Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Normális ez a hozzáállás?...

Normális ez a hozzáállás? (többi lent)

Figyelt kérdés

A szüleim 3.5 éves koromban elváltak. Egy vidéki nagyvárosban jártam középiskolába (a környék egyik legkövetelőbb gimnáziumába), végig viszonylag jó tanuló voltam (4,3 - 4,8 között), és kitűnő érettségim lett 94%os emelt némettel. Már érettségi évében azt hallgattam, hogy be kell jutnom a Corvinus nemzetközi gazdálkodás alapszakára, és ezt édesanyám minden héten elmondta. (A külföldi továbbtanulást kb. nem engedte, mert nem futná rá.) Ez nem sikerült, de a másodikként megjelölt szak (pénzügy és számvitel) igen, bár éppen csak hogy. Az egész család nagyon büszke volt rám, és mindenki odavolt, hogy jajj egyetemista lettem. Édesanyám állandóan hangoztatta, hogy ezek lesznek életem legjobb évei. 2016 szeptemberében Budapestre költöztem, ahol édesanyám rokonsága is lakik (mamám, nagynéném és férje a gyerekeikkel). Mivel először nem vettek fel koliba a hiányosan leadott pályázat miatt, így anya húgáéknál laktam. Aztán felvettek koliba, és panaszkodott anya, hogy nem beszélünk elégszer, illetve a keresztanyámékkal sem tartom rendesen a kapcsolatot,. Kitaláltam, hogy minden nap felhívom anyát keresztanyámat pedig hetente 2x.


( Már korábban is próbáltak beszabályozni, mert édesanyám állítása szerint makacs vagyok és nem lehet velem bírni. Anno a súlyom miatt szekált mindig (12 éves, 155 cm és 57 kg voltam, a pubertás kor duci szakaszában. Aztán osztálytársaim addig húztak míg 46 kg-ra nem fogytam 1 év alatt koplalással, most 52-55 között mozgok és picit nőttem is azóta).Meg a házimunka miatt, meg az öcsémre is sokat vigyáztam pici korában. Plusz mindig mondta, hogy bunkó vagyok meg korlátolt, mert nem nézek filmeket meg nevelőapámmal legyek kedves és feltétlenül fogadjam el, mert ő elfogad engem holott milyen nehéz természetű vagyok. (alkoholista volt, és egy rossz családi háttérből származik, ezen felül nagyon "lusta" tud lenni. azóta érdekes módon sokkal rosszabbul élünk, mióta 12 éve belépett az életünkbe, és anya szerintem rengeteg idejét és energiáját az ő ápolására, istápolására fordította.) A kémia könnyű tantárgy, mi az h csak 4es vagyok, ne járjak táncra (moderntánc) mert ott ""prolik"" vannak, stb. Ha egyszer nem mosogattam el időben már leordította a fejem, ha valamit megcsináltam azt az esetek 60%ábaan észre sem vette. ) Sokszor meg is vert, 17 évesen kék-zöld foltokat okozott rajtam nevelőapám cipőjével, mert agresszív és makacs vagyok (holott ő is az, hiszen pici korom óta többször is megvert, és nevelőapámmal is verték egymást néha), és egy rosszindulatú gonosz kis görcs, nem vagyok elég elfogadó az osztálytársaimmal (akik olyanok mint fentebb írtam) és nevelőapámmal szemben, és a hajamat is sokszor kitépte, meg le is köpött már nem tudom miért, nem tetszett neki valami. Plusz a keresztszüleim is beleszóltak az életembe, igen segítettek is ez tény, viszont keresztapám állandóan beszólogatott nekem, általa viccesnek vélt dolgokat, és sosem tudtam h viccel vagy komolyan mondja (valami igazságalapja mindig volt).


Amióta egyetemre kerültem, ez a befolyásolás az eddiginél is nagyobb méreteket öltött. Ahogy fentebb írtam, édesanyám megkövetelte a napi telefont, keresztanyám is megkövetelte, hogy hívjam fel, holott mindig depis és fáradt, hallottam rajta hogy alig ér rá velem beszélni. Ezen kívül a mamám is mondta, hogy hívjam fel. Ahogy már írtam, fel volt fújva, hogy ezek életem legjobb évei lesznek, és a keresztapám kiadta az ukázt, hogy járjak színházba, kiállításra és komolyzenei koncertre, hogy művelődjek, meg élvezzem az életet mert EGYETEMISTA VAGYOK, és ez erről szól. MEg állandóan hallgattam, hogy a Corvinuson végzettek így meg úgy, meg ilyen és olyan szavakat (pl szerintem ja) ne használjak mert ki fognak nézni. (Aztán vicces volt ugyanezt a szót egyetemi barátom szájából hallani...) MEg ne dolgozzak, a szüleim támogatnak anyagilag (akkor még ez megvolt), és a rokonaimhoz is jártam át kajálni meg csak úgy ott lenni is. Tavaly még így - úgy bírtam a befolyásolást.


Tavaly nyáron míg otthon laktam, nagyon összekülönböztünk édesanyámmal a házimunka meg a kedvetlenségem miatt ( és kicsit a pénz miatt is). Így egy külföldi kitérő után visszajöttem Pestre, és azóta dolgozom. A nagy támogatás édesanyám oldaláról megsdzűnt, júniusban mondta hogy jajj , tőle ellátást kapok ebben a hónapban, (16.-ától laktam otthon), mert májusban nyavalygott hogy nincs pénze, és már akkor is kevesebbet adott, én megmondtam h jó akkor adjon annyit (diákunkáztam így volt elég), míg a "veszélyesen csórónak" beállított apám rendszeresen utalt nekem x összeget. Aztán nyártól fogva anya mindig mondta hogy majd küld pénzt, meg majd küld pénzt, de nyavalygott h nicns neki (250 ezer forintos fizetése van) én meg továbbra is diákmunkáztam és mindig mondtam, hogy nem kell. Közben nyáron volt egy nagyon csúnya sztorim egy fiúval aki becsapott. Első félév még ment valahogy, de engem annyira megviselt az egész szitu (rokonok + régi sérelmek előjöttek + ez a fiú) h idén már tanulni se bírtam, 3 tárgyam lett meg a 9ből. De szakosodni tudok, és december óta gyakornok vagyok egy banknál. Közben szépen lassan elmaradtak ezek a beszélgetések és a mélyen tisztelt rokonaim egymást kérdezgetik, hogy mi van velem, és keresztapám a facebookomat ellenőrzi, és édesanyám valamelyik nap a munkahelyén hisztizett nekem, hogy milyen """prolikkal""" kötöm össze az életem, meg azért nem ad pénzt, mert "plüss hülyeségekre" költöm (vettem 2 téli pulcsit, így van összesen 3, plusz 1 éve vettem 1 kicsi plüsst....). Onnan szerzett informáiót, hogy a mélyen tisztelt keresztapám MEGNÉZTE A FACEBOOKON EZT A FIÚT, HOLOTT ELVILEG MÉG A MEVÉT SEM TUDTA... Na én ezen teljesen kiakadtam. Legszívesebben soha a büdös életben nem beszélnék többet, stalkolják egymást, majd ha 23 éves kor felett leszek adok nekik én pénzt addig meg fogják be a szájukat. Az öngyilkossg is megfordult már a fejemben, a teljes bal karomat hegek borítják. Mit csináljak? Normális ez a keresztapámtól, illetve a családomtól? 20/L



2018. júl. 9. 18:21
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
96%

Én ezért nem fogadtam el semmit otthonrol nem is nőttek fejemre. Igaz már nincs is semmi kapcsolatunk szerencsére, a lassan nagykorú fiamról se tudnak,viszont kapunk levegőt.. Az viszont messziről látszik h téged már most mentálisan beteggé tettek,vagdalazol,öngyilkos akarsz lenni,összevissza csapongsz,nincs semmi magánszférád stb,ordit h nagyon nem vagy egyben.. Itt az egész család problémás,egymást is betegititek,lehuzzátok. Az ilyenekkel van tele a pszichiátriai gondozó,és zabálják a hangulat javitókat, miközben a probléma otthon van,és a bogyo se segit ha a környezet ugyan olyan lehuzó marad...

36N

2018. júl. 9. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
96%

Végig olvastam, bár jó a szövegértésem, de ebből nagyjából semmit nem értettem. Főleg azt, hogy 20 éves egyetemistaként miért viselkedsz úgy mintha 14 éves lennél?

Egyetemista vagy, külön élsz, dolgozol, akkor állj már a sarkadra!

2018. júl. 9. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%

Na az utolsó két sorig teljesen normálisnak gondoltalak...

Ha betöltöd a 23-at pénzt fogsz nekik adni? Rendszeresen? Mégis hogy? Miért???


Öngyilkos akarsz lenni és vagdosod magad? Minek? Ez az elmehibbant 15 évesek módszere. Baj van,nehogy már gondolkodjak,lépjek és megoldjam,hanem vagdosom magam :D :D és öngyi leszek. Húzz el messzire, kezdj saját életet és hagyd a fenébe ezt a sok idiótát.

2018. júl. 9. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
100%
Ez az egész zagyvaság miről szól? Mi a kérdés?
2018. júl. 9. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 A kérdező kommentje:

A kérdés az, hogy normális-e, elfogadható-e ilyen mértékű ellenőrzés a családom részéről, illetve csak én érzem-e ebben a helyzetben az ellentmondásokat és a képmutatást.


Kedves 3., azért, mert ha valamiben a sarkamra álltam, pl. én mondtam, hogy szeretnék továbbra is táncra járni (a 2. csoportom már aranyos volt, és szerettem oda járni, jó, összetartó kis közösség volt) , ő addig mondogatta, addig nyaggatott, hogy az iskola miatt nincs rá időm (péntek délután volt 1.5 óra), ameddig ott nem hagytam írásbeli érettségiig.


És én próbáltam megszakítani, vagy legalábbis lejjebb redukálni a kapcsolatot, nem hívok fel olyan gyakran a családot stb, üres, semmitmondó dolgokat felhozni témának, ha mégis meg ilyenek. Első félévben elhitték hogy jól vagyok, akkor még sikerült is, de idén már nem, sőt nyúztak, hogy tartsam a kapcsolatot. Ők időnként beszélnek egymással, nekem azonban már elegem lett a ""kapcsolattartásból"", mert az folyamatos ellenőrzést jelentett. Ha azt mondom nekik, hogy jól vagyok, fárasztó és felesleges a folyamatos beszámoltatás.

Ha pedig baj van, úgy segítenek, hogy utána felhánytorgatják, illetve maximális ""hálát"" várnak el ami egyenlő azzal, hogy úgy viselkedek ahogy nekik tetszik. Vagy nem is segítenek egyáltalán vagy édesanyám csak elkezd hisztizni h jajjj az nem is baj, és legyint. Arra, ami miatt én képes vagyok órákat sírni mert BÁNT A DOLOG.


És hogy miért viselkedek ugy mint egy 14 éves 20 évesen? Ha azt mondanám, hogy A NEM LÉTEZŐM KIVAN VELETEK, TERELGESSÉTEK EGYMÁST, a szememre hánynák, hogy nem vagyok még felnőtt, hiszen a felnőt áll érzelmileg olyan szinten h tartsa a családjával a kapcsolatot.


Vagy ha pedig felvállalnám, hogy elegem van belőlük, a sok lejelentkezésből, elszámoltatásból és kéretlen tanácsból, én lennék a hálátlan és elmondanának mindennek...


Nem szeretnék hálátlan lenni, csak már elegem van a játékbaba szerepből. MEg abból, hogy a gyereket ""befektetésnek"" tekintik ami majd nekik fog hasznot hajtani. Undorító számomra ez a magatartás.

2018. júl. 9. 20:16
 6/35 A kérdező kommentje:
kedves nem tudom hanyadik a hegek 16 éves koromból származnak. Akkor ne tudd meg mit kaptam értük. Persze az h még nevelőapám is megpofozott mert """szemtelen voltam vele""" az rendben van...
2018. júl. 9. 20:21
 7/35 anonim ***** válasza:
69%
Önsorsrontó vagy,ennyi,nem megoldásért jöttél ide,csak kiadni a következő zagyva kérdésedig magadbol ezt össze vissza halmazt,és aki 20 évesen igy fogalmaz az szerintem okkal van "gyámság" alatt..
2018. júl. 9. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 A kérdező kommentje:

a pénzadás pedig arról szól, hogy én úgy érzem hogy úgy tekintenek rám, mintha valami befektetés lennék.

Édesanyámtól mindig megkapom, hogy ne tini koromban dolgozzak kis pénzért hanem 25+ éves kroomban sokért, és hogy neki mindnenél fontosabb h nekem jó állásom legyen, és azt az egyet kéri tőlem h biztosítsak neki egy kis lyukat öregkorára majd....

Illetve keresztanyám is mondta már, hogy majd ha jó helyen fogok lakni jönnek hozzám vnedégeskedni. Pofám leszakad. Úgy érzem magam mint egy biorészvény...

2018. júl. 9. 20:27
 9/35 anonim ***** válasza:
79%
Anyád is menekülne Keresztanyu is,de közben ott maradtok egymás vérét szivni..
2018. júl. 9. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nem normális. Próbálj albérletre gyűjteni, addig próbáld magad fizetni a koleszt, és szüntess meg minden kapcsolatot anyáddal, és esetleg inkább apád felé fordulj, ha gond van, elvégre (bár nem tudom milyen a kapcsolatotok) ő foglalkozik olyan szinten veled, hogy havi x összeg, de ami a fontosabb, ő nem tesz tönkre érzelmileg.

A vagdosást hagyd abba, én is meggondoltam már nem egyszer az öngyilkosságot, a vagdosás viszont nem jó, mert az csak felhívja a figyelmet, és semmi hasznot nem hoz, hacsak nem akarod, hogy folyamatosan lesajnáljanak, és elkezdjenek lelkizni veled, valahányszor meglátják a karod.

Az öcséd, ha neki is elege van, jó "szövetséges" lehet, rá is figyelj.

Sok sikert!

2018. júl. 9. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!