Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Illetlenségnek tartjátok...

Illetlenségnek tartjátok idegen nyelven beszélni egy társaságban ha mindenki beszél egy közös nyelvet?

Figyelt kérdés

A sógorom (a nővérem férje) kárpátaljai magyar, tehát Ukrajnában élt.A szülei most is.

Nagy családjuk van, a többségük Magyarországon él, mindenki kiválóan beszél magyarul, az az anyanyelvük, mellesleg magyarnak is vallják magukat.

Ha valami családi ünnepség, évforduló, születésnap, vagy bármi van, akkor rendszeresen jönnek a testvérei, sokszor a szülei is.

Néha pedig ukránul beszélnek egymáshoz, általában akkor amikor vitatkoznak, ami még érthető is lenne, nem kell előttünk kiteregetni a szennyest ha szóba jön (bár nem is egy összejövetelen kell megbeszélni) de sokszor van, hogy nem úgy tűnik, hogy veszekednek, és mégsem magyarul beszélnek.Sőt volt olyan is, hogy pl. az egyik rokonuk rám nézve magyarázott, és ez már elve ellenszenves, rá is kérdeztem hogy rólam beszél e.A sógorom mondta hogy csak azt mondta hogy tetszem neki, és ezzel kapcsolatban kérdezett rólam.Mondom, tud magyarul is, tőlem is megkérdezheti.

Persze egy szót sem értettem abból amit mond, de úgy a hangsúlyból, és a hangzásból nem vagyok benne biztos,hogy ízléses dolgokat mondott.(magyarul nem akarta kifejezni mennyire tetszem neki, pedig olyan jól beszéli a magyart,hogy akcentusa sincs)

Innentől kezdve engem kifejezetten zavar, és illetlenségnek tartom.

Ráadásul ők büszkék rá, hogy még a baráti körükben sincs olyan aki nem beszél magyarul, vagy ne lenne magyar származású, hát ehhez képest nem szeretik gyakorolni az anyanyelvüket.

Tőlem beszélhetnek ukránul bárhol, nem az zavar, csak ne társaságban egymást túlkiabálva.



2020. jún. 13. 22:23
 1/9 anonim válasza:
94%
Ezt mindenképp, viszont ahogy írtad ha veszekvésről, vagy hirtelen jött dolgokra azon a nyelven reagálnak, amit többször használnak, az teljesen elmegy nálam. Ahogyan lereagáltad, szerintem egész fair volt.
2020. jún. 13. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
100%

nagy bunkóság. Mi mindig angolul beszélünk, ha idegen nyelvű van a társaságban, mert azt mindenki megérti.

Velem eljátszották ezt, én léptem amint tudtam. nem fogok karattyolást hallgatni főleg, ha rólam beszélnek.

2020. jún. 13. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
88%

Igen, ez teljesen jogos és elvarható lenne, hogy társaságban azon a nyelven, amit mindenki ért.


Külföldön is így kellene a magyaroknak.

2020. jún. 13. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
95%
Legközelebb az ukránul beszélőhöz fordulva közöld még miközben beszél, hogy igen nagy illetlenség amit csinál.
2020. jún. 13. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonymousreview60 ***** válasza:
100%
A társaságban mindig azon a nyelven kell beszélni, amit mindenki ért, ha van közös nyelv.
2020. jún. 13. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
71%
Illetlenség bizony. De azt nem értem, hogy minek jársz össze a sógorod családjával. Vagy ha pl. a nővéred születésnapja van, amin valószínűleg te is ott vagy, akkor meg minek mennek el a sógor rokonai? Azoknak az embereknek miért érdekes, hogy egy családtagjuk feleségének születésnapja van? Érthetetlen. Ha meg a sógorodnak van születésnapja, neked nem muszáj ott lenned. Végülis csak egy sógor. Így nem kell hallgatnod az ukránokat.
2020. jún. 13. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

De igen, nagy bunkóság; akkor is az, ha éppen vitatkoznak. Szerintem egy ilyen összejövetelen, ami nem szoros családi, nem beszélünk meg olyan dolgokat, ami másra nem tartozik.

Tudod, mit csinálnék? Amikor így elkezdenek dumálni, megkérdezném, hogy ki menjünk-e? Erre bizos értetlen pofával néznek rátok; én meg ekkor még jobban ráerősítenék, hogy szívesen kimegyünk; ha valami nem tartozik ránk. Utána pedig megmondanám a sógornak, hogy ez egy jó nagy paraszt dolog. (Vérmérséklettől függően lehet finomabban is fogalmazni.)

Ne szerénykedj, ez illetlen, bunkó dolog.

2020. jún. 14. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
86%

Azért, az elég beteg szerintem, hogy ott ülsz köztük, és egymás közt megbeszélik ukránul, hogy milyen jó bőr vagy..


Ez most nagyon radikálisan fog hangzani, de én a helyedben (jó mondjuk én nyelvmániás is vagyok:D) tuti megtanulnék nagyon alapszinten ukránul, hogy legalább ki tudjam szűrni, hogy miről van szó. Szerintem egy ilyen családban nagy hasznát vennéd...

2020. jún. 14. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Igen

.

2021. dec. 30. 01:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!