Milyen a kapcsolatod az apukáddal?

Én még itthon élek, de igazán jó kapcsolatom van vele. Bár mindig is anyás voltam már gyerekkorom óta őszintén és hosszan tudtam vele beszélgetni. Soha nem kezelt alsóbbrendű félként, így kölcsönösen meséltünk hogy mi volt a suliban. a munkában stb.

Ez a bensőséges kapcsolat azóta is megmaradt. :)

Nekem nagyon jó. Ő a családom.

Anyámmal és a testvereimmel nem beszélek, ők penzlesok.

Hmm... Fiú vagyok, de a kapcsolatom köztem és apám között mindig is olyan "semmilyen" volt. Kb. 14 éves koromig vágytam a társaságára. Azt hozzátenném, hogy a szüleim 8 éves koromban elváltak, apám költözött, én maradtam anyámnál. Nővérem volt mindig apásabb. Nyaranta eljött értem, felvitt magához, megmutatta milyen nála az "élet". Amikor olyan kedve volt, tényleg el lehetett vele lenni, kirándultunk, ismerkedtünk, bemutatott embereknek, akiket ő igen, én addig nem ismertem. De sajnos javarészt ivott, vagy kocsmába vitt le. Amit én gyerekként nem ítéltem el (hiszen akkor még nem is tudtam, hogy ez jó vagy rossz dolog, bár anyámnak ezt a részt sokáig nem meséltem), és felnőttként se, de így visszagondolva mindig azt éreztem, akkor is, amikor nem a kocsmába mentünk, hogy sokkal inkább a saját akaratát és vágyait helyezte előtérbe, mint sem a gyerekéét, illetve rám akart "erőszakolni" olyan dolgokat, amik engem nem érdekeltek (motorok, motorostalálkozó).

Utoljára 18 éves koromban voltam nála (most 22 vagyok), akkor elmentünk kirándulni egy szép, erdős helyre, a párja és a szülei is ott voltak, kivettünk egy nyaralót, jól elvoltunk, de sajnos a pia ott is beköszöntött. Nem tettem szóvá soha, de nyilván nem örültem neki, és nyomós indok ez a mai napig is arra, hogy mostanra a kapcsolatunk szinte egyenlő a nullával, nagyon facebookon se írok neki, válaszolok neki. Egyszerűen nincs kedvem, nem érzem azt, hogy nekem erre szükségem van, ugyanakkor mégis hiányzik, hiányérzetem támad néha, hogy nem volt mellettem egy apa akkor, amikor kellett volna, nem tanított meg olyan dolgokra, amit egy apa a fiának meg kell tanítania. Sajnálom, hogy kettőnk kapcsolata így alakult. Nem mondom, hogy ő a hibás ezért, mert az alkoholizmust sajnos a szüleitől látta, és ami nem könnyítette meg a gyerekkorát azaz, hogy a szülei képtelenek voltak ez miatt nevelni, így nevelőintézetbe került.

Amiért viszont hibás, hogy sosem nőtt fel. Felelőtlenül vette fel a hiteleket, amit a mai napig is szívunk anyámmal és nővéremmel. Hibás, mert gyerektartást nem fizetett. Hibás, mert vállalt gyereket. Hibás, mert nem nevelte fel őket? Azért talán nem hibás, hiszen a gyerekeit attól még nevelte, amikor volt rá alkalma, de azért hibás, hogy gyerektartást nem fizetett a gyerekei után, csak néha, így ennek a felelőssége és terhe egy emberre, azaz anyámra került.

A válással alapvetően nincs gond. Ha valami nem működik, és megjavítani sem lehet, azt el kell felejteni és továbblépni. De attól még ugyanúgy meg kell felelni bizonyos kötelességeknek, ami a válás után jár.

Utoljára szülinapjám hívtam felköszönteni.

Olyan részeg volt, hogy azt se tudta ki vagyok.

Ezzel nagyjából a gyerekkorom is összefoglaltam.