Normális, vagy túlzásokba esem? Hosszú lesz, a többi lent

Anyósommal megyünk valahová, az összes ismerőse, akiket én nem ismerek, fel akarják venni a kislányomat, puszilgatják össze-vissza. Tőle megkérdezik, hogy szabad-e,én meg, mint ha ott se lennék. Én vagyok az anyja, és tőlem egyik sem tudja megkérdezni, szabad-e, amint pedig közbeszólok, hogy hahó, bocsi de nem szeretném ha mindenki fogdosná, kapom a rosszalló pillanatást. Értem, hogy baba, mindenki szereti, aranyos, de engem a hideg ráz attól, hogy minden jött ment csak úgy összepuszilgassa a gyermekem. Illetve anyós, akihez amint odaérünk, minden kérdés nélkül szó szerint félre lök a babakocsitól, ha a kezembe van a baba szinte kirántja a kezemből, és ugyan ezt csinálja akkor is, ha az én édesanyám kezében van. Ha szóvá teszem, sértődés, ahogy akkor is, ha nem engedem cukros üdítővel tömni az 5 hónapos babát. Szerintem egy hárpia vagyok, hogy ezek idegesítenek, biztos lehetne nagyobb problémám is, úgy érzem hogy túlzottan magamnak akarom a gyermekem, és mindent én akarok eldönteni ami vele kapcsolatos, illetve akinek szerintem beleszólása van, az az apja (a férjem). Mindig szóvá teszem ezeket, amik zavarnak, de falrahányt borsó. A férjem is mindig szól az ilyenekért, ha látja, hogy engem zavar, akkor persze minden más, mert őt komolyan veszik, engem nem.Tőletek várok most hideget/meleget, hogy normális-e ilyen apróságokon felkapnom a vizet, és ilyen elvárásokkal előállni, vagy próbáljak meg visszavenni ebből a túlzott "az én kisbabám!" érzésből? Más is érzett már így?