Ha választanotok kellene a család alapítás és és a lelki békétek megtartása közt melyiket választanátok?

Kérdező, én becsülöm azt, hogy ilyen jól össze tudtad szedni ezt az egész okfejtést. Egyébként ha anyám korosztályában annak idején több olyan nő lett volna, mint Te most (kellő önismerettel rendelkező), és nem az lett volna a cél, hogy társadalmi nyomásra férjhez menni és szülni, akkor sokkal kevesebb lelki sérült ember lenne most. Anyám hasonló, mint te is, nem rossz egyáltalán, csak éppen a háta közepébe sem kívánt ő férjet sem, gyereket sem, de muszáj volt, mert megszólják. Pokoli szar volt mellette gyereknek lenni, ő vont egy falat maga köré, és nem engedett magához közel senkit. Egyszerűen a hugom és én zavartuk őt. Nem azért,mert rosszak voltunk, vagy hangosak, hanem a puszta LÉTÜNK idegesítette őt. Megbeszélni soha semmit nem lehetett vele. Persze ellátott minket példásan (tiszta ruha, finom főtt ételek, tiszta lakás), de ezt kötelességtudatból tette, emögött semmi szeretet nem volt. Senkire nem volt igénye az életében (apámat sem irigylem így utólag).

Szóval a lényeg, hogy a lelki békét válaszd, hiszen kellő önismereted van ahhoz, hogy mi az, ami már nem fér bele az életedbe.

#12-es, na gyerekek tekintetében pont olyan vagyok, mint anyukád. A hozzászólásod újfent megerősített abban, hogy nem vagyok alkalmas a gyereknevelésre.

Anyám csak részben volt ilyen, ő addig élvezte a dolgot amíg mutogatni lehetett az eredményeimet (legyen az a születési dátumon hibátlan elmondása 2 évesen vagy egy nyelvvizsga 14 évesen) de otthon, ahol már nem volt közönség, nagyon zavartam. Persze ő is úgy érezte, hogy a szüléssel letudott egy kötelességet. Na ebbe a hibába nem akarok én beleesni és mivel anyámhoz képest fényévekkel jobban szeretem a csendet, egyedüllétet és nyugalmat, eszem ágában sincs szülősdit játszani. Szóval, jah lelki béke forever, továbbra is.