Normális volt, hogy régen a bántalmazó apámat védte mindenki velem szemben?

25-30 éves sztori, 10 éves koromban kezdődött kb. Ő egy dühöngő állat volt. Nem ivott, csak szerencsejátékozott, kocsmái voltak. Hajnalban ment, éjjel érkezett haza, nem is találkoztunk vele szinte, hétvégen volt otthon, akkor viszont 2 hetente túrára ment. Soha nem törődött a gyerekeivel, viszont ha rosszat mondtunk (főleg én) akkor égtelen haragra gerjedt és egy kemény fadarabbal esett nekem. Sokszor mentem iskolába kék-zöld foltokkal, kétszer a szemem körül is. Senki nem lépett közbe. A szobámon ajtó sem volt, mert egy ilyen alkalommal betörte, de elötte volt olyan hogy beszögelte rám az ajtót. A vége az lett, hogy 14 éves koromtól levegőnek néztem, még csak nem is köszöntem neki. Az egész közösség ellenem fordult emiatt, kikiáltottak hálátlannak, gonosznak, onnantól 4 évig abban a lelki terrorban éltem másoktól. Egyszer még meg is vertek a haverjának a fiai emiatt. Anyámnak annyi esett le az egészből, hogy pszichológushoz vitt engem, mert nem normális ha a gyerek nem köszön az apjának és szégyenbe hozza a családot. Persze úgy vitt el hogy elötte elment és előadta, hogy nekem élénk a fantáziám és a bántalmazásomat csak kitaláltam. Úgy is kezelt az az “orvos” (tanfolyamot végzett kezdő volt). Megállapította hogy én irigylem az apám családban viselt helyét :D Aztán 18 évesen elköltöztem otthonról, soha többet nem láttam. Aztán ők elváltak, az ok egy fiatal nő volt, anyám csak amiatt hagyta ott, aztán a család se látta többet. Most derült ki hogy meghalt nemrég. A testvéremet mindenki pátyolgatja, hogy jaj szegény fiú, anyámat is sajnálják hogy az a szegény dolgos ember (mintha a munka felülírná a jellemi hibákat) elhunyt. A mai napig sokan engem hibáztatnak, most a halálát is a nyakamba varrnák, mert az áruló fia viselkedése okozott nála rákot! Ezt beszélik, belebetegedett szegény az én viselkedésembe és én szakítottam szét a családot.

Gyerekként még el is hittem hogy én vagyok a bűnös fél ebben a dologban, amiért levegőnek nézem. Most viszont értetlenül állok, hogy tanult, értelmes emberek miért nem léptek közbe sose? Hogy hibáztathattak nyíltan engem? Pl mind a négy nagyszülőm engem ócsárolt vagy más nagytiszteletű emberek is. Vagy tök idegenek. Egyszer az egyik tanárom is pikkelt rám, rossz jegyeket adott, majd kiderült hogy apám nagy zsugahaverja. Az igazgatóiba is behívtak és az igazgató kiabált velem, hogy nekem illene köszönnöm az apámnak és megköszönni hogy élhetek. Sokszor ilyenkor arra gondoltam, hogy tényleg nem akkor ügy az a kemény fadarabbal a napi verés, én reagálom túl talán. Magamat hibáztattam mert mindenki azt sugallta.

Manapság ugye már nem fordulhat elő ilyesmi? Szerintetek mi volt a fejében az embereknek, hogy ellenem voltak ahelyett hogy segítettek volna? Ép eszű, tanult felnőtt embereknek?

Sajnos a viselkedésemben is problémát okozott ez a dolog, mert képtelen vagyok elismerni másokat. Pl ha mondják hogy xy főorvos urat meg kell tisztelni, akkor úgy vagyok vele hogy minek, nem érdemelte ki, mert az én esetemben is az ilyenek ellenem voltak nagytiszteletű létükre.