Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ebben a helyzetben mi lenne a...

Ebben a helyzetben mi lenne a megfelelő lépés?

Figyelt kérdés
Gyermekemmel való kapcsolattartás sosem volt akadálymentes!2018-ig folyamatos kapcsolattartás keretein belül az anyával való megromlott kapcsolat miatt szigorúan csak két hetente tudtam találkozni ha nem jött közbe valami program,gyakran hiába vártam,egyedül buszoztam haza mert nem voltak otthon.Számtalan gyámügyi eljárásból egyszer szólították fel,hogy a mi időnkben ne szervezzen programot és ne akadályozza a kapcsolattartást,az összes többi eljárás az anya érvelése mellett szólt egyoldalúan.2018-ban elköltöztek,így a folyamatos kapcsolattartás helyett csak az időszakos maradt,azóta nem járt nálunk mert előre jelezte,hogy nem lesznek otthon.Kidobnivaló pénzünk nincs,feleslegesen nem utaztam és igazából meguntam a gyámügy egyoldalú döntéseit,de szerettem volna ennek véget vetni és az ügyvédem javaslatára mivel tavasztól a bírósághoz került a kapcsolattartás végrehajtása így kezdeményeztem az eljárást de az eredmény ugyanaz lett mint korábban a gyámügy részéről,sőt meg is lepődtem mert a szerv szerint teljesen normális és elfogadható,hogy a gyerek a barátokkal és osztálytársakkal töltené inkább a szabadidejét.Most már végképp nem tudom melyik időpont alkalmas arra,hogy találkozzunk a gyermekemmel ha a szabályozás szerint cselekszem,a kapcsolatunkon szeretnék javítani mert a gyerek nem keres bennünket,született egy féltestvére és még nem találkoztak.Ez miatt kellemetlenül érzem magam mert most az őszi szünetben sem akar jönni,azt írta inkább a barátnőjénél töltené a szünetet.2,5 éve alig tudtam vele értekezni,az ellenünk való nevelés teljesen eredményes,nem tudom minek van értelme,menjek s próbáljunk pár napot együtt tölteni vagy jobb hagyni csak fizessem a neveltetését!!!!?????
2020. okt. 20. 23:46
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
84%

Add meg neki a lehetőséget, hogy megtaláljon, telefon, email, üzenet, bármilyen formában. Eljön az ideje, amikor szüksége lesz a jelenlétedre, de arra figyelj, hogy akkor nem onnan kell folytatni, ahol a kislánnyal abbahagytátok. Ő már most teljesen más, mint régen, hát még akkor, amikor megkeres majd. Valószínűleg ez fiatal felnőtt korában történik majd meg. Jelenleg ő hormongőzös tini, minden velejárójával, ne erőltesd nála a gyerekes kötődést.

(Apám ugyanezt próbálta, 19 éves koromban rendezte az életét és keresett meg újra, úgy akart kezelni, mint távozásakor, 14 évesként. Én akkor már albérletben laktam, egyetemre jártam, dolgoztam mellette, így sok ciki helyzet volt az ajándékai vagy a tervezett programjai miatt. Időbe telt, de beletanult ő is, és én is.

Azt mondanám neked, hogy a lányoddal tudasd, hogy megtalál, ha akar és várod, de ne állj az ajtajában, hogy menjen veled fagyizni.

2020. okt. 21. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
78%

Csak meg tudnám ismételni a 11.-es válaszoló tanácsát.

A tartásdíjat fizesd, ezt soha ne vethesse a szemedre. És tudasd vele, hogy bármikor megtalál, ha szüksége lesz rád.

Minden bizonnyal éveket kell erre várnod.

Nagyon kevés időt töltöttetek együtt, és igen, nagyon meglehet hogy az anyja ellened nevelte, és kamaszkorában nagyon fogékony lehet erre.

De én valóban azt gondolom, hogy fiatal felnőtt korában, mikor már önállóan gondolkodik, megkeres.

Tudom, hogy ezt mennyire nehéz neked apaként megélni, és éveket várni a bizonytalanra, de én a saját családomban is erre láttam példát.

2020. okt. 21. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
63%

Szerintem ezt ne vedd magadra... 13 éves. Ilyenkor a saját anyja helyett is a barátnőt választaná, nem ellened szól ez az egész.


Kamasz... lázad... néha beszélj vele telefonon, facebook-on, stb., de próbáld meg ne nyaggatni. Kérdezd meg néha, hogy hogy megy neki a suli, mi a helyzet a pasikkal (igen, "csak" 13 éves, de rengeteg a tini szerelem... :D ), milyen volt a hétvégéje... Mondd meg neki, hogy ha szeretne veled találkozni, akkor te örülnél neki. Viszont arra tényleg figyelj, hogy ne tűnjön nagyon nyomulásnak az egész, hagyd meg neki a szabadságát. (Ez a legnehezebb egyébként.)

2020. okt. 22. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!