Normális, ha úgy érzem, hogy nincs már apám?

Furcsa megfogalmazás, de elég magányosnak érzem magam. Apukám már 2-3 éve kint dolgozik külföldön, havonta vagy 2 havonta jár haza egy hétre. Régebben is voltak alkoholproblémái, és rengeteget veszekedtek anyámmal. De most is amikor hazajön, egész héten részeg, vagy alszik, anyám pedig egész héten visítozik, és veszekednek. Az ivás okozója nyilván anyukám, mert másképp nem lehet kibirni mellette. Egész nap csak torkaszakadtából üvölt mindenkivel, dobálja a dolgokat, becsapja az ajtót, állandóan beszólogat valamit. Vagy apámnak olyat mond, hogy bárcsak haza se jött volna stb. +folyamatosan szidja apámat, az alkoholizálás miatt.

Tehát amikor itthon van, így telik a hét, nem igazán tudok vele beszélgetni, mert részegen össze-vissza beszél, nem is figyeli mit mondok. Van hogy délután elmegy aludni, de néha csak reggel kel fel, akkor meg ismét elkezdi az ivást. Soha nem volt vele jó kapcsolatom, anyám egész életében elnyomta. Volt, hogy valamit kérdeztem tőle, majd anyám közbevágott, hogy mi közöm hozzá, vagy apám helyett felelt. Amikor kint van külföldön, akkor szoktam vele telefonon beszélgetni ritkán, de akkor is a sablon kérdéseken kívül nem igazán tudok tőle mit kérdezni, a saját életemről sem tudok neki mit mesélni. Szóval elég gyenge már a kapcsolatom vele, nem tudom hova tenni ezt az egészet. Szomorú ez az egész, de még egy jó ideig biztos ugyanúgy történik minden...