hogy nincs. Megkérdeztem, hogy mi lenne, ha ő lenne a feleség gelyében, mire azt mondta, hogy nincs a helyében. Persze, nincs, de attól még beleképzelhetné magát. Meg folyton azt mondja, hogy ne avatkozzunk az életébe. Próbáljuk megállni szó nélkül, de nem megy. Apakomplexusa van, ez jól látszik. Apa nélkül nőttünk fel. Míg meg nem ismerte ezt a pasit, voltak tervei az életben, de már csak az érdekli, hogy ágyba bújjon vele. Ha meg megkérdezem, hogy mi lesz, ha már a pasinak nem megy a szex, arra meg azt feleli, hogy de még megy. Picit sem gondol a jövőjére. És a legjobban az zavar, hogy nincs bűntudata. Meg az, hogy a munkahelyünkön is mindenki tudja és engem zaklatnak az emberek a kérdéseikkel, pedig semmi közük hozzá. De a tesóm azt mondja, hogy ne foglalkozzak velük. De hogy ne foglalkozzak a mindennapi kérdésekkel? Ha nem válaszolok semmit, akkor is kérdezgetnek, ha meg válaszolok, mindig próbálok hárítani, de mégsem hagyják abba. Kérdeztem a tesómtól, hogy bírná, ha őt kérdezgetnék az én magánéletemről, de arra is csak azt mondja, hogy de nem őt kérdezgetik, meg őt nem érdekli, hogy mit mondanak róla. Persze, mert nem neki mondják. Hogyan lehetne már észheztéríteni? Nyilván tiltani nem lehet, mert felnőtt ember, magától kell rájönnie, hogy hibázik, de hogyan?
2018. júl. 25. 06:52
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
74%
Azt hittem azért tett tönkre két családot mert ott hagyta a gyerekeit a férfi miatt se ha jól értem ti vagytok a másik család. Amúgy igaza van a nővérének senkinek semmi köze hozzá hogy mit csinál. Főleg nem a kollegáidnak. Nektek sincs. Véleményt mondhattok igen. De amit te csinálsz már ítélkezés. Ha a férfi annyira szeretné a családját nem hagyta volna ott őket ez ennyire egyszerű. Az meg hogy csak a szex tartja őket össze hát egészségére mindkettőnek. Nem látok nagy jövőt ebben a kapcsolatban én sem de nővéred majd megtanulja a saját kárán hogy mekkora hülyeséget csinált.
2018. júl. 25. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
67%

Miért kellene büntudatának lenni?

1. NEM ö volt kapcsolatban, hanem a férfi, tehát ö a hibás, ha az valaki.

2. Egy jó kapcsolatot senki nem tud tönkretenni, egy harmadik csak akkor léphet be, ha az már eleve nem müködö dolog volt.

3. Abban megint igaza van, hogy minek törné a fejét azon, hogy mi lesz 5-10-15 év múlva, ezt senki nem tudhatja elöre, akármennyit is gondolkodik rajta.

4. Ez tényleg nem a ti dolgotok, egyszer elmondtátok a véleményeteket, huszonötször nem kell, mivel semmi kötözök hozzá, ez az ö élete.

2018. júl. 25. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
78%
A pasi csinálta magának az egészet,de eleve nem működhetett,ha ott is hagyta a családját.Tehát ha nem a testvéred jött volna,lett volna más nő.Munkahelyen meg semmi köze senkinek semmihez.Rólam is pletykálnak,de foglalkozzon mindenki a saját életével.
2018. júl. 25. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
48%
Nem a nővéred tette tönkre, hanem a pár, aki nem akarta/tudta megoldani a problémáját.
2018. júl. 25. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
71%
Milyen két családot tett tönkre?
2018. júl. 25. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
68%
Erősen túllihegitek a dolgot és mintha erkölcsi bűnnek tekintenétek a nővéred viselkedését, holott az egészen természetesnek is felfogható. Egy 25 éves házasság már messze nem a turbékoló galambpárról szól és talán a feleség mér örül is, hogy új életet kezdhet, ez nem jutott az eszetekbe ?? Mintha a gondolkodásotokból az tűnne ki, hogy bizony nem tett jót nektek, hogy férfi gondolkodás és magatartás nélküli közegben éltetek volna anyáddal, így csak a világ egyik részét ismertétek volna meg, most meg irigylitek a nővéredet, aki végre kitört ebből a "fél-életből".
2018. júl. 25. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
48%
Na valaki már pontozgatja is lefele a válaszokat pedig igaza van eddig mindenkinek.
2018. júl. 25. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
48%

Abszolult nem termeszetes es ben elfogadhato nos idos pasi ala fekudni

Erkolcsileg nulla a csaj.

Aki azt irta mas megtette volna. .komolyan ovodas erv

Ellopom a szomszed autojat kulonben ellopja mas

2018. júl. 25. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
72%

Ahol BÁRMILYEN kapcsolatot tönkre lehet tenni, ott SZAR a kapcsolat, ennyi a nagy helyzet.


A nővéred miben hibás pontosan? Hogy a csávóka nem bírt a farkával? Ez van, és nektek semmi közötök az életéhez.


Azt mondjuk halkan jegyzem meg, hogy a szülid helyében mehetett volna albérletbe, ha ennyire "felnőtt", hogy "ne szóljatok az életébe".


Más a munkahelyen DOLGOZNI kell neked is!, nem felesleges kérdésekre válaszolgatni ;)

2018. júl. 25. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
57%

Magadnak csinálsz feleslegesen problémát!


I. Nővéredet nem érdekli, hogy te vagy bárki más mit gondol a szexuális életéről. Örülhetsz, mert joga lenne felháborodni is azon, hogy mit csámcsogsz róla másoknak. Ha valaki a húgoméról kérdezne, simán azt mondanám neki, hogy, kérlek meséld el részletesen az utolsó önkielégítesedet vagy szexuális aktusod.


II. Nem tett tönkre semmit. Ha nem vele, akkor mással lépett volna félre a pasas.Gyakori ma, hogy 10 év házasság után már a nők nem tisztelik férjüket, ha ezt férfi akkor unja meg, amikor már húsz év körüliek a gyerekek, az szerintem teljesen korrekt.

2018. júl. 25. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!