Más is érzi úgy hogy a családja csak egy képmutató felesleges színjáték?
Nagyon hamar, már gyerekként rájöttem arra, hogy ennek nem így kéne működnie. Aztán betudtam kamaszkori lázadásnak hogy biztos azért látom ilyen borúsan a dolgokat, de mostmár bőven felnőtt vagyok és halálra idegesít, hogy senkinek nincs két őszinte szava egymáshoz.
Vannak akik pofátlanul kihasználnak másokat, vannak akik hiába látják a fő hogy a látszat megmaradjon. Látszat kedvesség, folytonos hazudozás, ígéret megszegések. Konkrétan ott tartok hogy tudom anyám bármit mond az nem úgy lesz.
És nem lep meg, de mégis mindig felbosszant hogy előre tudom mi fog történni, mindenki eljátssza a boldog családot közben rohad az egész, senki nem szeret senkit.
Egyrészt nagyon elszomorító, de már inkább csak unom az egészet. Minek csináljuk ezt? Mégis mi értelme ennek?
Nem tudom pontosan mi a kérdésem célja, talán csak sorstársakat keresek, vagy tanácsot hogy lehet ezt jól kezelni.
Szerencsére én nem érzem ezt. Vannak néha félreértések, kisebb konfliktusok, szűkebb és tágabb családi körben egyaránt. De szerintem ez normális. Már elköltöztem a szüleimtől, havonta egyszer találkozunk általában, ezért azt a találkozást megbecsüljük, sokat beszélgetünk, jól érezzük magunkat együtt. Szinte mindent meg tudok beszélni a szüleimmel, még ha nem is egyezik mindenben a véleményünk. Lehet, hogy ritka ez a kapcsolat, én úgy gondolom, ilyennek kellene lennie ideális esetben. Ha nem szeretnénk egymást, nem is találkoznak. Nem bírom elviselni a képmutatást.
Ha ilyen erzeseid vannak a családdal, rokonokkal szemben, próbálj meg erről beszélni, őszintén! Talán másból is kibuknak érzések, problémák, és javulhat ez a helyzet.
Szia!
Személy szerint nem ennyire rossz a helyzetem, de vannak gondok. Amit mondani tudok: persze, beszélhetsz erről, akkor legalább te megtettél, amit tudtál. De valószínűleg nem fog megoldódni minden. Ha már úgy is felnőtt vagy, majd te jobban csinálod. Sajnos felnőttként -a szüleidre értem- már nem nagyon tud változni az ember. Még ha akar is változtatni. Nem tudom, anyukád részéről ez mennyire szándékos, vagy csak feledékenység, nem odafigyelés. Igazából mindegy is, egyik se jó. Én nem szeretem a látszat dolgokat. A legrosszabb, ha csalódni kell a szülőben. Valahol a felnőtté válás része, hogy már rálátsz dolgokra. Ettől még a család, az család, bármilyen legyen is. Nyilván te se légy áldozat, járd a magad útját. És próbáld elviselni őket, amikor kell.
válasza: válasza:Volt ilyen, több is.
Először megpróbáltuk észre téríteni az illetőt, aki nem értett a szóból, azt leépítettük.
válasza: válasza:Kedves Kérdező!
A "jól kezelni"-re reagálok.
Arra gondolj, hogy a szüleidet, rokonaidat nem Te választod meg. Ez adottság. Te legfeljebb csak elszenveded a jelenlétüket, a húzásaikat. De még ezt sem kellene.
Gondolj arra, hogy az is csak egyfajta színjáték, szerepjáték. S ha Téged is érintenek az események, akkor csak arra figyel oda, hogy NE más ossza ki rád az "elszenvedő" szerepet, hanem Te magad válaszd meg, hogy mely szerepkörrel akarj azonosulni. Csak keményen. S ha jól csinálod, jól játszod a szerepedet, akkor már nem is fog annyira fájni, bosszantani. Persze ehhez Neked kell változnod, változtatnod magadon. De megéri! Mindig arra gondolj, ha Ők darabot játszanak egy családi szappan-operában, akkor Te is... Miért is ne?
Másfelől viszont jobb onnan menekülni, ha nem érzed magad jól abban a közegben ahol éppen vagy. Minél hamarább és minél messzebbre.
Az ERŐ legyen Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!