Hogyan beszélgessek anyámmal, ha vele lehetlen beszélni?17

Vele csak akkor lehet vita nélkül beszélni, ha épp szidja valamelyik munkatársát, és egyetértően bólogatok. Esetleg akkor, ha én mondok valami negatívat valakiről, akkor még azzal egyetértően tudja szidni az adott illetőt, akkor is ha nem ismeri. Bizonyos negatív dolgokon kívül nem lehet vele beszélni veszekedés nélkül beszélni. Esetleg téma lehet még valami eszköz működése, ami a munkájával kapcsolatos, vagy esetleg valami növény. Én ezekhez nem értek, és úgy különösen nem is érdekel, de mindenféle negatív megjegyezés nélkül meghallgatom. Na ha én mondok neki valamit, amihez ő nem ért, vagy nem érdekli, kb az első mondat után nyavalyog, hogy miért kell neki hallgatnia ezt, őt ez nem érdekli, nem is ért hozzá.

Poénkodni semmiről nem lehet vele, mert nem érti, azt hiszi ellene szólt és megsértődik. Levág egy kissebb érzelmi zsarolást és nekikezd sértegetni viccelődés címszóval.

Mondok vagy kérdezek tőle valami apróságot, általában nem tetszik neki, úgy tesz mintha nem hallana, savanyú pofákat vág, aztán ha felhívom a figyelmét, hogy jó lenne ha válaszolna hisztizik, érzelmileg zsarol, hogy én mennyire utálom őt.

Közös programot nem lehet csinálni vele, egy fél órás "gyere velem kutyát sétáltatni"-t sem, mert ha el is jön, végig a vinnyogását kell hallgatni, hogy neki milyen rossz ez, neki semmi kedve nincs ehhez.

Ennek ellenére ő elmondása alapján jó a kapcsolatunk, de én tuti nem így gondolom. Bizalmas témáról nem lehet beszélni vele, általánosban azt sem mondhattam meg neki, ha ötösnél rosszabb jegyet kaptam, mert ment a vita, hogy így meg fogok bukni, aztán pedig csodálkozott, hogy nem mondom el neki. Folyamatosan mást se csinál, csak sajnáltatja magát, hogy vele senki sem beszélget, pedig húsz éven belül meg fog halni.

Még mindig emlegeti, hogy csak az én hibám, hogy nem beszélgetünk, merthogy folyton telefonozok, holott ő is ezt csinálja, ha meg hozzászólnék nem érdekli, nyavalyog, bedobja az érzelmi zsarolást.

Ha elmosogatok, ha nem akkor abba beleköt. Ha kevés tányért vártam össze, akkor vízpazarlás, ha várok, hogy több legyen, akkor megelőz és izél, hogy ennyire sem vagyok képes, ezt is neki kell csinálni. Ha éppen nem ezekbe nem köt bele, akkor abba, hogy "rossz helyre tettem le a szivacsot". Én legalább próbálok neki segíteni, de bármit csinálok az szr. Érdekes, apámmal soha nem veszekszik, hogy itthon szrt se csinál, munka után, vagy hétvégén, vagy például, amikor vírus alatt egy hónapig itthon volt, és nem home officeban volt. Érdekes, nekem digitális oktatás alatt anyám szerint végtelen szabadidőm volt mindenre is (aha napi online óra és hatszáz beadandó között), apu meg kb az egy hónapos kényszerszabadság alatt összesen annyit csinált, hogy alszik, eszik, Tv-t néz. Én képes voltam házi munkát csinálni egész napos betáblázás mellett, apám meg semmi program mellett semmi aktivitás... És akkor rám van mondva, hogy semmit nem csinálok egész nap... De jó, apámat hagyjuk ki a kérdésből inkább....

Őszintén, ha nem az anyám lenne, valószínűleg utálnám és minden ilyen alkalom után lekiabáltam volna. És igazából ilyen emberrel nem szívesen beszélgetek, akár az anyám, akár nem, de az összes vernyogása közül jó lenne legalább azt megspórolni, hogy az én hibám, hogy nem beszélünk.

Szóval, hogy beszéljek vele, ha ez egyszerűen egy lehetetlen kihívás?