20 éves főállásban dolgozó lány vagyok. Illene haza adnom?

Nem rendeződött a helyzet anyával.

Hugommal viszont megbeszéltük a dolgokat.

Olyanokat vágott a fejemhez, ami nem az ő sérelmei, hanem, teljesen kifordítva anya sérelmei voltak. Közel 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez áll a háttérben. Nem hibáztatom emiatt, akkor sem hibáztattam... megbeszéltük.

Újra elmondtam neki, hogy én rosszat soha nem akartam. Illetve, hogy ide bármikor jöhet és ebbe senki nem gátolhatja meg. Se pasi, se barátnő, se a saját édesanyánk.

Nem jön sokkal gyakrabban, de napi szinten beszélünk. Illetve eltűnt az a bizonyos feszültség köztünk, ami anya és köztem már hónapok óta van.

Lelkileg nagyon nehezen élem meg továbbra is a helyzetet. Történtek azóta is olyan dolgok, amik miatt csak haza mennék és kisírnám magam... De az egyik pont az, hogy nem mehetek haza...

Sziasztok! Nem tudom, hogy érdekel-e még valakit a sztori, de folytatnám.

Éltük az életünket a párommal. Az elején, mikor elköltöztem hónapokig megviselt, ahogy bántak velem. Csak ültem egyhelyben és elsírtam magam..minden áldott nap legalább egyszer. Folyamatosan feszült voltam és azonnal robbantam, ha valami itthon nem úgy volt, ahogy én azt szerettem volna...egyedül éreztem magam állandóan. Éreztem,illetve egy idő után bevallottan, hogy depressziós vagyok...tudtam, hogy segítség kell. Vény nélkül kapható nyugtató gyógyszert kezdtem szedni...nem használt semmit...de az idő legalább eltelt.

Ahogy telt az idő egyre kevésbé bánkódtam anya miatt.

Idő közben húgom se beszélt többet velem, miután egy jó hosszú üzenetet kaptam tőle... Tele volt nem kedves dolgokkal... De a valódi jelentése csak annyi volt, hogy legyen oka mire hivatkozni, hogy mi a baja velem. Igazából erre az üzenetre nem válaszoltam...nem akartam vitát folytatni, úgy, hogy amit ír annak semmi értelme.

Végül már ő se keresett.

Egy hete közös ismerősünknél összefutottunk anyával, aki félre hívott és megkérdezte, hogy mi a bajom. Én meg visszakérdeztem,hogy nekem?! Szó-szót követett... És mint írtam egy jó pár üzenettel ezelőtt itt... Megint az jött ki a végére, hogy én vagyok a hibás, hogy hazudok, és hogy nyilván semmise úgy történt, ahogy én emlékszem...

És hogy mi volt a baja? Igen kiderült.

Az, hogy én haraggal mentem el. Ennél a pontnál, nem bánom annyira, hogy kiírtam ide is, hogy hogy történt az egész, ha valaki veszi a fáradtságot vissza tudja olvasni.

Azóta mi a helyzet? Miután fél év gyötrődés után újra beszélünk, minden úgy megy ahogy normálisan mennie kellett volna. Hív telefonon, ha mondani akar valamit. Haza hív, ha otthon akár látni, ha húgom jön akkor szeretetből küld valami apróságot (mielőtt valaki félre érti nem, nem elváras, soha nem is volt. De mivel ez a helyzet most, ezért ezt is leírom. Illetve az utolsó hajgumit is visszakérte, amikor elköltöztem).

A baj az, hogy akármennyire is ez volt amit már a legelején is szerettem volna... Ott van mögöttem fél év..fél év úgy, hogy nem értettem, hogy miért kell így elkezdenem a saját életem.