14 eves lanyom, a testvere szuletese ota a nagyanyjanal el, es nem szandekozik hazakoltozni?

Én most úgy fogok válaszolni, mint, aki átment ezen.

15 éves voltam, amikor anyám bejelentette, hogy terhes. Épp betöltöttem a 16-ot, amikor megszült. Kétszobás házban laktunk, volt egy szoba anyáméknak, egy nekem. Az én egyébként sem túl méretes szobámat fallal elválasztották ketté, így lett két lyuk, egy kisebb meg egy valamivel nagyobb lyuk. Én a kisebbet kaptam, abba befért egy kis szekrény, amiből folytak ki a cuccaim, egy íróasztal, meg egy ágy. De közlekedni már nem lehetett.

Éjszakánként üvöltött a húgom, így beköltöztem a koleszba. Nem volt minden álmom kollégistának lenni, de legalább tudtam nyugodtan aludni, meg tanulni. Hiányoztak a szüleim, eleinte mindig vártam a pénteket, hogy hazamehessek, de ugye a húgom ellátása volt a fő dolog, anyám teljesen kimerült volt harminchét évesen, a férje meg gürizett, hogy legyen pénz. Velem nem foglalkoztak sokat, szülőire nem jártak, fogadóórákra sem, velem ne legyen baj, rám ne legyen gond, elég a csecsemő, ugye. Oddaadták nekem a pénzt, ami kellett kajára, meg cuccokra, de nem voltak többé közös programok, nem beszélgettek velem annyit, mert a kistesó minden figyelmet megkívánt.

Persze, hétvégente a teljes lakás takarítása az én feladatom volt, mert anyám ugye fáradt, kint nyírtam a füvet, meg leveleket hordtam, mert a férje meg sokat dolgozott. Ha úgy volt, akkor vigyázzak már a gyerekre, ennyit igazán megtehetek, elvégre is a "TESTVÉREM", ezt így mindig hangsúlyozva, lelkizsarolva.

Az is baj volt, hogy miért nem szeretném én etetni, én fürdetni, én pelenkázni a TESTVÉREMET, milyen nő vagyok én, milyen testvér vagyok én, milyen ember stb.

Idővel egy igazi kis szemétláda gyerek lett a húgomból, ugye apja csak hétvégén volt otthon, anyám folyton nyúzott, ezért inkább mindent ráhagyott. Lett egy zsarnok kisgyerek, aki ellopta a pénztárcámat és eldugta, (ekkor lekéstem vasárnap a buszt a koleszba, amíg kerestük) aztán mikor meglett, még én lettem leb.szva, mert hogy miért nem raktam el. Hozzáteszem, a táskámban volt, amit kirámolt a szobámban.

Tönkretette a telefonkábelemet, belelépett a laptopom kijelzőjéne (nem kaptam másikat, én hibám volt), belefirkált a könyveimbe (miért nem zártam el - hova zártam volna?) stb.

Most itt vagyok 30 évesen és kiráz a hideg a gondolattól, hogy gyerekem legyen, mert csak az van a fejemben, hogy mekkora teher, hogy mennyire rosszak stb.

Anyámékkal kéthavonta találkozom, a kapcsolatunk semleges. A húgom már 14 éves, most már normálisan viselkedik, de nincs köztünk az a tipikus testvéri kapcsolat. Hogy is lehetne 16 év korkülönbséggel?

Én megértem a lányodat. Én is örültem volna, ha mehettem volna családtaghoz saját szobába kolesz helyett. Örülj neki, hogy neked segít a nagymama és inkább legyél hálás neki. A lányodat meg ne kényszerítsd semmire, hagyd rá és legyél vele szemben támogató, így legalább rosszabb nem lesz már a kapcsolat.

" Ingyen szitter bejárónő kell a csókos anyukának... "

Szerintem ez áll a legközelebb az igazsághoz. Helyesbítek, maximálisan igaz ez az állítás, hiába szépítjük. Gyere és mond ha nincs igazam, Anyuci.

De amikor elkoszontunk odabofogott egy ilyet a lanyunknak, hogy ide mindig johetsz.... nagyon koszonom

Itt eleve rossz a viszony,Mama támogatja a lányt,Mama felajánlotta h oda mehet bármikor ami a kérdező szerint böfögés.. A hülye is átlátja a szituációt....

Én megértem, köztünk kevesebb mint öt év van, de amint elkezdtem belépni a kiskamasz korba könyörögtem a saját szobáért, pedig mi évekig játszani is tudtunk együtt. 13 éves koromra kibővítették szüleim a lakást és külön költözhettünk, béke és nyugalom volt végre. Ha benyögték volna, hogy lesz még egy gyerek és hozzám költöztetik én is mentem volna ahová csak tudok. Hát még ha eddigi életemben egyedül éltem a saját kis szobámban és pont kamaszkoromra akarnak mellémrakni valakit aki sír, bepisil, évente többször összeszed valami hányós nyavaját (hányta össze tesóm az ágyamat ovisként, nem is egyszer), zajong, hisztizik, kedvenc szava a miért és állandó figyelmet igényel a körülötte levőktől.

Én is több gyereket szeretnék, de elsősorban az én és a jövendőbelim feladata foglalkozni velük, na meg úgy gondolkozok darabszámban is, hogy legkésőbb 10 éves korukra mindnek saját kis szobája legyen.

Nem olvastam végig az összes választ, ezért lehet hogy írok olyat is amit mások már írtak.

Őszintén, mire számítottál? Előre tudtad hogy a lányod nem fog örömében ugrálni a kistesó miatt. Oké hogy nem az ő döntése hogy te szülsz-e de az meg az ő döntése, hogy akar-e a tesójával foglalkozni. Mit gondoltál, majd hazaviszed a kicsit és a lányod hirtelen elkezdi szeretni mert jaj cuki? Ja meg hogy később a szobáján is osztoznia kell, kamaszként egy csecsemővel? 14 év van köztük bammeg! Mégis mit kezdjen egy ekkora tesóval? Hát tényleg, megáll az eszem hogy miért nem ujjong örömében...a maradék privát szféráját is elveszed, az meg hogy nem hajlandó a plusz feladatokat elvégezni amiket a babuci miatt sóznál rá, hát ez van, ti akartatok új gyereket, osszátok el a melót a férjeddel. Ne azt az egy embert szívassátok akinek sem beleszólása nem volt a dologba, plusz a háta közepére se kívánt egy bőgő csecsemőt. Még szerencse hogy van hova elmennie. Nem random barátoknál lakik, a nagymama szereti, segít is neki, közel a suli, plusz nem zavarja a gyerek a tanulásban, gondolom a privát szférája is megvan, aminek nálatok búcsút inthet nemsokára. Nem is értem hogy miért akarod hazavinni ha süt a válaszokból hogy az ő jóléte le van szarva (mert ja, egy irritáló kisgyerekhez később is elég lesz a füldugó...).