Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Privátszféra megsértése?

Privátszféra megsértése?

Figyelt kérdés

Nincs zuhanyfüggöny, anyám leszedte. Zenét hallgatva fürödtem (körülbelül félig volt a hangerő), kitárta az ajtót, és beszólt, hogy halkítsam le. Én ott álltam vele szemben meztelenül, a hajamat mostam. Lehalkítottam a zenét, és elkezdtem odakiabálni, hogy miért nem elég az, ha az ajtó mögül beszól, miért kell rámnyitni az ajtót. Még csak nem is válaszolt.

Feldühített, mert amúgy is mániája, hogy részegen (szokott inni) bemászkál a szobámba, és ezerszer elmondtam neki, hogy ne tegye, mert valamennyi privátszférám hadd legyen már nekem is, de ilyenkor csak kiröhög. Lefotózta és elküldte a (szerinte vállalhatatlan) rendetlenséget a szobámban az öccsének (mivel nincs apám, őt használja az "erős férfi karakternek" az életemben, vajmi kevés sikerrel), ami annyit takar, hogy az ágyamra volt dobálva kb 5 ruha, mert épp siettem valahova.

Szóval kimentem a fürdőből, és elismételtem, amit leírtam, hogy miért kellett rámnyitni az ajtót. Erre azt mondta, hogy hülye vagyok, olyan, mint az apám, semmiségeken cirkuszolok. Ja, meg hogy ne ordítsak. Ettől még dühösebb lettem, mert nem válaszolt, de lehalkítottam a hangom (amúgy sem ordítottam), és feltettem újra a kérdést.

Mivel a szokásos ötéves stílusában semmibe vett, próbáltam elmagyarázni, hogy mi is a problémám, amire annyit felelt, hogy ő az anyám. Megmondtam, hogy az semmit sem jelent, egyébként is egész életemben ő nevelte belém, hogy szégyellni kell a testünket.

Nem szeretnék olyan válaszokat olvasni, hogy ha nem tetszik, költözzek el. Még gimis vagyok, és ha tehetném, elhúznék innen, de nincs miből (szegények vagyunk, és nekem sincs ennyi pénzem munkából), és nincs kihez. Egyébként is igyekszem meghúzni magam, ha tehetem, ki se jövök a szobámból, mert csak megtűrt személy vagyok általa.


A kérdésem csak annyi, hogy ennyit elvárhatok tőle, hogy legalább minimálisan tartsa tiszteletben az intim szférámat (ne mászkáljon be a szobámba, ne nyitogasson rám fürdés közben)?



2019. aug. 25. 23:46
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
91%
Reszeg ember nem fogja fel az ilyen dolgokat es sajnos az a legjobb tanacs, hogy amint lesz ra lehetoseged koltozz el. Sajnalom, hogy neked is ilyen szulo jutott... Esetleg nyomd meg a gimit ahogy csak birod, aztan tanulj tovabb, menj koliba. Vagy tanulj olyan szakmat, amivel megszedheted magad es legalabb egy kicsit erdekel :) sok sikert az eletben! Ne add fel!
2019. aug. 25. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim válasza:
89%
Szerintem ez alap, persze, hogy elvárható, hogy legyen egy privát tered. De segíteni, sajnos nem tudok, sajnos ötletem sincs, hogyan lehetne ezt megértetni anyukáddal. De mindenesetre ne aggódj, nem te vagy a hülye. Tudom, leírtad, hogy nem tudsz elköltözni, de amint lehetséges, csináld! Ez nem normális.
2019. aug. 25. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim válasza:
94%
És sose add fel! Egyszer fent, egyszer lent. Lesz jobb is. <3
2019. aug. 25. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonymus1788 válasza:
85%
Talán kellene zár ah ajtókra az is egy megoldás.
2019. aug. 26. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
83%

1 zár, vagy valami a fürdőszoba ajtóra.

Sajnos türnöd kell.

2019. aug. 26. 04:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
33%

A szoba es furdes kozbeni radnyitas kozott oriasi a kulonbseg.

1. Furdes kozben radnyitni az anyad radnyithat, persze nem szep dolog. Ha zavar akkor szolni kell neki. A leirt egy alkalom hat kiakaszthatott, de azert ha nem rendszeres akkor nem is veszes. Mashol berohangalnak a csaladtagok, hogy de ez van a furdoben, de az van stb. Egy jo strategia: olyankor menj el zuhanyozni, amikor nem ivott, vagy alszik vagy főz (amit azert nem hagyhat ott annyira) vagy nezi a kedvenc filmjet vagy telefonon beszel valakivel, minel hamarabb zuhanyozz le (ne otthallgas zenet mert az alapbol sokakat idegesitene (nagyon kihallatszodikmeg a halk zene vagy a futyoreszes is) es ne hosszan mert a vizdij s ekeves es anyadat lehet az is irritalja).


2. Szoba: na ezzel boven van tapasztalatom, de sajnos nincs igaza a gyereknek, hogy a kulon szoba feljogositja oket arra, hogy onnan a szulot kitiltsak. A szulo az egyetlen aki termeszetesen kopogas utan, de akarmikor belephet akkor is ha ott vagy es ha nem vagy ott akkor is. Az mas kerdes, hogy kerheted ne rakjon helyetted rendet, mert te megcsinalod es mert ugy nem talalod meg a dolgaid vagyvasatnap hagyjon mar 10-ig aludni.

A fotozas es elkuldes. Ha ennyire folhaborodtal rajta, akkor biztos vagyok benne nem 5 ruha es nem az agyon volt. Kerdes inkabb az, hogy elotte mi volt nalatok a kovetelmeny, ha anyad azt varja el kovetkezetesen, hogynem lehet ruha csak a ruhasszekrenyedben, akkor szamara az agyra ledobott ruhak is rendetlenseget jeleznek. Tehat ezt igy a leirasod alapjan nem lehet megitelni. En is csinaltam fotot a lanyom szobajarol, de ott ugy nezett ki a 10nm-e mintha egy budapesti aluljaroban a hajlektalanok vacka lenne es a szag is hozza. De szerinte "csak nehany ruhadarab" hevert a foldon es en tullihegem. Igaz ha jott hozza baratno akkor elotte megiscsak fel napigpakolta a rendet😀😀.

2019. aug. 26. 05:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
76%
Kezdhetnéd azzal, hogy nem ordibálsz neki, amikor szól hozzád.
2019. aug. 26. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%

A játszmázós kéddéseket felejtsd el!


Ha szeretnél valamit, akkor kérd meg rá, konkréten, utalgatás-sejtetés nélkül!

2019. aug. 26. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
76%

Fürdés közben mi a faxnak kell zenét hallgatni? A szerinted nem hangos másnak az, plane hogy a furdoben visszhangzik is, plusz eleve a vizcsobogast túl kell hogy harsogja. Esélyes, hiyg párszor már szólt a csukott ajtón keresztül is, de te nem hallottad meg.

Az ordítas meg ugy 5 éves koron túl max egy elmebetegnel elfogadott, nem egy xaros kis tizenevestol az anyja fele.

2019. aug. 26. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
80%
Mondd meg neki, hogy sajnálod és legközelebb nem hallgatsz bent zenét.
2019. aug. 26. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!