Mikor "érdemes" kétségbe esni?

Sziasztok!

Gondoltam kiírom magamból, mert a környezetemet nem szívesen terhelném ezzel. :/ Szóval 27 vagyok, lány és egyelőre pánikolok a komoly kapcsolat gondoltától is. Volt egy-kettő, akkor nem is volt gondom a hűséggel, de most így belegondolva azt érzem, nem tudok jó döntéseket hozni, pasik terén meg végképp nem. És nem is tudom elkötelezni magam, ijesztő, hogy valakivel le kellene élnem egy egész életet. És nem azért, mert hátha jön jobb, vagy megcsalnám, csak maga a gondolat. De ha már itt tartunk... Az eddigi kapcsolataimban mindig "leadtam az amúgy sem túl nnagy igáényekből", és mindig azon kattogtam, hogy tulajdonképpen mi a fenét is keresek én emellett a fickó mellett? Nem jön be, de el tudom viselni. Ennek így semmi értelme. :( Viszont azokat a pasikat sem látom rohangálni, akik bejönnek, talán eddig két ilyen volt, mindkettő barátnős, szóval bukó. Mindenhol a kigyúrt, a kopasz, a tahó, bunkó vagy az "ecsetfejű" rohangál. :/ Vagy ha stimmel, akkor nem lehet vele beszélgetni, mert buta, mint a föld.

Szóval a kérdés, hogy egy amúgy is nehezen megnyíló, bizalmatlan, zárkózott csaj, akinek ezek szerint extrém ízlése van mikor kellene, hogy kétségbe essen? Itt mindenki azt írja, 30 felett annyi, akkor már úgysem kellek majd. Nem akarok egyedül maradni, de most nem vagyok kész a kapcsolatra. Rendszeres időközönként viszont jön egy pánik, hogy már nem is fogok találni senkit. Hogy lehet ezt leküzdeni?