Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szégyellik a szüleim a munkáma...

Szégyellik a szüleim a munkámat, most mit csináljak?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy már a fősuli mellett elkezdtem dolgozni, illetve én nem is munkának mondanám ezt, fogalmazzunk úgy, hogy megtaláltam a saját utamat. Hálás vagyok a mentoromnak, hogy egy üzenettel meghívott ebbe a világba, mert nélküle most a mókuskerékben nyomnám a nyugdíjig. Közben teljesen kiégnék lelkileg és szellemileg, ahogy saját szüleimen is látom.

Ami a lényeg: ez egy nemzetközi szintű vállalkozás-építés, online marketing. Nem kezdtem el dolgozni az eredeti szakmámban, igazából be sem fejeztem a sulit, azt Apuék úgy tudják, hogy de, de nekem már elegem volt, az nem az én utam. Helyette most megélem az álmaimat és a lehetőségeimet. Szabad és független vagyok, napi 2-3 óra aktív munkával fogok majd nagyon sok pénzt keresni, többet, mint az eredeti szakmámmal kerestem volna.

Erre falakba ütköztem, amikor ezt elmondtam itthon... nem is értem.

Apám azt mondta, konkrétan rosszabb, mintha online prosti lennék webcamon, Anyum azt mondta, mindenkinek azt fogja mondani, hogy nem dolgozom még (ami nem igaz), mert ő ezt el nem mondja senkinek, hogy én ezzel foglalkozom. Fel nem fogom, hogy miért. Miért volna ez rosszabb, mint az online szexcam? Bolondok ezek? Tesóm is azt mondja (bátyám), hogy ő azt fogja mondani, hogy a Mekiben dolgozom, mert ciki, hogy MLMes vagyok, aki átveri az embereket (senkit nem verek át), meg hogy ez piramis (nem az). Már apám tegnap azt is mondta, ha nem megyek el dolgozni egy normális helyre vagy az eredeti szakmámba, akkor fel is út, le is út, meg hogy ki leszek rakva és tagadva otthonról. Nos, ekkora anyagi függetlenséget még nem értem el, sajnos ideiglenesen szükségem van arra, hogy támogassanak még. De csak amíg elegendő vevőköröm lesz, meg ügyfeleim, az max pár hónap, esetleg 1-2 év.

Nem szeretném feladni az álmaimat és az életemet, csak mert a családom ennyire szűk látókörű, nem akarok naponta 12 órázni 40 évig, vagy még tovább, csak mert ők nem értik meg, hogy így is lehetek sikeres az üzleti életben.

Most mitévő legyek szerintetek?



2022. febr. 9. 21:12
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯
 91/121 anonim ***** válasza:
95%
90: dxn ganodermás izé....??? Te jó ég! Azt már tíz évvel ezelőtt is csak bottal piszkálták... :-DDD
2022. febr. 10. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/121 anonim ***** válasza:
91%
Nem, d...erra volt. Olaj biznisz.
2022. febr. 10. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/121 anonim ***** válasza:
95%

92: húha, már olajban is piramisoznak? :-DDDD


A hőskörban (15-20 évvel ezelőtt) a fogyasztáscsökkentő adalék volt a nagy biznisz... Olyan meséket bírtak köré keríteni, hogy szem nem maradt szárazon.... :-D :-D


Pl. hogy kivonja a fosszíliát (sic!) az üzemanyagból... és hasonlók... ÁÁÁÁÁ... micsoda emlékek! :-D

2022. febr. 10. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/121 anonim ***** válasza:
95%
Jupiter.. már elárulta
2022. febr. 10. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/121 anonim ***** válasza:
94%

92: Ja, most jöttem rá, hogy erről már korábban hallottam... legtöbbször az átverésekről... :-D


pl:


[link]

2022. febr. 10. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/121 anonim ***** válasza:
92%

#80: "

79: online prosti webcam hasonlatot olvastad...??"


És? Fiúk is kamoznak. Rengeteg a meleg pasi.

2022. febr. 10. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/121 anonim ***** válasza:
96%
96: nem elég, hogy MLM, még melegwebcamozás is.... :-DDDDD
2022. febr. 10. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/121 anonim ***** válasza:
94%
A tanári fizetés lehet, hogy röhejes, de pontosan 207.480 Ft-al több, mint amit az online marketinggel meg fogsz keresni. Ha ez akkora marha nagy üzlet volna, akkor maguktól tolonganának a jelentkezők, nem úgy kéne bepalizni pár szerencsétlent. Persze ki lehet dumálni, hogy az emberek nem ismerik, meg nem elég felkészültek rá, esetleg feladják, de a valóság az, hogy a legtöbb szerencsére elég hamar rájön, hogy hülyére veszik és kilép mielőtt beáldozná a teljes kapcsolati tőkéjét is a semmiért. Te is így fogsz járni, ezért felesleges volt feladni a tanulást. Ha jó fizetést akarsz, akkor erre sokkal nagyobb az esélyed, ha szerzel egy normális szakmát, amit meg is fizetnek és elmész dolgozni, felépítesz egy vállalkozást. A legtöbb jó mesterembert nagyon keresik és jól megfizetik. Ezért persze dolgozni kell, de azt elhinni, hogy napi 2-3 óra online marketingnek becézett gép előtti ücsörgéssel bármennyit is lehet keresni kb. az a szint, mint ha komolyan vennéd, hogy létezik arany tojást tojó tyúk vagy a királylány megnevettetéséért cserébe tiéd a lány és a fele ország.
2022. febr. 10. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 99/121 anonim ***** válasza:
90%
#98: 👍👍👍
2022. febr. 10. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 100/121 anonim ***** válasza:
86%
100
2022. febr. 10. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!