Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ilyen szülői (v) iszonyban...

Ilyen szülői (v) iszonyban hogy döntenétek kapcsolat tartás terén? Kit választanátok? Vagy ki volt már hasonló helyzetben és hogy oldotta meg?

Figyelt kérdés

Tudom, felnőtt vagyok, meg minden, csak korábban felmerült, hogy ha úgy adódik, hogy lesz valaki komolyabb partner az életemben, anyámat jobb nem bemutatni, mert hol engem vegzál, hol a páromat-ha éppen van-, vagy kavarja köztünk a szart. Ugyanakkor ő az, aki ha mást nem, ír egy sms-t, hogy hogy vagyok és olykor félredobja a kényelmet és szén rám fél órát, attól függetlenül, hogy nem az ő személyiségtípusát örököltem és emiatt megszámlálhatatlan vita volt már.

Viszont ott van apum, akivel kicsinek jó volt a viszony, igaz, leginkább a hasonlóságok miatt.

Mára kb. senki és semmi se érdekli, a nagynénémet -az ő nővérét-se hívta fel az utóbbi 2-3 évben egyszer sem, akit megtámadott egy autoimmun betegség is,abból is a veszélyesebb fajta. Előtte azért havonta-két havonta felhívta, hogy hogy van, vagy valami, ma már semmi sincs ebből.

A gyerekkori barátját Isten tudja,mikor hívta fel utoljára, így most olyan ember sincs, akivel összejárhatna.

Nem vagyok egy hú de extrovertált ember, de ha valakinek az életében egy ember sincs a családján felül, akivel igazán kijönne, ott valami nem stimmel, mert olyan nincs, hogy csak én vagyok a normális, mindenki más gőzmozdony.



2019. dec. 28. 18:54
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Apukádat én nem ítélem meg olyan negatívan. A nővére felhívta ezalatt a 2-3 év alatt? Vagy korábban, amikor ő havonta-kéthavonta felhívta a nővérét? Ha nem, akkor simán lehet, hogy apukádnak elege lett abból, hogy mindig ő hívja a másikat, és úgy gondolta, ha a másik megvan őnélküle, akkor ő is megvan nélkülük.


Egyébként természetesen mindkét szülőmnek bemutatnám a páromat. Legföljebb később, amikor már komolyabb a kapcsolat, és előtte fölkészíteném páromat arra, hogy szüleim nem egyszerű esetek.

2019. dec. 28. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Hááát, a nagynéném se egyszerű eset szociálisan, ez ilyen otthonról hozott dolog-nagyanyám annak idején mindenkivel elvágta a kapcsolatot a gyász alatt, a saját családjával is-. Neki talán sose volt barátnője, még gyereknek sem. Úgyhogy ő se az a telefonálgatós típus, vagy aki bárkivel felvenné a kapcsolatot.


Azt mondtam, hogy egyik se egyszerű eset.

2019. dec. 29. 23:19
 3/3 anonim ***** válasza:

"Kit választanátok?"

Hogyhogy kit választanánk? Miért kellene választani egyáltalán? Van apád is, anyád is, örülj neki. Másnak egyik sincs. Nem kell választanod. El kell fogadnod mindkettőjüket és kész. Olyannak, amilyenek - mert átnevelni már nem fogod őket, az tuti...

2020. febr. 28. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!