Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Más is csalódott már a rokonai...

Más is csalódott már a rokonaiban? Eleinte mindenki olyan kedvesnek tűnt, mindenféle ajándékokat is kaptam, de ha valami fontos dologról van szó, nem vesznek komolyan.

Figyelt kérdés

A barátom rokonairól van szó. Régebben, meg úgy most is majdnem mindig kedvesek voltak, megértőek, mindig meghallgattal, nagyon sokat beszélgettünk. Teljesen megszerettem őket, mert sokszor a szüleim nem hallgatnak meg, nem is engednek dönteni, így harcolnom kellett velük folyton, de a barátom rokonai, szülei, nagyszülei mindig meghallgattak, megvigasztaltak. Viszont most történt egy-két furcsa dolog. Nemsokára msc-re kell jelentkezni, és mi eldöntöttük, hogy másik egyetemre megyünk, ami sokkal jobb, mint ez. Abban az évben a barátom testvére az alapszakot fogja kezdeni, és mondtuk neki, hogy mivel ő is ugyanerre a területre fog jönni, így érdemes lenne neki is a jobb helyre jönni, mert okos ő is nagyon, és kár lenne érte. Ráadásul tudjuk, milyen ennek a mostani egyetemnek a képzése, és nem ajánlja senki. Erre az egyik rokon (A) mondta, hogy ,,jajj, na majd még meggondoljátok", meg a nagyi is ugyanezt. Én meg mondtam, hogy de nem meggondoljuk, hanem már eldöntöttük, mert ez egyértelműen jobb, mint a mostani. És akkor: ,,jaj, de hát nem is tudjátok, más karon is vagytok". Nem más karon vagyunk, ott is vannak óráink...de a lényeg, hogy nagyon nem vettek komolyan.


A másik dolog, hogy szívesen elmennénk nyílt napra, de a barátom tesóját nem engedik. Pedig pont az lenne a fair, ha látná, mik közül választhat. Az is szép, amikor nem engedik szegénynek, hogy kocsival menjen iskolába, hanem mindig buszoznia kell. Oké, nem ezen van a lényeg, hanem hogy még én panaszkodtam régen a szüleimről, hogy milyenek, amikor nálunk itthon az volt az alap, hogy kocsival jártunk. Szóval hogy lehet ezek a rokonok, akiktől mindig mindenféle ajándékokat kaptam, akik mindig ,,meghallgattak", lehet hogy csak tudni akartak mindent, nem pedig azért hallgattak meg, mert őszintén érdekelte volna őket a lelki életem... és hogy amit ők elképzelnek, annak mindenképpen úgy kell lennie, pl. templomba járás, ki hol lakjon majd a jövőben...és semmit nem képesek meghallgatni; ha valaki máshogy gondolja, akkor az nincs komolyan véve.


Itt már csak azt bánom, hogy olyan sok mindent megosztottam velük :( A vallási dolgokban sem képesek engedni, pedig a barátom és én sem tartjuk a szokásokat. Olyan rosszul esik veszekedni velük.


23/N



2019. okt. 26. 17:13
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
23%

Nem értem a hozzászólókat.

Miért kellene templomba mennie a kérdezőnek?

Gondolom nem nem ő akarja megszabni.

23 éves embernek szerintem ne mondják meg hová menjen.

Nyilván ha a barátod menni akar,az ő dolga,viszont ha te ezekben nem vagy partner,akkor nem illetek egymáshoz.

2019. okt. 27. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 A kérdező kommentje:
A baratom se akar menni.
2019. okt. 27. 09:38
 23/24 anonim ***** válasza:

Hát,akkor miért nem áll ki magáért és mondja azt,hogy nem megy?

Hány éves?

Gondolom nem 12.

2019. okt. 27. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
10%
De, 12. És képzeletbeli... 😁
2019. okt. 27. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!