Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti mit tennétek a helyemben?...

Ti mit tennétek a helyemben? Van egyáltalán megoldás?

Figyelt kérdés

A férjemmel több éve már, hogy megromlott a kapcsolatunk.Elhidegültünk egymástól, már gyakorlatilag csak felesleges egymás mellett élésnek nevezném. Számos ok vezetett idáig, mindkettőnk tett azért hogy ide jussunk.Amikor beszéltünk erről a férjem azt mondta, hogy ő már nem szerelmes belém, és hogy ha nekem megfelel a csendes egymás mellett élés szeretetben akkor jó, ha nem akkor sajnálja. Próbáltuk rendbe hozni de már sajnos nem megy. Úgy döntöttünk, hogy elválunk.Nekem pár hónapja van valakim Természetesen nem miatta akarok elválni, mint említettem,egy hosszú folyamat, számtalan beszélgetés és újra kezdés után jött csak a képbe a harmadik. Ezt őszintén el is mondtam a férjemnek...Gyerekünk nem született,a ház közös tulajdonban van, amin hitel van.

Az én szüleimmel élünk együtt, és a probléma is itt kezdődik.

Anyukám egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy tovább szeretnénk lépni.

Számtalan megoldást felsoroltunk, elmondtuk szerintünk hogyan lenne tovább. Gondolok itt arra, hogy hogyan rendeznénk az anyagiakat egymással.

Anyukám megpróbált rábeszélni, hogy mentsük meg a házasságunkat de már nem lehet.

Úgy érzem egy probléma köré még vagy százat sikerült a nyakunkba venni.

Mivel együtt élünk ha én költöznék el, a szüleim nyilván nem maradnának itt a volt vejükkel.

A férjem ragaszkodik a házhoz, de akkor megint az a probléma hogy anyuék nem tudnak hova menni.

Szó volt róla, hogy ők elköltöznek, mert anyu nem bírja elviselni hogy nekem van valakim... Aztán ebből nem lett semmi, mert közölte ha nem adjuk el a házat akkor maradnak.

Ha elmegyek itthonról akkor jelenetet rendez, megsértődik és nem beszél velem.

Az én szívem már oda húz, őt szeretem... És vele képzelem el a közös jövőt.

De így sajnos sem én sem a férjem nem tud lépni.

Attól félek ha anyut kész tények elé állítom abba bele betegszik.

De így meg senkinek nem jó.

Nem hajlandó elfogadni, hogy én tovább szeretnék lépni és szépen csendben el akarunk válni.

Nagyon régóta húzódik ez az ügy, és nem tudom hogyan tudnám megoldani.


2019. aug. 21. 13:39
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
96%
Adjátok el a házat, és 'ki merre lát.
2019. aug. 21. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
98%

NEm egyértelmü: a ház a tiétek a pároddal vagy a szüleidnek is van benne része?

Ha a tiétek a ház, akkor vagy eladjátok, vagy a férjed kifizeti neked a felét, a szüleid meg megoldják a saját lakhatásukat.

Te meg ne a szüleidtöl tedd függövé, hogy alakítod az életedet.

2019. aug. 21. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
90%

Nem kell ezen ennyit lovagolni, el kell adni a házat és kész. Az ingatlan árak a plafont verik, legyetek ügyesek, kifizetitek a hitelt és még marad is. Aztán szépen megy mindenki a maga útján. Vagy ha a férjed ragaszkodik a házhoz, akkor az értékéből levonjátok a hitelt, a maradék felét meg kifizeti neked.

Anyádért meg nem tartozol felelősséggel. Érzelmileg zsarol, te meg hagyod neki. Így hamar tönkre megy majd az új kapcsolatod is.

2019. aug. 21. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 A kérdező kommentje:

A ház a miénk, anyukámék csak velünk élnek.

Igaztok van, csak tudjátok annyira nehéz.

Mindenkinek megfelelni...

Nekik is jó legyen, a férjemnek is és akkor még mindig magamat teszem az utolsó helyre.

2019. aug. 21. 14:05
 5/30 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem is adjátok el a házat, a férjeddel pedig csendben váljatok el. Nem szükségszerű, hogy haragban legyetek a válás után. A szüleidet meg persze sajnálom, de nőjenek fel ők is arra szintre, hogy felismerjék, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
2019. aug. 21. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
80%

Anyuéknak segítsetek albérletet keresni, ha a férjed is a szívén viseli a sorsukat, jófejségből a kauciót összedobhatjàtok nekik.

A házat meg rendezzétek ki egymás közt, vagy eladjàtok, vagy a férjed fizet ki téged.

Esetleg anyuéknak is fel lehet ajánlani, hogy vegyék meg, ha össze tudják rakni az áràt.


Mosolyszünet mindenképp lesz, hiszen te borítod a "családi idillt". Félre ne érts, jól teszed, jogod van boldognak lenni, és szuper, hogy a férjeddel ilyen csöndben le tudjàtok rendezni a dolgot, de ha az érzelmeket félretesszük, akkor a szülők nyilván azt látják, hogy emiatt borul a megszokott élet.

2019. aug. 21. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:

Ma 14:13

Jól látod..

Igen mondtam hogy segítek albérletet keresni de azt mondták hogy öregek már ahhoz hogy a bizonytalanban éljenek.

Volt arról is szó hogy ők segítenek nekem kifizetni a férjem de 2 nap múlva már ez sem volt opció.

Most a legujabb verzió szerint, maradnak velünk.

Ezzel nem lenne semmi problémám csak annyi hogy anyám az új kapcsolatot nem fogadja el, azt mondja ő az ellenségének fogja tekinteni...

Ha elmegyek hozzá (egy héten 2 szer 3 órára ma) már megy a háború.

Teljesen kiidegel, megsértődik és megjegyzéseket tesz olyankor.

Nem bírom már tovább.

Az új párom is jogosan tesz szemrehányást hiszen ő is szeretne velem lenni de ez így nem kapcsolat.

Gyakorlatilag minden nap ezen vitatkozunk, neki sem jó, nekem se és persze senkinek.

És igen... Megkaptam már hogy én teszem tönkre a családot, de nekem a langyos víz nem felel meg,a férjem pedig ezt a tudtomra is adja minden adandó alkalommal.

Anyumékat se akarom kitenni, de akkor miért nem érti meg, hogy én csak boldog akarok lenni?

Közös programokat szervez, amit ha lemondok szintén vagyok minden csak jó ember nem.

Ha valami nem tetszik neki nem szól hozzám napokig, vágja a pofákat, és lelkiismeret furdalást okoz nekem.

Nem érti meg hogy el akarunk válni, és új életet akarunk kezdeni.

2019. aug. 21. 14:24
 8/30 anonim ***** válasza:
94%
Anyukádéknak ez így kényelmes, persze, hogy nem akarják, hogy változás legyen. De nekem fura, hogy egy szülőnek ne a gyereke boldogsága legyen az első, hanem a saját kényelme. Ezzel a helyzettel így csak a saját idődet vesztegeted. Egyszer az életben azt nézd, hogy NEKED mi a fontos, egy életed van, becsüld meg, hogy találtál valakit, akivel újrakezdheted. Ha a döntésképtelenséged miatt az új párod elhagyna (mert ha szeret, akkor nyilván közös jövőt tervez veled), akkor arra gondolnál, hogy megérte, mert anyukád akarata érvényesült?
2019. aug. 21. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
96%

De b+, ne 'akarjatok' elválni, hanem váljatok el. Holnap bementek a bíróságra és elindítjátok a válást. Nem egyik percről a másikra megy, akár hónapok múlva is lehet a tárgyalás.

Anyádnak is egyszerűbb lesz elfogadni, ha ott lesz papíron, feketén fehéren, hogy igen, ti elváltok, vége van. Amíg csak mondogatjátok, hogy hááát igen, el kéne válni, majd, egyszer, soká, valamikor el fogunk vállni, addig nem csoda, ha nem vesz komolyan. Ő annyit lát, hogy együtt vagy a férjeddel, de közben nyíltan eljárkálsz egy másik csávóhoz.

A ti házatokról meg nehogy már ők döntsenek. Te megbeszéled a férjeddel, anyukáékat meg kész tények elé állítod.

2019. aug. 21. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
91%

Add be a válókeresetet, és költözz el onnan, a férjed meg fizesse ki a fele házat neked.

Ha a férjed hajlandó továbbra is tartani anyádékat, akkor az az ö magánügye, se neki, seneked nem kötelességed a szüeidet abban a lakásban elhelyezni, ahol éltek, ez meg az ö magánügyük.

Ha meg pattognak, akkor ne keresd öket, vagy megbékülnek, vagy nem zaklatnak tovább.

2019. aug. 21. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!