Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Lényegretörő tényközlésemmel...

Lényegretörő tényközlésemmel bunkó voltam nagyanyámmal, vagy tárgyilagos, és józan gondolkodású?

Figyelt kérdés
Már évek óta velünk lakik, idén 88 éves, és az utóbbi időkben egyre jobban kezd rajta elhatalmasodni a demencia, ami annyit tesz, hogy időnként hülyeségeket beszél, csinál, és időnként csődöt mond az arcfelismerő szoftvere. Mivel napközben unja magát, időnként azzal szórakozik, hogy bejön a szobámba, és 20 percen át igazgatja az ágyneműmet. Ez két dolog miatt zavaró: home office-ban dolgozom, és az állandó motoszkálásaival, neszeivel őrli az idegeimet, a másik pedig, hogy mivel nem nagyon szeret fürdeni, így gyakran büdös is. Ma volt az első alkalom, hogy először finoman próbáltam a tudtára adni, hogy nem muszáj az ágyat centiméterenként kisimítani, jó az úgy, ahogy van, úgyse ő alszik benne (néha unalmában még bele is fekszik ha éppen olyanja van, ami a halálom). Amikor ez nem hatott rá, és tovább csinálta, finoman célozgatva rá hogy elég már az ágysimogatásból, megismételtem a kérést, mire ő megkérdezte, hogy zavar-e engem, mire hirtelen a nagy mélyből hirtelen előtört belőlem a nagy őszinteség: "igen!" Mire ő szépen szedelődzködött és szép csendben kiment a szobából. Már annyira zavart a szaga, és a motoszkálása, és az, hogy már hónapok óta ezt csinálja, hogy egy idő után már szinte előtört belőlem ez a lelki mozzanat. Bunkó voltam, vagy éppenséggel jól tettem, hogy őszinte voltam vele? (10 perc múlva az is igaz, hogy mire én a kérdés végére érek, addigra ő már aranyhal módjára biztos, hogy el fogja felejteni az egészet)

2020. nov. 25. 15:03
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
33%
Bunkó voltál. Egy : idős ember akkor csinál ilyet, ha a végletekig elnyomják. Kettő: a fürdés az ő korában már nehézséget okoz neki, főleg ha kád van, de még zuhany alatt is. Próbáltátok emberszámba venni, nem hagyni hogy magányos legyen egy fedél alatt veletek?
2020. nov. 25. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
75%
88 éves öreganyádat már nem fogod tudni megváltoztatni, keressetek neki elfoglaltságot. akármit, bármit.
2020. nov. 25. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
64%

88 éves, demens nő, aki a világból kb csak benneteket érzékel....Igen, bunko voltál.

A "ne haragudj, nagyi, de dolgozóm, nem tudok koncentralni" pont ugyanazt jelenti, csak épp nem sértő.

2020. nov. 25. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
69%
Tökmindegy, mit mondasz neki, a rövid távú memóriája már nem működik neki. Ne a saját viselkedésedben gyönyörködj, inkább keressetek neki egy idősotthont, mert nálunk az arcfelismerés elromlása után 3 évvel már minket sem mindig ismert fel, pelenkázni kellett, és dührohamok voltak, le kellett zárni a konyhát, hogy ne mászkáljon késsel a kézben. Eljön az idő, amikor 24 órás felügyelet kell neki, mert felgyújtja a házat, és éjjel sem fog aludni, és altatózni sem lehet, mert épp az agyának az a része is elhal, amelyikre az altató hatna. Ismerős havi 400 ezerért kapott két ápolónőt 12-12 órás felügyeletre, ennél a demensek otthona azért olcsóbb.
2020. nov. 25. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
23%
Már vártam, mikor jön valaki hogy dobjátok ki az öreget mint a szemetet... Ha te beteg leszel, akkor gondolom az is oké ha szarik a fejedre a családod?
2020. nov. 25. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
90%
Hát én ebben nem látok akkora bunkóságot, úgy, hogy ugyanennyi idős nagymamával rendelkezem, csak mielőtt leoltanátok. Ő kérdezte, zavar-e, és erre az igen, egy adekvát válasz. Nem ordítottál (remélem), nem mondtad neki, hogy büdös, nem mondtad, hogy menjen a bánatos vérbe, szóval nem voltál túl kedves, de még belefért.
2020. nov. 25. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
82%
Egyáltalán nem. Fogalmam sincs mi a bunkóság ebben.
2020. nov. 25. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
56%
Csak egy hülye akarja oktatni a demens beteget.
2020. nov. 25. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
75%
Nem értem miért kellene hagyni, hogy a 88 éves nagyi tönkretegye a fiatal unoka életét, idegeit. Az mártírkodik itt érezhetően, aki nem volt még hasonló helyzetben.
2020. nov. 25. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
30%
Biztos, hogy nem ilyen " szépen " beszéltél vele. Idős és beteg mit vársz? Gyereked se legyen, mert " agyilag" kb egy szinten lesz a nagyival annyi különbséggel, hogy a nagyi elfelejti a gyerek meg nem érti mm
2020. nov. 25. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!