Felnőtt gyerekek, nektek milyen a kapcsolatotok a szüleikkel?

Ma tiltottam le anyámat messengerről mert már nem lehet kibírni. Non stop irogat, küldi a sok " vicces" dolgokat. Ugyanezt nyomatja hétköznap is mikor dolgozok. Kértem szépen sokszor, csúnyán , veszekedve, megmondtam letiltom, semmi nem használt. Ez van, minimálisan sem tiszteli a kérésemet.

Nekem konkrétan akkor jött rendbe a kapcsolatom a szüleimmel, amikor elköltöztem "otthonról" egy másik városba 290 km-re tőlük. Ez 10 éve volt, mára idilli a kapcsolatunk, átlag 2 hetente beszélünk, 2-3 havonta találkozunk (nyáron sűrűbben), és már én is várom nagyon, hogy találkozhassak velük, pedig az elköltözéskor alig vártam, hogy végre megszabaduljunk egymástól. Nagyon-nagyon jót tesz a távolság, engedi, hogy felnőtt viszony alakulhasson ki a szülő és felnőtt gyereke között. Az én tapasztalatom ez.

Gyerekként nagyon jó volt a kapcsolatom velük. 3 éve járok egyetemre, havonta 1-2 alkalommal jártam haza a vírus előtt, akkor is csak 2-3 napra. Most hazaköltöztem, de nagyon rosszul tettem. Most jöttem rá, hogy már nem tudunk együtt élni. Állandóan vitatkozunk, reggel 6-kor már felkeltenek, mert ők sem alszanak már. Nekem teljesen más a bioritmusom, ők meg ezt nem értik meg. Egyéb dolgokon is vitatkozunk, teljesen máshogy vezetjük a háztartást. Abba is beleköt anyukám, hogy hogyan teregetek, mert szerinte nem úgy kell, ahogy én csinálom. Egyszerűen kibírhatatlan az itthonlét. Alig várom, hogy visszamehessek az albérletbe. Összegezve azt mondanám, hogy sokkal jobban kijövünk úgy, ha 2-3 naponta telefonálunk, és 2-3 hetente hazajövök 2 napra. 22/L