A családlátogatás nem kétoldalú kéne legyen? Vagy én látom rosszul?

Már évek óta téma a családban hogy én nem látogatom eleget a családtagjaimat (értem ezalatt a két nagymamámat és az egyik keresztszülőmet-a másik az megérti hogy nekem is van magánéletem, tanulok, és ezért megérti hogy nem tudok minden nap lemenni hozzá). Viszont a többiek nem, azt hiszik hogy egész nap itthon vagyok és unatkozok, nem csinálok semmit, pedig ez nem igy van : itthoni hárimunkából kiveszem a részem, tanulok, egyetemre járok naponta (van hogy egész nap ott vagyok, este fáradtan jövök haza), vannak barátaim, van egy párkapcsolatom (őt sem hanyagolhatom). Persze, a család is fontos, próbálom úgy intézni hogy minden jó legyen és összhangban, de igenis túl elárósnak tartom őket, mivel nem értik meg a jelenlegi életem, még akkor sem mikor mindemellett dolgoztam is. Tehát az el van várva hogy ÉN menjek folyton, ÉN hivjam folyton őket, de ők a telefont rám nem emelnék, ők hozzánk át nem jönnének (ugyanigy anyukámnak is mondták hogy igazán mehetne sűrűbben, persze anyukám kontrázott hogy ők miért nem tudnak hozzánk átjönni). Náluk munka nem kifogás mivel keresztanyám nem dolgozik, van ideje bőven, nagymamám nyugdijas, jelenlegi egészségi állapota megengedi hogy átjöjjön (ha akarna). Másik nagymamám szintén...

Nem tartok fair-nek ezt az egyoldalú rakaszkodást, bár ez igy ha mondják már nem is ragaszkodás hanem egy nyűg. Nem lenne semmi bajom ha kétoldalú lenne a dolog, azaz hogy ők is, és mi is hivnánk, látogatnánk őket.

Vagy én látom rosszul?