Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Egy örökség miatt rengeteg a...

Egy örökség miatt rengeteg a düh bennem rokonságom felé. Hogy tegyem túl magam rajta?

Figyelt kérdés

Gondolom nem egyedi sztoriról van szó...


Röviden leírom: egy gyerektelen nagynéninkről van szó, akit jelenleg egy szociális intézményben ápolnak, ahova tavaly került be. Előtte a saját otthonában kapott szakszerű segítséget. Az ellátásába, majd az ápolási díjba is jelentős összeggel beszálltam, amit kicsit kevesebb, mint 10 évig fizettem is neki rendszeresen. Mivel külföldön élek évente csak néhány alkalommal tudom látogatni addig az unokatestvérem, mivel egy megyében élnek sokkal gyakrabban tudta ezt megtenni. Nagyon régen megegyeztünk, hogy a lakását fele-fele arányban fogjuk megörökölni.

Az év elején viszont szólt az unokatestvérem, hogy nem kell már fizetnem, mert ezentúl ezt megoldják máshogy. Kiderült, hogy kiadták a lakást és ebből finanszírozzák az ellátást. Én ezt alapvetően jó ötletnek is tartottam, nem is gyanakodtam, aztán néhány hete kiderült, hogy az egész lakás az unokatestvéremre lett íratva, ráadásul már egy éve annak, hogy ezt elintézték egymás között. Az egészet a hátam mögött intézték, én ezt nem is tőlük tudtam meg!!! Igazából azt se szerették volna, hogy én ezt idő előtt megtudjam. Álltólag nagynéném kérése volt, hogy maradjon titokban, mert hogy szeretetben akar meghalni.


Mikor rákérdeztem unoktestvéremnél, hogy akkor az ápolási díjat vissza fizeti-e nekem, akkor csak a kifogásokat kereste, hogy hát sokba került neki ez a lakás, az illeték is másfél millió forint volt, most ezt nem tudja megtenni, de majd valahogy kárpótol. Bármikor, amikor rákérdeztem, hogy mégis hogyan akkor csak hebeg-habog, meg hogy mégiscsak ő töltött több időt nagynénénkkel ő látta el, ismeri jobban stb...


Nagynéném tényleg nagyon rossz állapotban van, nem mindig gondolkodik tisztán, nem emlékszik dolgokra. Azon agyalok folyamatosan, hogy hozzam-e fel ezt neki, vagy hagyjam abban a tudatban, hogy nem tudok róla... Rettentő nehéz döntés ez, mert ha fel is hozom ezt neki, nem biztos, hogy van értelme.


Alapvetően tudom, hogy semmit nem tehetek, hiszen ha ő így döntott, akkor ezt el kell fogadnom, mégis rohadtul becsapva érzem magam.


Nagyon csalódott vagyok, nem is a pénz és az elvesztett örökség miatt, hanem ahogy ezt megtették!!! Nyilván jól jött volna nekem is ez az örökség, meg számítottam is rá. Tele vagyok düh-vel az unokatestvérem felé, hogy miért kellett ezt így csinálni? Milyen ember az ilyen?


Mikor fogom tudni magam ezen túltenni, hogyan győzzem le magamban ezt a dühöt? Borzasztó rossz így élni.


Akinek hasonló sztorija van az hogy oldotta meg? Tanácsokra, történetekre vagyok kiváncsi. Köszönöm előre is!



2022. máj. 13. 23:41
1 2 3 4 5
 31/41 anonim ***** válasza:
86%
A hagyatékira meg úgy szoktak odatalálni, hogy a jegyző beidézi.
2022. máj. 14. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/41 kovpet ***** válasza:
100%
31: Nem a Jegyző, hanem az illetékes közjegyző.
2022. máj. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 anonim ***** válasza:
100%
Igaz, meg nem beidézi hanem odarendeli vagy mit csinál. Lényeg, hogy senki nem talál csak úgy oda, oda kell mennie.
2022. máj. 14. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/41 anonim ***** válasza:
57%
30-33: lehet kötözködni. A lényeg az, hogy persze, akármilyen okból meg lehet tenni, hogy valaki hátat fordít a családnak, és sz*rban hagyja a többieket, amikor az eltartásról és az ápolásról van szó (nyugdíj mondjuk nem elég), de akkor lehet azt mondani, hogy nem tart igényt az örökrészre (ami amúgy sokkal kevesebb volt, mint az ápolásra, eltartásra és temetésre fordított költség). Persze, az "odatalált"-at idézőjelben értettem. Amúgy olyan volt a helyzet, hogy simán lehetett volna hivatkozni érdemtelenségre, de most nem ez a kérdés.
2022. máj. 14. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 kovpet ***** válasza:
89%
Nem kötözködtem, csak javítottam egy hibás megfogalmazást.
2022. máj. 14. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
28%
34, szerintem meg a lényeg az, hogy ha én szeretek valakit és tényleg szeretem, akkor pont fütyülök rá, hogy egy másik ember ott van vagy nincs ott, besegít vagy nem segít, nekem az a fontos, hogy én ott vagyok. Ha gondban vagyok, még olyan sem fordult meg a fejemben sosem, hogy jaj, miért nem vagyunk öten testvérek, mennyivel könnyebben megoldanánk. Ugyanígy az sem érdekel, hogy marad utána valami vagy nem, kétfelé vagy ötfelé kell azt osztani, én megtettem amit úgy éreztem, a többire meg ott a törvény vagy a végrendelet. És akkor valóban nyugodtan alszom. Te meg mai napig rágódsz ezen, pedig hát ti jártatok el jóságosan. Mégis fáj neked. De igen.
2022. máj. 14. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 anonim ***** válasza:
31%
36: ebben igazad van. Nekem biztos azért fáj, mert nem az ápoltat szerettem, hanem azt, aki ápolta. Amikor én ápoltam, persze, engem sem érdekelt, mennyi áldozattal jár. Mondjuk én a családban is csak olyat láttam magam körül, hogy csak 1-1 gyerek csinált mindent a sok közül, de a testvérekben legalább volt annyi, hogy nem is tartották a markukat, amikor arról volt szó. Mindenki úgy volt vele, hogy OK, nem csinált semmit, nem is tart igényt semmire. Ebbe nőttem bele, ezért nekem így tűnik "korrektnek".
2022. máj. 14. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/41 anonim ***** válasza:
100%
Csak a jog az nem feltétlen mindig korrekt amuigy.
2022. máj. 14. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 anonim ***** válasza:
87%
#6-os, nagynéni után az unokaöccsnek/unokahúgnak milyen kötelesrész jár? Ne írj már hülyeségeket. Leszármazó, szülő, házastárs jogosult csak kötelesrészre.
2022. máj. 14. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/41 anonim ***** válasza:
87%
Én is megértem amit mondasz, csak ugye más az érzelmi rész és az anyagi. És az örökség az származás szerint jár, nem gondoskodás alapján. Ha aszerint járna, például egy kisgyerek sem örökölhetne, hisz nem gondoskodott, nem ápolt.
2022. máj. 14. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!