Hogy nyugodhatnék meg?

Elég gyorsan, oriási felüdülés volt mikor papa végre otthonba ment.

Csak egy.évig gondoztuk apával ketten, de én majdnem buktam a suliban, apa fogyott vagy husz kilot.

Állandoan fáradtak voltunk, kimerültek, féltünk, hogy papa mikor szökik "haza" (Felvidékre), nem aludtunk éjjel, ráadásul agresszív is lett sokszor...

Végül csak sikerült meggyőzni apát hogy papa NEM maradhat otthon vagy belerokkanunk.

Ismerősöm a mamáját adta be de nem törődött vele szegénnyel, se enni semmit nem hagyott neki, csak a penzt szedte fel amit az ápolásert kapott, beadta egy eleg rossz otthonba ott nagyon szenvedett szegény néni, most elinteztek neki új helyet ahoz kepest rendbejött, folyamatosan kap enni nagyobb szoba ápolják foglalkoznak vele hozzaértő emberek ... akár mennyire szemét megoldás de be kell látni, hogy otthon munka stb mellett manapság elég nehéz ellátni egy idős embert, sajnos.

Még annyi ha azt mondja, hogy neki nem jó ott akkor keressetek más helyet számára.

Több ilyen is volt a családban:

1. akkor még nem voltak "normálisabb" helyek, és nem volt más lehetőség. Ugyan csak pár hónapig tartott, de 20 év után is hányingerem van, ha belegondolok

2. legalább már voltak "rendezettebb" helyek, és már úgysem volt magánál szegény, így annyira nem számított

3. totál nem volt magánál, így az sem igazán számított, amikor a normálisabb helyen lehúzták a rolót és csak egy gyatrábbat tudtunk szerezni (a rossz állapota miatt sehol nem fogadták már), viszont ott egy héten belül meghalt szegény (szinte azt lehet mondani, hogy megkönnyebbülés volt)

Most is van egy ilyen rokon nálunk, vele "küzdünk", szerencsére jó természet, amíg észnél van, addig igyekszünk halogatni a dolgot - de ha eljutottatok addig a bizonyos határig, és elfogadható helyet találtok, akkor ez van:S - sok múlik az ő állapotán és hozzáállásán is.

Úgy nyugodhatsz meg, ha önmagad előtt tiszta lelkiismerettel elmondhatod, hogy te minden lehetőt megtettél.

Hogyan tudsz megnyugodni?

Nem voltam ilyen helyzetben, szóval "könnyen beszélek", de a javaslatom a következő:

Gondold végig:

- Amíg emberileg, fizikailag, lelkileg bírtátok, magatoknál tartottátok?

- A lehető legjobb helyet keresitek neki?

- Figyelni fogjátok, miután beköltözött az otthonba, látogatjátok, gondoskodtok róla, hogy ne szenvedjen hiányt?

Ha IGEN a válasz, lazíts...

És végül:

- Okoztok neki olyan problémát, szenvedést, ami aránytalan mértékű?

Ha nem ismer meg titeket, ha nincs olyan erős kötődése már senkihez, esetleg semmihez, amit igazán át tudna érezni, át tudna élni, akkor már csak egy dolgot tudtok neki adni: biztonságot. Ezt a biztonságot fáradt, kimerült emberek nem tudják megadni, hiába szeretik. A szeretetetek pedig neki már nem ugyanazt jelenti, mint egy egészséges embernek.

Valószínűleg az a biztonság, amit egy jó intézet tud adni, fontosabb már neki, mint az, hogy nap mint nap ott legyetek körülötte. Sőt: fontosabb, mint a te lelkiismereted.

Nem attól lesz neki jobb, hogy ti rááldozzátok az időtöket, egészségeteket, energiátokat, egyre fáradtabban és elgyötörtebben. A valódi szükségletei nem ugyanazok, mint egy egészséges, a szerettei körében megöregedni vágyó emberé.

Ha ezt el tudod fogadni, akkor el tudod engedni talán valamennyire ezt.