Ha anyám azt gondolja, hogy én utálom őt, akkor miért nem próbál arra rájönni, hogy mit ronthatott el? Miért az a következtetés, hogy én tehetek róla?

#3 Nyilván nem, de szerintem kettőnk közül én sokkal többet tettem azért, hogy normális kapcsolatunk legyen.

#5 Részéről ez nem opció. Elkezdeném beszélni, ő személyes sértésnek veszi, rögtön kiabál, hogy megint generálom a veszekedést. Mert ugye mindig én provolálom ki, hogy ordítozás legyen. Teljes mértékben az én hibám, ha ő beleköt abba, hogy iszok egy pohár vizet, teljes mértékben az én hibám, hogy képes abba is belekötni, hogy milyen fehérnemű van rajtam, az is az én hibám, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Komolyan, az én hibám, hogy nem hagyom, hogy úgy beszeljen velem, mint egy darab szrral, még arról is én tehetek, hogy meglopott szó nélkül és fel merészeltem hozni, hogy ha már megígérte, hogy visszaadja az adott összeget fokozatosan, akkor jó lenne, ha tényleg be is tartaná a szavát. Arról is én teetek, hogy közbeszól a mondanivalóimnak, hogy őt nem érdekli, aztán meg csodálkozik, hogy "nem mondok el neki semmit". És még sorolhatnám.

Komolyan, nem lehet vele beszélni. Csak azt nem értem, hogy ezek után, hogye nem fordul meg a fejében, hogy bármit is elbszott...