Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit lehet elmondani egy...

Mit lehet elmondani egy elhunyt szerettünk temetésén?

Figyelt kérdés

89 éves rokon bácsi hunyt el. Ő egész életében mérnökként dolgozott, én is a nyomdokaiba léptem. Végig kísérte a tanulmányaimat, segített mindenben, támogatott, mind lelkileg, mind szakmailag. Mondhatni mi ketten úgy voltunk, hogy mi a család adott szakirányos mérnökei, fogjunk össze. :) Távoli rokon, így olyan gyakran nem találkoztunk, de azok annál tartalmasabbak voltak.

Tele volt meglepetéssel az öreg, a szakmában mondhatni apám helyett volt apám.

Tavaly diplomáztam, végig könnyezte a diplomaosztómat, olyan ajándékot kaptam tőle, amit én is rendesen megkönnyeztem, pedig azt hittem alig ismer, ami a személyiségemet illeti.

Én is ott voltam két éve, amikor átvette a gyémánt diplomáját, az is hatalmas pillanat volt.

Sajnos elhunyt ez a bácsi és a felesége (nagymamám testvére) felkért, hogy mint általa nagyon szeretett rokon mondjak beszédet a temetésén. Természetesen belementem, én úgy érzem nekem is jól esne ott elköszönni utoljára, viszont fogalmam sincs mit szokás, mit illik ilyenkor mondani.

Meséljem el a mi közös történetünket? Hogy milyen hatással volt az életemre? Vagy próbáljam kicsit családra levetíteni ezt és nem csak az "önös érdekeket" kiemelni?

Sosem voltam olyan temetésen, ahol valaki a családból elbúcsúzott volna, segítsetek!



2013. jún. 1. 19:25
 1/4 anonim ***** válasza:

Amit az elején leírtál, nagyon szép történet, ha ezt kifejted, gyönyörű lesz a beszéded. Ez a kis személyes kitérő, hogy neked mennyit jelentett, mit köszönhettél neki, mindenkit meg fog érinteni szerintem. :)


Részvétem a bácsi halála miatt.

2013. jún. 1. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 kruse ***** válasza:
Úgy mondd el a gondolataidat, mintha ott állna melletted és egy kicsit neki is mondanád... Szívből jöjjön csak ennyi számít.
2013. jún. 2. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 omba ***** válasza:
Igen, szerintem is ezt mond el, picivel jobban kifejtve, de ne hosszan.
2013. jún. 2. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

"

Mit lehet elmondani egy elhunyt szerettünk temetésén?

89 éves rokon bácsi hunyt el. Ő egész életében mérnökként dolgozott, én is a nyomdokaiba léptem. Végig kísérte a tanulmányaimat, segített mindenben, támogatott, mind lelkileg, mind szakmailag. Mondhatni mi ketten úgy voltunk, hogy mi a család adott szakirányos mérnökei, fogjunk össze.Tele volt meglepetéssel az öreg, a szakmában mondhatni apám helyett volt apám.

Tavaly diplomáztam, végig könnyezte a diplomaosztómat, olyan ajándékot kaptam tőle, amit én is rendesen megkönnyeztem, pedig azt hittem alig ismer, ami a személyiségemet illeti.

Én is ott voltam két éve, amikor átvette a gyémánt diplomáját, az is hatalmas pillanat volt. "


Ez már tökéletes is. Semmi nagy retorikai bravúrral nem kell készülnöd, inkább légy őszinte!

Részvétem!

2013. jún. 2. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!