Más családokban hogyan nyílvánúl meg az anyai szeretet otthon?

Ugyanabban a helyzetben vagyok mint te, kérdező. Ha nem telefonálunk, csak félévente egyszer, akkor sem érzem hiányát. Gyerekkoromban sem volt tőle sok szeretet, amit kaphattam volna, vagy törődés. Mondjuk ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy szeretőt tartott, én meg tudtam róla.

Ez nem a te hibád kérdező, és nem minden családban van így. Csak vannak olyan nők, mint a mi szüleink. Különböző okai lehetnek, anyámnál az volt, hogy korán szült gyereket, mikor még ő maga is egy gyerek volt lelkileg.

Fiatalabb testvéremre már megért, de hozzám sajnos még nem.

Ezért mikor én magam úgy érzem, hogy most mindenkit a pokolra kívánnék, akkor is tudatosan keresem a kontaktust a gyerekeimmel. Mindig elmondom nekik, hogy szeretem őket. Kapnak sok ölelést, puszit, és mindig érdeklődő vagyok velük szembe. Próbálom tudatosan is elkerülni azt a viselkedést, amit az én anyám velem szemben csinált.

Én mindig mindent meg tudtam beszélni anyámmal és nem nyomasztott agyon az elvárásaival, bár tudtam, hogy jobban örült volna, ha jobb tanuló lettem volna, a matekkal sokat küzdöttünk, nem ment az istennek sem, pedig minden másból jó voltam. De ez volt a legnagyobb baj közöttünk, pedig más természetűek voltunk sok mindenben. Ő békére törekvőbb, én hevesebb. Mégis jól kijöttünk, tiszteltük, szerettük, értékeltük egymást. Gondoskodó volt, de amikor eljött az ideje, nem tiltott attól, hogy eljárjak, szórakozzak stb. Egy panasz szavam sem lehet a nevelésére.

Én a lányomat hasonlóan nevelem - mégis másképp. Anyám sosem mondta ki, hogy szeret, én sokat mondom a lányomnak, mert fontosnak tartom az önképe szempontjából. Tanulásnál igyekszem nem idegrohamokat kapni - a lányom diszkalkúliás, autista, sérült a szövegértése stb. Igyekszem folyamatosan erősíteni a hitét önmagában, bennem, a világban. Hogy minden a legnagyobb rendben van. Elmondhatatlanul szeretem, de csak ő tudja, hogy ezt ő maga mennyire érzi, hogyan éli meg.